Magyarországon vasárnap zajlik majd az országgyűlési választások első fordulója. Homályos ígéretekkel teli, unalmas, sokszor teljesen értékelhetetlen kampány ér véget ma este. Hogy pontosan mi is a voksolás tétje? Valami egészen szokatlan és bizarr dolog, pláne a mai világban – a kormány hitelessége és az, hogy a politikai elit valóban a nép felhatalmazásából kormányozzon.

A kampány során teljesen a háttérbe szorultak a gazdasági, politikai elképzelések, s ha valami szerepet játszik majd a végeredményben, az nem a jövőben megvalósítani szándékozott elképzelések, hanem a múltban vétett hibák sorozata. Egy dátum, egy csalódás.

1989, a rendszerváltás éve, ami sokak szerint nem úgy ment végbe, ahogy kellett volna, s most új rendszerváltásra van szükség. Többek között erre alapoz a Jobbik.

1994, az SZDSZ és az MSZP váratlan szövetségre lépésének az éve, amely végül idén és tavaly nullázta le teljesen a liberális párt maradék támogatottságát is. Elfáradtak, most végleg eltűnnek a politikából.

Az 1998 és 2002 közötti választási időszak, a Fidesz gyakorlatilag egyetlen érthető érve amellett, hogy ismét ez a párt kerüljön kormányra.

Gyakorlatilag az egyetlen, határon túli kisebbségeket is érintő dátum – 2004. december 5-e, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás időpontja. A népszavazás önreflexiója gyakorlatilag az egyetlen hangsúlyos elem, ami megjelenik a pártprogramokban.

Mind közül a legfontosabb dátum pedig mindenképpen 2006. május 26-a (esetleg szeptember és október, a kiszivárgás és a következmények hónapjai), Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének ideje. Az a pont, amely után Magyarországnak volt ugyan kormánya, de a többség végleg leszámolt a mítoszaival. Addig sem hangzott túlságosan hihetően, hogy a politikusok az egyszerű emberekért, és nem önérdekből ülnek a parlamentben, a következő években viszont mindennél mélyebbre süllyedt a kormányba, a parlamentbe, a politikába vetett bizalom.

A választások után nem lesz jobb. Sőt, hiába tűnik biztosnak a Fidesz győzelme kétharmaddal, vagy anélkül, még azt sem lehet tudni, hogy mihez kezd majd Orbán Viktor. Mégis, ha az embereknek egy kicsit is visszatér a magyar politikába vetett hite  fideszestül, emeszpéstül, jobbikostul, elempéstül, akkor már megvolt a voksolás haszna. Akármi is történjék vasárnap este, Magyarország egy kicsit jobb hely lesz, mint korábban. Végre.

Szolgálati közlemény: a Szótlan Szemtanú blog több neves magyar bloggal együtt az RTL Klub választási portálján figyeli és kommentálja az eseményeket vasárnap este, élőben. Átlépik a magyar inváziós erők a párkányi Duna-hidat a Jobbik tizenöt százalékának éjszakáján? Élőben fellép Slota? Egyáltalán, mi fog történni Szlovákia és Magyarország között a következő hónapokban? Válaszok vasárnap, az urnák lezárása után.