sk

A választási eredményekről sokféle elemzés jelent meg az elmúlt hetekben a szlovákiai magyar sajtóban és blogszférában, azonban ezek döntő többsége a Híd és az MKP szereplésével és jövőbeli esélyeivel foglalkozott. Hogy az új helyzetben mi történjen a kisebbségi jogok érvényesítése terén, arról kevesebb szó esett.
Némileg érthető pártjaink bénultsága: kiszorultak a hatalomból, nem lesz hatásuk a kormány politikájára, nem ők fogják az iramot diktálni. És ha a kormányon múlik, reagálni sem nagyon lesz mire, legalábbis Robert Fico szerint az új kormány semmilyen változásra nem készül a kisebbségeket érintő kérdésekben, fenntartják az eddigi status quót. Az eddigi gyakorlat alapján tehát négy év szünet jön kisebbségi ügyekben, legközelebb majd a következő választási kampány során hallunk megint a témáról.

Nagy hiba lenne, ha tényleg így történne. Az elmúlt két évben ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy pártjainknak nincsenek szakmailag kidolgozott, nyilvános vitára alkalmas javaslatai a kisebbségeket érintő kulcsfontosságú kérdésekben. Eddig hihettük azt, hogy valahol belül, az asztalfiók mélyén lapulnak titkos háttéranyagok, mostanra azonban valaki valahol a nagy összeveszésben már előállt volna velük.

Ne törjünk egyből pálcát felettük, nincs ebben semmi furcsa. A világnak ezen a részén rögtönzésekből áll a politika, ahol leginkább a minisztériumok szakmai apparátusára támaszkodva lehet egy törvényjavaslatot elkészíteni. Idáig nem is volt, aki nyilvános javaslatot kérjen számon a pártokon, megszoktuk, hogy a politika az ő dolguk, csinálják!

Nyilvánvalóvá vált ugyanakkor az is, hogy ez zsákutcába vezet. Hogy a rögtönzés és ad hoc politikai alku mire elég, azt láthatjuk például a népszámlálási eredményeken. Álságos dolog lenne a Híd nyakába varrni a fogyást – de az elmúlt húsz év magyar parlamenti képviselői azért kollektíve elgondolkodhatnak azon, jó-e az irány. Aki általában elégedett és sikeresnek tartja mondjuk a nyelvhasználati szabályozást vagy a magyarok lakta régiók gazdasági helyzetét, az ne olvasson tovább, nem neki szól ez a cikk.

Hogy többre, másra lesz szükség, az biztos. Például szakmailag megalapozott, nyílt vitán átesett és megfelelően megindokolt javaslatokra. Természetesen a szakmai és civil csoportok bevonásával, és a közvélemény tájékoztatása mellett. Ne csak a választási viták során, néhány perc erejéig essen szó a minket érintő kérdésekről, legyen a képviselőink kezében olyan szakmai anyag, amire támaszkodni tudnak!

Ezek nyilván nem varázseszközök, de hogy segítenek a politikai lehetőségek kihasználásban, az biztos. Hogy mást ne mondjak, ha véletlenül kormánypozícióba kerül valamelyik pártunk, nem kell lóhalálában törvényt írnia. Annak esetleg olyan fércmunka lehet az eredménye, mint a nyelvhasználati törvény módosításának folyamata a kihagyott társadalmi egyeztetéssel; vagy a lehetőség elszalasztásához vezet, mint ahogy az a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvénnyel történt.

Az sem mindegy, hogy a következő kormányalakítási tárgyalások során mivel ülnek le a magyar képviselők az asztalhoz. 2010 kapcsán már kritizáltam egyszer a Hidat, amiért nem volt konkrét javaslatuk a nyelvhasználati kérdés rendezésére, és ezért csak általánosságok kerülhettek a kormányprogramba. Akkor még lehetett azt mondani, hogy hát ez idáig senkinek nem jutott eszébe, mert nem volt szokás. De láss csodát, azóta sem láttam sem hidas, sem MKP-s szakmai javaslatot. Ha véletlenül idén Ficóval kellett volna tárgyalniuk, mind a ketten ugyanabban a helyzetben lettek volna, mint két éve. Nagyon nem szeretném, ha 2016-ban ugyanez lenne a helyzet.

Egy jól megindokolt javaslat ráadásul a szlovák pártok és közvélemény meggyőzésében is segíthet. Ezzel kapcsolatban sokan szkeptikusak, de tény, hogy a törvények elfogadásához 76 támogató szavazat kell. És messze nem mindegy, hogy a szlovák képviselők és választóik az adott kérdésről mit gondolnak. Márpedig tapasztalatból tudjuk, hogy amit gondolnak, az sokszor köszönőviszonyban sem áll a valósággal. A zsigeri nacionalistákat nyilván sosem tudjuk meggyőzni, de a többiekre hathat a téveszmék eloszlatása és a tényleges (nem az általuk démonizált) álláspontunk megismertetése, vagy legalább az ellenállást tompíthatja. Nevezzen bárki naivnak, én látok fantáziát a magyar-szlovák párbeszédben. Legalábbis többet, mint a nemzetközi nyomásgyakorlásban (erről majd másik posztban) és a kollektív kapitulációban (erről soha), más megoldás meg nemigen van. A párbeszéden azonban nem azt a parlamenti maszatolást értem, ami idáig zajlott. Ehhez több idő kell, nagyobb nyilvánosság, kevesebb politika és több szakmaiság.

A következő négy évet tehát arra kellene kihasználnunk, hogy kidolgozzuk és megvitassuk a szlovákiai magyar közösség jövője szempontjából kulcsfontosságú javaslatokat. Vélt vagy valós ideológiai különbségek ellenére pártjainknak és holdudvaruknak deklarált célja a szlovákiai magyarok érdekképviselete, úgyhogy remélem, ha másért nem, jól felfogott önérdekből képesek lesznek legalább ebben együttműködni.

Hogy ne csak az általánosságok szintjén maradjak, felsorolok öt kérdést, amelyben szerintem fontos a nyílt szakmai vita, és meg is valósítható négy év alatt. A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának álláspontjából fogok kiindulni, úgyhogy ez a lista nincs kőbe vésve, tetszés szerint bővíthető és alakítható.

Az egyik legkézenfekvőbb téma a nyelvhasználat kérdése. Sok vita folyt róla az elmúlt két évben, sok félrebeszéléssel. Hogy a jelenlegi helyzet nem jó, abban mindenki egyetért. Hogy ez egy fontos kérdés, amelynek rendezésétől a szlovákiai magyar közösség jövője függ, szintén. Azonban abban, hogy hogyan lehetne a helyzeten javítani, mi lenne a jó, és azt hogyan érjük el, minimális egyetértés sem mutatkozik.

Valamivel jobb a helyzet a kisebbségi kultúrák finanszírozása terén. A kormányhivatal elkészített egy tervezetet, amiről a civilek is véleményt nyilváníthattak. A legújabb verziót ugyan nem láttam, de az előzmények alapján valószínűleg jó kiindulási anyag lesz.

Hasonló vitát megér a „kisebbségek jogállása” is, ami a Hídnál ezen a néven, az MKP-nál autonómia címszó alatt található. Hogy jó-e az egyes pártok tervezete, nem tudom, mivel egyikük sem hozta nyilvánosságra elképzeléseit. A Kerekasztalnak van egy saját javaslata a kérdésben, de megjelentek alternatív civil javaslatok is.

A kisebbségi oktatás a negyedik kulcsfontosságú terület. Megalakult az előző ciklusban egy kisebbségi pedagógiai-módszertani központ, ami mindenképpen előrelépés, de hogy innen hogyan tovább, arról nem sok szó esett. A magyar iskolarendszer átalakítása, az oktatás színvonalának emelése komoly kihívás, amit nem fog helyettünk az állam megoldani, akár Dušan Čaplovičnak, akár Eugen Jurzycának hívják az oktatási minisztert.

Végül, de nem utolsósorban Dél-Szlovákia gazdasági fejlesztéséről sem ártana véleményt cserélni. Ezt a kérdést jelszavakban mindkét pártunk prioritásként kezelte, de a konkrét elképzelésekről semmit nem tudtunk meg.

A fenti kérdések mindegyike kulcsfontosságú a szlovákiai magyar közösség szempontjából. Ha sikerülne ezekben szövegszerű javaslatokig jutnunk, az egyfajta közös nevezőt is jelenthetne a jövőbeni parlamenti érdekképviseletünk számára, bárki is fogja ellátni. Sokan beszéltek már a szükségességéről, nevezték szlovákiai magyar minimumnak, roadmapnek meg stratégiának is, de egyelőre nem létezik.

A Kerekasztal már belevágott a saját anyagai elkészítésébe, más civil csoportok is aktivizálódtak. A pártok szakmai monopóliuma megtört, a kisebbségi kérdéseket már korántsem csak ők tematizálják, gondoljunk csak az egymástól független matricás kampányokra vagy a táblaállító akciókra. Valamilyen javaslatcsomag tehát biztosan elkészül, ami már önmagában is előrelépés.

Ennek minőségét és társadalmi elfogadottságát viszont nagyban befolyásolja, hogy pártjaink mennyire vesznek majd részt a folyamatban. Remélem, hogy ők is, a sajtó is, és a közvélemény is tudatosítja majd ennek a kérdésnek a fontosságát, és a szakmai vitában rejlő lehetőséget. Nem az a lényeg ugyanis, hogy hány képviselőnk van a parlamentben, hanem hogy ott milyen álláspontot képviselnek. Közös érdekünk, hogy az ideológiai vitáktól függetlenül ez az álláspont szakmailag minél megalapozottabb legyen. A közélet ugyanis nem az ő magánügyük, az mindenkire tartozik. Ha valamire jó volt az elmúlt két év, hát ezt megtanulhattuk belőle.