A Cataphile vagy magyarosan katafil kifejezés, a párizsi alvilág, a mintegy 280 km-nyi földalatti alagútrendszer szerelmeseit, olykor legális, de legtöbbször törvénytelen látogatóit jelöli. A megnevezés Barbara Glowczewski és Jean François Matteudi, A katefilek városa c. könyvének megjelenése után ágyazódott be a francia köztudatba*.
 |
| A Boulevard de Port-Royal alatt húzódó földalatti összekötő folyosó |
A történet a középkorban kezdődött, amikor a nagyszabású építkezésekhez töménytelen mennyiségű épületkőre volt szüksége a városnak. A felszíni mészkő és gipszfejtés lehetőségei hamar kimerültek, így a bányászat a föld alá tolódott. Az évszázadok során több gócpontból kiindulva, összesen mintegy 280 km-nyi vájatot hoztak létre Párizs alatt, melynek nagy része egymással összeköttetésben állt.
 |
| Párizs mészkőbányáinak térképén jól elkülöníthető az úgyn. Nagy déli hálózat – forrás. |
Egymagában az úgyn. GRS (Grand réseau sud), avagy a Nagy déli hálózat hossza is meghaladja a 100 km-t. Ahogy a neve is mutatja, a város déli részén, a 13. és 14. kerületek alatt található.
 |
| A földalatti kőfejtők felügyelete (Ispection générale des carrières), melyet afféle katakomba rendőrségnek is nevezhetünk, ilyen jellegzetes csatornafedelekkel jelöli a földalatti világ bejáratait. |
 |
| Állj meg! Ez itt a halál birodalma – hirdeti a Katakombák bejárata feletti alexandrin |
Hivatalosan csak egy rövid szakasza, az 1,7 km hosszú, hátborzongató földalatti cinterem, a temetők temetője nevet is viselő, hírhedt Párizsi Katakombák tart nyitva. C.A. Guillaumot, a 18. századra már lezárt és elhagyatott földalatti kőfejtők felügyeletének (Inspection Générale des Carrières) első igazgatója (1777-1791) fejéből pattant ki a bizarr ötlet, hogy a város központjában található túltelített, higiéniai okokból a továbbiakban tarthatatlan temetők (pl.: Aprószentek temetője) planírozásakor előkerülő temérdek csontot ezekbe az elhagyatott földalatti járatokba szállítsák. A 19. század elejére felhalmozódott mintegy 6 000 000 elhunyt földi maradványainak ma ismert elrendezésére csak a 19 sz. idusán került sor. Ekkor rabokat vezényeltek a járatokba és elsősorban a lábszárcsontok és koponyák szétválogatásával, azokból falakat, díszítő motívumokat építve alakították ki a katakombák mai képet. A többi, kisebb csontot, ezek mögé a kígyózó lábszárcsont-falak mögé szórták. Az eredeti származási helyüket – tehát a felszámolt temetők neveit – pedig mészkőbe vésve örökítették meg.
 |
| A Párizsi Katakombákra jellemző látkép |
 |
| Egy a rendezetlen, emberi csontokkal teli folyosók közül |
A magam részéről a Katakombákat korábbi párizsi látogatásaim során alaposan bejártam, így elérkezettnek láttam az időt a továbblépésre. Mint a barlangászatot családilag öröklő, édesapám révén félig a Gömör-Tornai karsztból származó személynek, gyermekkorom óta kedvelt időtöltésem volt a földalatti terek bejárása. Bányák, barlangok, pincék, kazamaták – mindez teljesen amatőr módon, a legtöbb esetben vezetővel, legális úton :-).
 |
| A Katakombák kijáratánál, a látogatók táskáinak átvizsgálásakor előkerült „szuvenírek” |
Régi vágyam volt a párizsi földalatti világ alaposabb megismerése, ezért döntöttem úgy, hogy felveszem a kapcsolatot a magukat csak a párizsi kőbányák baráti körének nevező szervezettel (hivatalosan: Société d’études et d’aménagement des anciennes carrières des Capucins), akiknek további részekhez, egész konkrétan a kapucinusok járataihoz van hozzáférésük.
A telefonos megkeresést egy szombat délelőtti találkozó követte. A baráti kör elnökével Philippe Thévelot-val a Cochin kórház bejáratánál találkoztunk. Innét udvarokon és folyosókon át jutottunk el az intézmény alagsorába. Megtudtam, hogy az egyébként javarészt idősebbekből álló baráti kör ezen a napon hódol szenvedélyének. Ilyenkor, aki teheti jön és segít. A munka leggyakrabban az évszázadok során felhalmozódott törmelék kihordását jelenti – már ha egyáltalán eljutnak addig, és nem akad meg a folyamat a gótikus földalatti ebédlőben, ahol kőből készült padokon, vasvázas gyertyatartók fénye mellet ihatják meg otthonról hozott boraikat.
 |
| A földalatti világban ilyen és ehhez hasonló jelzések segítik a tájékoztatást. Esetenként, ahol a folyosók nyomvonala megegyezik a felszín utcáival, azonos nevekkel találkozunk. Helyenként a földalatti folyosók történelmi utakra és terekre emlékeztetnek, melyeket rég elfeledett a felszíni emlékezet. A képen látható felirat egyébként a kapucinus szerzetesek egy szervizaknájára utal, mely évszázadok óta be van temetve. |
A kórház pincéjéből lépcső vezet a 6 emeletnyi mélységben fekvő II. Világháborús óvóhelyre. Ez utóbbi egyik terméből, a baráti kör tagjai vájták ki az átjárót a kapucinusok bányájába, mely a középkorban a kórház helyén található kolostor kőfejtője s egyben fő bevételi forrása volt. Az itteni kövekből épült fel a Notre Dame egy része, és más fontos párizsi épületek.
 |
| Egy a történelmi lejáratok közül. Lépcső vagy létra helyett falba vájt lyukak segítették a kapaszkodást. Az akna melletti falba vésett eligazító jelzés tanúsága szerint a vertikális vájat hossza 20,5m. |
|
A bányászatot vagy maguk a szerzetesek végezték, vagy a megrendelő biztosított hozzá humán erőforrást. A köveket helyben, olajlámpások fényénél faragták, majd darukkal húzták a felszínre. Méretük gyakran az egy köbmétert is meghaladta. A kellemes (14,5°C) hőmérsékletű, száraz járatokban az állandó farigcsálás rendkívül porossá tette a levegőt. A bányász szerzetesek saját maguk kezelésére kórházat is létrehoztak, ám legtöbbjük így is, a tartós porbelélegzés miatt szilikózisban pusztult el.
A 18. században, a bányák kimerülésével egy új éra kezdődött a carrière-k történetében. A hatalmas egybefüggő földalatti termek gyakori beomlása lehetetlenné tette a felszíni építkezést. Az alapok ásása, később a metróépítés közben sokszor akadtak elhagyott járatokra. A bányafelügyelet intézményének megalapítása is tulajdonképpen ennek volt köszönhető. Az első igazgató, Guillaumot maga is építész volt. Feladata a járatok statikai stabilizálása volt. Nevével gyakran találkozunk a földalatti folyosókon, hiszen minden lépése a falakon dokumentálásra került. Támpillérek, oszlopok, több km-nyi faragott kövekből épült fal, boltívek, lépcsők, vagy egész egyszerűen törmelékkitöltés. Ezekkel a módszerekkel sikerült a járatokat statikailag megerősíteni. A 20. század ezzel szemben vandálabbul járt el. Híg betont engedtek a folyosókba, örökre elfedve azokat.
 |
| Az egyik legtipikusabb megjelölés: N°I – a megrendelés számát jelenti, tehát azt, hogy milyen szám alatt jegyzik az adott folyosó statikai megerősítésének munkálatait. A G betű Guillaumot-ot, az bányafelügyelet első igazgatóját jelöli, aki utasítást adott a munka elvégzésére, a végén pedig a munkavégzés éve látható. A kis háromszögek Guillaumot szabadkőműves mivoltára utalnak. |
Párizsban tehát jelenleg 2 hely: rendes nyitva tartással a Katakombák, némi utánajárással pedig a kapucinusok bányái látogathatók. A téma szerelmesei megnézhetik még a csodálatos földalatti galériákat kínáló Bormúzeumot (Musée du Bin) vagy a kevésbé otthonos csatornarendszert (Musée des Égouts). Aki ennél többre vágyik, az is könnyen utat találhat magának, de számolnia kell a sötéttel és a hatóságok által kiszabható 60€-ós büntetéssel.
 |
| Illegális leszállás az éj leple alatt: elmozdított csatornafedél, fejlámpák, rajzolt térképek – ezek mind az akció kellékei. (Illusztrációs felvétel) |
(a szerző felvételei)
—
*La cité des cataphiles,Une étude sociologique sur les cataphiles, avec des récits et des anecdotes. La tribu cataphile y est examinée à la loupe, avec d’amusantes analogies. Barbara Glowczewski & Jean-françois Matteudi Librairie des Méridiens 1983
