Úgy tűnik, hogy a magyar gazdaságpolitikai vezetésnek az elsőrendű célja kizárólag a következő választások megnyerése. Először a nyugdíjállamosítás, a több oldalról vitatott egyenadó bevezetése, majd az IMF-fel és az EU-val egyre inkább elhúzódó vita (néha szimbolikus ügyekben) foglalta le őket. Amire még ezután futja szusz, az nem több parasztvakításnál. Matolcsy György szuperminisztériuma a fenti „reformok” mellett futószalagon gyártja a különböző stratégiákat, néhol hajmeresztő ötletekkel fűszerezve. Sokszor azonban nem több olcsó rétorikai gyakorlatnál, a „minden rendben van”, illetve „nyeregben vagyunk” képzetének táplálásánál.
Vegyük a legutóbbi művet Matolcsy minisztériumából: a 2020-ig terjedő külgazdasági stratégia, melynek célja a magyar export megduplázása 2020-ig. Az Igenis, miniszter úr! angol sorozatból tudjuk, hogy a kormányzati stratégiákat nem azért dolgozzák ki és fogadják el, hogy valamit tényleg véghezvigyenek. Az igazi céljuk nem más, mint a konkrét cselekvés elhalasztása. PR szerepük elhanyagolhatatlan, mert azt a téves látszatot keltik, hogy az állam teljes mértékben ellenőrzése alatt tartja a gazdasági folyamatokat, holott a valóságban annak csak egyik – ám igen fontos – szereplője.
Van egy nemes gazdaságpolitikai cél, esetünkben a magyar export támogatása. Magyarország nyitott, kis gazdaság, a jólét a kivitelből teremtődik meg. Jó. Erősítsük ezt a trendet – mondja a hivatal –, legyen az export kétszer akkora! Hogy miért éppen kétszer, nem tudjuk, de nem is igazán fontos. A célkitűzésen alapuló állami szerepvállalás kétféleképpen működhet. Az egyik módszert kiolvashatjuk az előterjesztésből: az állam fogja magát, nagy dérrel-dúrral létrehoz egy halom új intézményt, átcsoportosít pár állami bankot és hivatalt egy minisztérium alá, kiír egy rakat pályázatot, csinálnak néhány új weblapot. Nemegyszer a stratégia nevében meghirdetett programok a már meglévő támogatási alapok és projektek átcsomagolása és átnevezése – például a fenti javaslatban feltűnik a jól hangzó, már évek óta működő határ menti együttműködés is. Ez a „könnyebbik” módszer. A költségvetési helyzetre való tekintettel a program valóban komoly forrásokkal nem számolhat – és igazából nem is pénz kéne, hanem valami teljesen más.
Ez pedig épp a másik módszer, ami teljesen más hozzáállást kíván: a hazai vállalkozói környezet javítása, minekután azok valóban gyarapodhassanak és vígan exportáljanak. Az állam rendelkezik ilyen eszközökkel mint törvényhozó. Ebben a szerepében a magyar állam épp az ellenkezőjét csinálja. A szabályok és adók számának csökkentése vagy a mindenféle hivatali utánajárás minimazálása helyett követi az eddigi évek jól bevált gyakorlatát. A kormányzati politika kiszámíthatatlan, a hazai vállalkozókban egyre gyengíti a szabálykövető magatartást.
A makrogazdasági kiszámíthatóság is a fenti, nemes célú stratégia javára válna. Bármilyen külföldre terjeszkedő magyarországi cég, pláne a kis- és középvállalkozó rögtön beleütközik az összevissza ficánkoló forintárfolyamba. Ugyan lehet, hogy a gyengülő forint miatt egy Szlovákiában realizált eurós jövedelem jól mutat a vállalat könyveiben, a kiszámíthatatlan árfolyam (melyben a jelenlegi kormány hozzáállása a “tárgyalunk meg nem is” az IMF-fel) inkább árt, mint használ. Továbbá könnyítene a kifelé leselkedő pannon pumákon, ha a terjeszkedést hitelből olcsóbban tudnák finanszírozni. Ez viszont drága a magas magyar alapkamat miatt, amiről ugye megint a magas államadósság tehet.
Volt jópár régióbéli ország, melyek túlmentek a vágyálmok irogatásán, inkább hozzáláttak a sokszor fájdalmas, áldozatokat is igénylő aprómunkához. Lényeges gazdaságpolitikai fordulat – ami alapján reménykedni lehetne egy reményteljesebb jövőben – nem történt, Magyarországon továbbra is tart a különadók reneszánsza és a rózsaszín álmok szövegetése: egyszer egy kárpát-medencei gazdasági övezetről, máskor keleti szelekről vagy ötkulcsos áfáról. Ez az aktív tétlenség a szlovákiai magyarok szempontjából évről évre megszedi a maga vámját. Déli régióink jóléte, valamint – közvetve – a saját magunkról alkotott kép a pannon puma gazdasági teljesítményétől is függ.
