A gombaszögi tábor utolsó beszélgetésén pártjaink és egyetemünk gazdasági szakértőivel beszélgettünk Dél-Szlovákia kitörési lehetőségeiről. A beszélgetés végén felmerült egy olyan kérdés, hogy melyek azok a lehetséges területek, ahol Szlovákiában a magyar kisebbség egyfajta komparatív vagy abszolút előnyre tehetne szert, egyfajta „többséggé válva”, így is erősítve a szlovák társadalomban elfoglalt szerepét, az identitását és megmaradását. A téma folytatásaképp felkértük a beszélgetés résztvevőit, Antalík Imrét (SJE), Bindics Zsoltot (Híd) és Farkas Ivánt (MKP) hogy írásban is próbálják a kérdést megválaszolni, melyet az alábbiakban Melecske Ákos szerzőnk fejt ki bővebben.
Azokban az országokban, ahol a kisebbségek jól élnek, szert tettek ilyen specifikus szerep(ek)re. Kérdés, mi hol tudjuk elképzelni magunkat? Az elmúlt évek reagáló, semmint kezdeményező gondolkodásából nehéz kitörni, identitásunkat és sorsunkat hajlamosak vagyunk kizárólag pesszimistán látni és láttatni. Elcsépelt, mélyebb tartalmat nélkülöző frázisokból persze itt is van elég: hídszerep Magyarország és Szlovákia közt, közép-európai identitás vagy a magyar pumával való együttműködés. Mégis mi lehet ez a terület? Tengerünk nincs, kőolajat sem rejt a csallóközi talaj.
Talán a mezőgazdaság, mely a gazdaságilag aktív lakosság pusztán 4,9%-át foglalkoztatja? Ez statisztikailag körülbelül százezer állást jelent – országos szinten – és nem minden magyarlakta régióban adottak hozzá a lehetőségek. Színvonalas mezőgazdasági szakiskolánk már szinte nincs, arányában feleannyi magyar jár egyetemre, mint szlovák. Régiófejlesztési kezdeményezések vannak, működik pár tucat ügynökség, de nem lehet igazi sikerélményről beszámolni. Vagy tud valaki egy pofás borútról, mely képes egy kis régióban legalább száz embert foglalkoztatni, esetleg egy fürdővárosról, melynek sikerült a nyári szezonalitáson úgy túllépnie, hogy nem lenne szükségük egy ipari parkra is?
Amennyiben egyetértünk, hogy a föld-fürdő duett a megváltás, hol van a szlovákiai magyar érdekképviselet konkrétumokkal teli akcióterve, melyet asztalára tehet egy jövőbeli miniszter vagy államtitkár?
Antalík Imre, Selye János Egyetem: Véleményem szerint több ilyen lehetőség is kínálkozik, ezek a lehetőségek több csoportba sorolhatóak be, de egyforma fontosságúak, párhuzamos megvalósítást igényelnek. A lehetőségek egyik csoportja a határ fogalmával kapcsolatos, a határ átjárhatóságának növekedésével függ össze, a határ menti térségek szorosabb integrációjában rejlik. Ez több társadalmi alrendszert is érint, nem csupán a gazdaságot, de a gazdasági szerep esetünkben a hangsúlyos. Nagy előny, hogy a mi szempontunkból nézve nem állnak fenn nyelvi korlátok Magyarországgal szemben, a határ másik oldaláról szemlélve pedig szintén könnyű szakmailag felkészült segítséget találni a Szlovákiában történő vállalkozói tevékenység végzéséhez. A határok eltűnése utáni eltérő szabályozói környezetből, a beszállítói és a célpiac növekedéséből fakadó, valamint a munkaerő-kínálat sajátosságaiban és mobilitásában rejlő előnyök még nem kerültek teljes mértékben kihasználásra. További területként az EU-források határon átnyúló programjainak keretén belüli elnyerését említhetjük, valamint a közös, összehangolt terület- és infrastruktúrafejlesztési projekteket, közös turizmusfejlesztést. Ezek a tevékenységek mind munkahelyek létesülését, a helyben maradást, az identitás megőrzést segíthetik elő.
A lehetőségek másik csoportja már nem a határhoz, hanem a Szlovákiában való mindennapi élethez kapcsolható. A kisebbségi nyelven történő ügyintézés közigazgatási rendszerben való biztosítása, a kétnyelvű elektronikus rendszerek kialakítására való törekvés, a kisebbségi nyelv minél szélesebb körben való használhatóvá tétele szintén az identitás megőrzésének irányába hat. Ugyanakkor szükséges a jelenleg kihasználható lehetőségekre (pályázatok, támogatások) való figyelemfelhívás és az azok megszerzésére irányuló részletes folyamatleírások magyar nyelven történő elkészítése és terjesztése, elérhetőségének biztosítása a lakosság és a vállalkozók körében. A megmaradás egyik záloga, hogy a nemzetiségi hovatartozás ne jelentsen korlátot, gátat az élet egy területén, így gazdasági vonatkozások viszonylatában sem. Előnyre tehetünk szert, ha sikerülne a helyi magyarságon belül a tudásmegosztást intenzívebbé tenni, gazdasági együttműködések létrejöttét támogatva kapcsolati hálókat kialakítani, a helyi közösség(ek) összetartását és önellátó képességét megnövelni, a rövid távú hasznokért a hosszú távú előnyöket nem feláldozni, a forrásokat hatékonyan felhasználni. További nagy prioritást képező területek a termőterületek tulajdonjogának megtartása, környezetünk minőségének megőrzése, az egyedi értékek megőrzése (hagyományok, kultúra) – ezek tényezők a jövőben nagymértékben felértékelődhetnek.
Bindics Zsolt, Híd: A kérdésről Amartya Sen A fejlődés mint szabadság című könyvének legfőbb üzenete jut eszembe. A Nobel-díjas szerző azt az etikai dimenziót emeli a közgazdaságtanba, miszerint a gazdasági fejlődés elsődleges célja az emberi szabadság bővítése, mivel az életszívonal emelkedésével egyidejűleg nő az ember által választható cselekvések halmaza. Leegyszerűsítve, a napi 2 dollár jövedelemből élő mélyszegénynek reális választási lehetőségek híján csak jogi értelemben van szabad élete.
Kérdés az, hogy ez az analógia mennyire használható az identitásmegőrzés és a gazdasági fejlődés kapcsolatának meghatározásánál, mivel a gazdasági jólét és a közösségi identitás között nem annyira közvetlen és egyértelmű a kapcsolat, mint a gazdasági gyarapodás és az emberi szabadság bővülése között. Igaz, hogy a magasabb jóléti szint mellett, az életszínvonal, a szabadság is tágabb, következésképpen bővebbek a választási lehetőségek is, ezek azonban nem garantálják automatikusan a közösségi identitáshoz való ragaszkodást, ellenkezőleg, az identitást nyitottabbá teszik, s esetenként oldják. Az ugyan valószínűsíthető, hogy az életszínvonal növekedésével elérhetőbbé válnak az egyetemes kultúra, ezen belül az anyanyelvi kultúra termékei, növekedhet az egyén mozgástere, társadalmi aktivitása, ami saját önazonosságán túl a közösségi, illetve nemzeti identitástudatát is erősítheti, ugyanakkor a gazdasági növekedéssel járó nagyobb szabadság nemcsak az identitásmegőrzést szolgálja, ugyanolyan mértékben az identitásválasztás lehetőségeit is tágítja.
Óva intenék tehát attól, hogy a közgazdászok és a gazdasági programok fő feladatának az identitásmegőrzést tegyük meg. A jó gazdasági programoknak mérhető és számon kérhető jóléti célokkal kell rendelkezniük. Realitást és minőségigényt, pénzügyi megvalósíthatóságot kell tükrözniük, hiszen a gazdasági hatékonyságot nem a nemzeti identitásban, hanem a ráfordítások és az eredmény egybevételével, ill. arányával mérjük. A szlovákiai magyar tájegységek a Csallóköztől a Bodrogközig, de kivált az Ipoly-mentétől a Bodrogközig az utóbbi húsz évben a gazdasági fejlettség alacsonyabb szintjére kerültek. Az érintett járásokban nagyjából kétharmad szlovák és egyharmad magyar lakosság él, vagyis ha józanul mérlegeljük, vágyálom a magyar kisebbségi gazdasági elkülönülésének programja. Csak rontana a helyzeten, hiszen a gazdasági autonómia sajátossága, hogy önmagát önmagából finaszírozza. Ha megnézzük ezeknek a járásoknak a gazdasági erejét, adóbefizetési potenciálját, hogy az olyan gazdaságdemográfiai mutatókról már ne is beszéljek mint az gazdasági aktivitás és inaktivitás, a termelés és fogyasztás, a jövedelmek és a megtakarítások egyenlege, akkor látnunk kell, hogy a dél-szlovákiai magyar gazdasági, vagy területi alapú gazdasági autonómiák az eddiginél is súlyosabb helyzetbe hoznák a szegény régiókat. Felelős politikus ezt nem szorgalmazhatja, magára valamit is adó közgazdász pedig végképp nem, hacsak a politikusok nem kínálnak fel ezkenek a régióknak valamifajta Marshall-tervet. E térségek torz függősége az önző, elsődlegesen a tiszta szlovák nyelvterületekre és szinte színtiszta szlovák megyeközpontokra öszpontosító szlovák gazdaságpolitikától nyilvánvaló. Ezen kell módosítani, a lemaradt térségekben lakó szlovák politikai és civil mozgalmakkal összefogva, hiszen ők is érintettek.
A dél-szlovákiai régiók égető gondjaira adott egyértelmű gazdaságpolitikai válaszokat már a kisiskolás is fújja. Piacképes munkaerővel szolgáló oktatásügy, közlekedési és egyéb infrastrukturális beruházások, a mezőgazdaság és az elélmiszeripar fejlesztése és modernizálása, ipartelepítés, turizmusfejlesztés. Ha a szlovák politika nem teremti meg e térségek gazdasági felemelkedéshez szükséges feltételeket, akkor a szlovákiai demokrácia elcsépelt programja marad a munkahelyteremtés révén elért jólét, nem kevésbé az ember szabadsága.
Farkas Iván, Magyar Koalíció Pártja: 1. Badarság lenne azt hinni, hogy belátható időn belül ellepik Dél-Szlovákiát az autógyárak és a síkképernyős-televízió gyárak. Ezzel szemben a gazdaságfejlesztés irányát, a kitörési pontokat illetően egyértelműen térségünk adottságaira kell építeni. A mezőgazdaságot (az intenzív növénytermesztést leszámítva az ágazat többi szegmense elhalófélben van vagy tönkrement) és a rá épülő feldolgozó élelmiszeripart kell újjáéleszteni, majd a láncolat végén országszerte érdekeltté tenni a korszerű kiskereskedelmi hálózatot a dél-szlovákiai élelmiszerek forgalmazásában. Emellett legalább Dél-Szlovákiában ki kell alakítani saját, regionális kiskereskedelmi hálózatunkat. Meg kell határoznunk természetes régióink arculatát kifejező védgyeinket, márkaneveinket és logóinkat. Haladéktalanul újjá kell éleszteni a gyümölcs- és zöldségtermesztést valamint a haszonállatok állományát. Tekintettel a klímaváltozásra a Csallóközben, Mátyusföldön és Dél-Szlovákia más természetes régióiban elengedhetetlen lesz a termőföldek becsatornázása és korszerű öntöző-rendszerekkel történő ellátása. Az eddigi trendekkel ellentétben az EU következő, 2014 – 2020 közötti prog-ramozási időszakában ezeket a prioritásokat kell előtérbe helyezni a mezőgazdaság fejezetében.
2. A fent leírt célkitűzés megerősítéseként a leszakadó, hátrányos helyzetű régiókban a helyi vállalkozókkal és az önkormányzatokkal együtt kell megalapozni a helyi gazdaságfejlesztést. A háztáji jellegű haszonállattartást valamint a zöldség- és gyümölcstermesztést családokkal leszerződve lehetne végrehajtani. A következő lépcsőfokot a legális települési pálinkafőzdébe a gyümölcs besszállítása jelenthetné, valamint a sajátos márkanevek kialakítása.
3. Köztudott, hogy az ország egyik legjobb szőlőtermő vidéke a Párkány-Komárom–Udvard közötti háromszögletű terület. Annak ellenére, hogy e területen az utóbbi húsz évben létrejött számos jó hírű családi pincészet, a megtermett szőlő 80 %-át más régióban, zömében a Kis-Kárpátokban található korszerű borászatokban dolgozzák fel. Köztudott az is, hogy a haszon elsősorban nem a szőlőtermesztésben, hanem a bor készítésében termelődik. Éppen ezért a szőlő feldolgozását itt, a Duna-mentén kell az eddigieknél szélesebb körben megalapozni, itt képződjön haszon, itt jöjjenek létre munkahelyek.
4. Adottságaink a vidéki turizmus, idegenforgalom tekintetében sokkal jobbak annál, ahogyan az ágazatban rejlő lehetőségeket eddig hasznosítottuk. A vendégszeretet szempontjából genetikai adottságaink sokkal jobbak, mint az ország egyéb területén élőké. Ez objektív körülmény, érdemes volna erre építeni. Ezen felül a vidéki turizmus néhány válfaja számára földrajzi adottságaink révén Dél-Szlovákia kínál kiváló körülményeket. Ezek közé tartozik az egyre inkább fejlődő kerékpárturizmus, borturizmus de akár a hévízi turizmus is. Elgondolkodtató lenne a Duna-menti hévízforrásokra épülő termálfürdő-komplexumok érdekszövetségbe, klaszterbe fűzése. Viszonylag könnyen behatárolható, kis területen tevékenykednek, mindegyik egység a klaszteren belül más-más szolgáltatás helyezne előtérbe, az eddigiek megtartása mellett. A közös fellépés előnyt, markáns megjelenést biztosíthatna számukra az ország vagy Közép-Európa más régióival szemben az egyre globalizálódó világban.
5. Különös tekintettel a szemünk láttára végbemenő klímaváltozásra a kiváló dél-szlovákiai termőföldeken lehetne kutatási, fejlesztési és innovációs mezőgazdasági, élelmiszeripari bázisokat létesíteni, ahol a jövő kihívásainak megfelelő kultúrnövények válfajait lehetne kinemesíteni. 6. Végül egy szokatlan, bár a kor kihívásaira választ adó javaslat. Az alapiskolák 8., 9. évfolyamaiban és a nem szakosodott középiskolákban heti egy órában a gazdasági és pénzügyi alapismeretek tantárgy oktatását javaslom kizárólag szakemberek által. Helyzeti előnyhöz jutnának a magyar tanítási nyelvű iskolák végzősei azokkal szemben, akik más tanítási nyelvű iskolákba járnak. Úgy gondolom, hogy a mai könyörtelen világban a gazdasági, pénzügyi, banki alapfokú ismeretek elsajátítása legalább annyira fontos a fiatalok számára, mint mondjuk az ízelt lábúak belső kiválasztási rendszerének ismerete. Ma már talán fontosabb. A 3. célkitűzésben aktívan részt veszek, nem zárható ki, hogy a jövőben továbbiakban is aktivizálom magam.
