Bár a 2011-es népszámlálás végeredménye szerint 450 ezer köré csökkent a szlovákiai magyar közösség létszáma, jó okunk van feltételezni, hogy ez az adat jelentősen alulbecsüli a valóságot. A korábbi népszámlálási adatok és egyéb felmérések alapján azonban valamivel objektívebb kép adható arról, hogy hány magyar volt és van jelenleg az országban. Saját becsléseim szerint – amelyeket más helyütt részletesen is ismertetni fogok a közeljövőben – jelenleg 510 ezer magyar kötődésű állampolgár élhet Szlovákiában, közülük pedig mintegy 60 ezer lehet roma. Ezek az adatok az – azonos módszertannal készült – 2001-es becsléseimmel összehasonlítva válnak értelmessé és értelmezhetővé: akkor mintegy 540 ezer magyar kötődésű ember lehetett Szlovákiában, köztük 55 ezer roma. Ez tehát 30 ezer fős csökkenést jelent (amellett, hogy a magyar romák száma viszont több, mint 5 ezer fővel növekedhetett), vagy az országos százalékarányban kifejezve, 10.1%-ról 9.5%-ra.
A magyar romák tehát fontos komponensét jelentik a szlovákiai magyarságnak, részarányuk mintegy 12% lehet az itteni magyarokon belül. Közülük mintegy 20 ezer vallhatta magát romának 2011-ben, valamivel több, mint 33 ezer magyarnak, további 7 ezer feletti pedig feltételezhetően nem adta meg a nemzetiségét.
Kik ők, és hogy veszem a bátorságot arra, hogy leválasszam őket romákról és magyarokról? A második kérdésre egyetlen őszinte válasz adható: csupán analitikai okokból hoztam létre ezt a kategóriát azon roma származású személyek leírására, akik a magyar nyelvhez, a magyar közösségekhez, a magyar kultúrához jobban kötődnek, mint a szlovák nyelvhez és kultúrához. Ők olyan személyek, akik származásuk okán úgy a roma, mint a magyar közösséghez kötődnek, ilyen-olyan módokon és mértékig.
A magyar roma kategória egyébként nem előzmények nélküli: az 1970-es és 1980-as népszámlálásokon az állampolgárok nemzetiségként nem jelölhették a cigányt/romát, ellenben a kérdezőbiztos a saját lapjára bejelölte, hogy szerinte az érintett roma-e. Az azóta lefolytatott népszámlálások önbevallásos módon zajlottak, adataik pedig inkonzisztensek és megbízhatatlanok a roma népességet illetően: éppen ezért a kérdezőbiztos általi megjelölés (megbélyegzés?) minden problémája, hibája és ellenszenvessége ellenére is sokkal pontosabb képet nyújtott a romák számáról és viszonyairól, mint az azóta létrehozott adatsorok.
A fentieknek megfelelően azt tudjuk, hogy 1970-ben 35 ezer, magát magyarnak valló, a kérdezőbiztos által pedig romának tartott állampolgár élt Szlovákiában, 1980-ben pedig 40 ezer lehetett belőlük. A mai, általam 60 ezer fölé becsült számuk két egymással ellenirányú tendencia eredményeként született meg. Egyrészt, a magyar romákra is jellemző az egész szlovákiai roma közösség magas természetes szaporulata és fiatalok irányába lejtő korfája. Másrészt viszont feltételezhető egy összefüggés a roma közösségek nyelvhasználata és a községükben domináns nyelv között: ahogy a magyar nyelv szorul vissza a romák által lakott településeken, úgy mind kevesebb roma ismeri és használja azt anyanyelveként vagy második nyelveként. A helyi magyar óvoda és iskola megszűnésével egy-egy településen a roma közösség – a magyarhoz hasonlóan, de talán gyorsabban – idővel elveszíti magyar kötődését. Saját becsléseim szerint jelenleg 142 olyan település van, ahol a magyar romák aránya eléri a 10%-ot: közülük azonban csak 82-ben érhető el magyar óvodai oktatás, 28-ban csak szlovák, 32-ben pedig nincs is óvoda.
De mit kezdjünk azzal a ténnyel, hogy csaknem minden kilencedik magyar kötődésű szlovákiai egyben roma is? Ezen a ponton maximálisan őszintén kell szembenéznünk a felmerülő kérdésekkel és problémákkal. Egyrészt, a szlovákiai magyarság nagy része nem hajlandó elismerni a romákat nemzettársaként. Jól látható ez azon is, hogy vannak olyan magyarok, akik Kotlebáék pártját fogják a romákkal szemben – miközben megértem a frusztrációjukat a helyi magyar-roma együttélés nem kicsi problémáival kapcsolatban, ez számomra akkor is elfogadhatatlan döntés.
Másrészt, a szlovákiai magyar romák egyre nagyobb része – élen az értelmiséggel – fokozatosan távolodik a nem roma magyaroktól. A rendszerváltás után azon romák jelentős része, akik korábban munkaviszonyban álltak, életmódjukat tekintve pedig integrálódóban voltak a nem-roma közösségekbe, hirtelen a munkanélküliek sorában találta magát. A szocialista termelésről kapitalista módszerekre átálló cégek kevésbé munkaerő-igényes termelési módokra álltak át, és természetesen az első elbocsájtottak a leggyakrabban a „vizuális kisebbség”, azaz a roma közösség tagjai voltak. Az integrációs kudarcot az elmúlt húsz év kisebbségellenes tendenciái tetézték: az integrálódó romák (és ezen belül a szlovákiai magyar romák) gazdasági marginalizálódásuk után ezzel a társadalmi szövet felfeslő peremére kerültek. Az akció-reakció elve pedig itt is érvényesült: az őket „kitagadó” többségi társadalommal szemben beindultak a roma közösség önvédelmi folyamatai, azaz a magyar közösségtől való eltávolodás – Szlovákiában ráadásul tálcán kínálja magát a lehetőség a magyar közösségtől való eltávolodásra az államnyelv és a szlovák identitás felvállalása által.
Harmadrészt, ha változatlanul őszinték vagyunk magukhoz, a szlovákiai magyar közösségen ugyan segítenek a „statisztikai magyarok” – például a nyelvhasználati jogokhoz szükséges 15%-os településenkénti kisebbségi arány megtartásában, vagy éppen a magyar nyelvű oktatási intézmények fenntartásában –, de az egésznek nem sok értelme van, ha a két közösség csak egymás mellett, de nem együtt él. Jelenleg a magyar romák egy jelentős része olyan körülmények között él, amelyek egészen más világgá állnak össze, mint a nem-romáké. Vajon milyen közös pont van egy magyar falu és a határában lévő romatelep lakóinak életében? Ez az elválasztás olyan erős, hogy azt pusztán a nyelv nem hidalja át – sőt, a nyelv gyakorlatilag irreleváns ezen a ponton.
Ez a három tendencia – a nem-romák idegenkedése, a romák távolodása, a két közösség zöme közötti életminőségbeli távolság – együtt sötét képet fest a magyar romák és nem-romák közös jövőjéről. Ennek ellenére a szlovákiai magyar közösség nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson a magyar romákkal való együttélésről és együttműködésről – dramatikusan megfogalmazva az a népcsoport, ami inkább hajlandó elfogyni, mint megnyílni, valószínűleg megérdemli a sorsát. Véleményem szerint már régen a magyar romák a szlovákiai magyar társadalom szövetébe való integrálásának eszközeiről kellene folytatnunk a párbeszédet, nem pedig magáról ennek az integrációnak a szükségességéről – azzal ugyanis korántsem nekik tennénk szívességet.
A szerző szociológus, a Publicus Slovensko elemzője
