SK-valaszt

Az amerikaiak választottak, régi-új elnökük van. Nézzük meg, milyen tanulságok vonhatóak le az amerikai választásból, illetve a választási kampányból?

 

 

Az amerikai kampányok amellett, hogy a világ legdrágább és legszínesebb korteshadjáratainak számítanak, egyben a leginspiratívabbak is. Míg a kívülálló számára csak a csillogó felszín, a tévéviták, a nagygyűlésekről készült felvételek és a Youtube-ra feltett tévés hirdetések láthatóak, addig az elemzések szerint egyre nagyobb súlya van a személyes meggyőzésen alapuló „mikrokampánynak”.

S most itt nem csak a politikus lemegy a családhoz című történetre gondolok – amelyet mifelénk Daniel Lipšic próbált meg meghonosítani még KDH-s korában, most nyáron pedig grillezve próbált támogatókat szerezni új pártjának –, hanem a személyes meggyőzésen alapuló korteshadjáratra. Ennek egyik elengedhetetlen feltétele a sok aktivista. Aki az emberek között él, egy közülük, s a kellő módon – ahogy azt fent az okos könyvben megírják – masszírozza a hozzá hasonló pártszimpátiájúakat.

Merthogy, s itt jutunk el a második fontos tanulsághoz, a mobilizáció a kulcskérdés. A személyes kapcsolatokra építő kampány is azon felismerés alapján született, hogy miközben egyre több azok száma, akik rendelkeznek egy bizonyos pártszimpátiával, ideológiai behatároltsággal, az embereket egyre nehezebb szavazásra bírni. Nem a másikat kell meggyőzni, a már jórészt meggyőzött embert kell elvonszolni az urnához.

Nálunk ebben 2012-ben a Smer teljesített kiemelkedően, s ennek köszönhetően egyedül alakíthatott kormányt. Ha megnézzük a választási térképeket, láthatjuk, hogy azokban a régiókban volt lényegesen nagyobb a részvétel, amelyekben az országos átlagot meghaladó Ficóék népszerűsége. És fordítva: a jobboldali bástyákban az elmúlt évek átlagánál alacsonyabb volt a részvétel. 2010-ben egyévként fordítva történt mindez: a jobboldali szavazók voltak eltökéltebbek, s így alakulhatott jobboldali kormány.

A mobilizáció idén a magyar pártokat is érzékenyen érintette: az MKP többek között azért is maradt ki a parlamentből, mert a magyarlakta vidéken – az országos átlaghoz viszonyítva – kritikusan alacsony volt a részvétel. 2014-ben EP-választások lesznek – igaz, még nem tudjuk, összekötik-e őket az államfőválasztással. Tételezzük fel, hogy nem – így ismét 20% körüli részvételre számíthatnánk. S most egy példa a mobilizáció fontosságára: ha a Híd és az MKP közös listát állítana, s annyi szavazatot kapna, mint a két párt együtt az idei parlamenti választásokon, 5 képviselőt küldhetnének Brüsszelbe.

A harmadik, lényeges tanulság: nincsenek megfordíthatatlan trendek és hosszú időre történő berendezkedések. Egy-egy választási győzelem/vereség után hajlamosak ezt hinni a politikusok, az elemzők és a választópolgárok is. A 2000-es évek elején úgy tűnt – a republikánusok ebben bíztak, a demokraták ettől rettegtek –, hogy hosszú republikánus időszak következik. Úgy látták, hogy területileg és az ideológiai csoportok lefedettsége alapján verhetetlen választási mixet kevertek ki a republikánus, aztán mégis jött egy elsöprő Obama-győzelem. Most pedig már azon kesereg az amerikai jobboldal, hogy a kedvezőtlen demográfiai trendek miatt ők rendezkedhetnek be tartós ellenzékiségre. Mennyit fordult a világ pár év alatt…

Mifelénk sem ismeretlen a jelenség. Az első Fico-kormány alatt tetten érhető volt a kétségbeesés, amely a jobboldalt jellemezte: nincs mit tenni, annyira stabil a baloldali-populista-nacionalista blokk fölénye, hogy szinte esély sincs legyőzésére. Aztán a bizonytalan és csalódott szavazók jó részét begyűjtő új párt, az SaS megjelenése miatt mindjárt lett realitása a jobboldal győzelmének. Fico most sem verhetetlen, csak megfelelő kihívókat és erőteljes, víziókkal rendelkező ellenzéki pártokat kell vele szembeállítani. De említhetnénk Magyarország esetét is, ahol 2010-ben úgy tűnt – jobb- és baloldali elemzőknek egyaránt –, hogy a Fidesz hosszú időre rendezkedhet be. Két évvel később ott tartunk, hogy várhatóan nagy csata lesz 2014-ben (az esélyeket sokan már most kiegyenlítettnek vélik), s akkor ebbe még bele sem kalkuláltuk a következő másfél – várhatóan újabb gazdasági megszorításokat hozó – év hatását.