Zuzana Piussi szlovák dokumentumfilm-rendező az utóbbi hónapokban többször is jókora kavicsot dobott a posvadt szlovákiai közélet pocsolyájába. Először a szlovák bíróságokon uralkodó, inkább közép-ázsiai országokra, semmint az európai civilizációra jellemző állapotokra hívta fel a figyelmet a Nemoc tretej moci c. filmével (itt tekinthető meg). Ezért jelenleg börtönnel fenyegeti őt az állam, egy bírónővel való személyes beszélgetés közzétételéért. Legutóbbi filmje pedig, az Od Fica do Fica, a modernkori Szlovák Köztársaság egyik különösen kritikus, 2010-2012 közti időszakát dolgozza fel. Mindenki mást visz haza akármilyen filmből, számomra ez a mű többek közt a polgári aktivizmus kudarcáról szól.
A film érdekes részleteket fed fel a gorillaellenes szervezkedések hátteréről, ahol a tüntetésszervezők először lelkesen, majd egymásból egyre jobban kiábrándulva próbálják kihozni a legtöbbet az ezüsttálcán kínálkozó közhangulatból. Európának ennek a részében januárban, mikor a hőmérő higanyszála jóval mínusz tíz alatt van, legutóbb talán az ukrajnai narancsos forradalom alatt vonultak ezrek az utcára. Ennek a köztársaságnak nem kevés polgára akadt ki alaposan a Gorilla-iratokból áradó arrogancián, a politikusok tehetetlenségén és közönyén, és sokan hajlandóak is lettek valami többet tenni, mint a hidegben felvonulni vagy petíciózni. Öllős László szavaival élve, a helyzetnek fene nagy kairosza volt. Ez a kairosz mára eltűnt, a Gorilla érdemben lassan már megint csak Tom Nicholnsont, a témát feldolgozó kanadai újságírót és féltucatnyi kollégáját érdekli. Ami maradt, az a lamentálás, „ez már csak így van” kényelmes mantrája, míg a huszonnégy órás hírciklus pereg tovább, új témákkal szórakoztatva a passzív nagyérdeműt. Noha elhangzanak olyan vélemények, hogy a Gorilla-iratok körüli felháborodás miatt az oligarchák és politikusok már sokkal “visszafogottabbak”, a state capture már nem annyira lukratív biznisz. Még ha így is lenne, a felelősségrevonás hiánya óriási nagy kudarc, nincs igazságtétel és az emberek közti láthatatlan viselkedési szabályokat megváltoztató katarzis.
Piussi filmfelvételein tisztán látni, hogy az antigorillás szervezők nagy része tapasztalatlan, és túl széles berkeiben a véleménypaletta. Ami még nem is lenne akkor baj, de a legkritikusabb mégis az, hogy alig ismerik egymást, és hiányzik közülük a vezető. Az 1989-es változások is váratlanul értek szinte mindenkit, mégis a kulcsszereplők, ugyan külön-külön csoportokban, de a novemberi események előtt is szervezkedtek és valamennyire ismerték egymást. A vélemény- és eszmei paletta akkori “gazdagsága” könnyen kirobbantott volna egy kisebb polgárháborút, mégis a Bársonyos főszereplőinek volt közös céljuk: rendszerváltás, demokratikus intézmények létrehozatala. Valamint azonnal megjelentek köztük a természetes vezető személyiségek. Az antigorilla story-ból ezek az emberek hiányoznak. Hiába lehet ma a Facebookon tízezreket aktivizálni és mémek tucatjait legyártani, ha egy bontakozó kezdeményezés szervezői nem ismerik eléggé egymást, nincs meg az együtt megélt tízezer óra civilkedés gyakorlata. Ilyenkor azonnal borítékolható a bizalmatlanság, kétely és az üggyel való teljes azonosulás hiánya. Ezeket a nehéz pillanatokat még áthidalhatná egypár ügyes vezető, aki képes lenne a sokféle hangot és vágyat egy áramlattá alakítani. Piussi filmjében megjelenik a klasszikus polgáriaktivista-típus számos szereplője: a szervező, az ideológus, peace és love mantrás mosolygó asszonykák, az okoskodó, a kerékkötő vagy a randalírozó. Aki hiányzik, az a vezető, aki gondoskodna az üzenetről, befogná az okoskodók és kerékkötők száját, fegyelmet teremtene, éreztetné minden aktivistával az elvégzet munka fontosságát, feladatokat és célokat adva nekik.
A semmiből kibontakozó majd ugyanúgy a semmibe vesző antigorilla mozgalom kudarca fontos tanulsággal szolgál bármilyen alulról szerveződő mozgalomnak, legyen az akár egy jövőbeli szlovákiai magyar ügy is, mely polgári mozgalmat vagy engedetlenséget kíván. Szerény vigasz, de legalább erre jó volt az egész. Az élet továbbra is megteremti majd az „Itt az idő, most vagy soha! kairoszait, igazi változást viszont csak akkor remélhetünk, amikor a pillanat találkozik az addig alig látható, közös aprómunkán megedződött polgártársaink lelkes csoportjaival. „Luck happens when preparation meets opportunity” – láttam egyszer egy sokatmondó grafittin.