Nagyon könnyen lehetne pesszimista értékelést írni 2012-ről, a politikai fejleményekről és az országban történtekről. Meg is lehet érteni azokat, akik így tesznek: a dolgok inkább rosszabbra fordultak. Mindenkinek vannak azonban bizonyos prioritásai, és a fény abban a kérdésben pont pislákol az alagút végén, ahol a Szótlan Szemtanúnak fontos. Kevésbé hagyományos évértékelő következik.
Pár szó, de tényleg csak röviden a rossz, de kiszámítható dolgokról: kormányváltás történt, a széteső jobboldal helyett kaptunk egy minden kétséget kizárólag stabil(nak ható), teljhatalommal rendelkező balt. Robert Fico másodjára már nem akar mindenkivel háborúzni, kimondott ellensége meg csak egy van: a jobboldal egysége. Amíg utóbbi nem változik, nem tűnik fel integráló személyiség, addig politikai téren sok remény nincs az előrelépésre, lehet egyezkedni.
Szlovákia gazdasági szempontból rosszabb hely lett, mint volt, jövő ilyenkorra pedig még kilátástalanabbnak fog tűnni. Az ország nincs jó kezekben, sikerrecept viszont nem is létezik és a kilábalást meg kell szenvedni – a kérdés az, hogy meddig. A magyar közösség parlamenti érdekképviselete sem változott, érdekes módon az MKP is józanabbul fogadta a négy éves parlamenten kívüliséget, a Híd meg a parlamentben is elolvadhat, ha rosszul taktikázik. Hangozzon szokatlanul, de mindez valahogy kevésbé tűnik most fontosnak (főként annak fényében, hogy messze van a következő választás).
Miközben tavaly ilyenkor a Szótlan Szemtanú is alfaként és omegaként beszélt a pártokról, mára megváltoztak a viszonyítási pontok. Sokkal jobban előtérbe került az a megfoghatatlan massza, amit az egyszerűség kedvéért “civilként” szoknak azonosítani, holott jóval összetettebb folyamatról van szó. Kényszerpályán vagy új utakon mozgó politikusok, régi és új, professzionális, vagy botcsinálta helyi aktivisták, közéleti szereplők és egyszerű emberek alkotnak furcsa elegyet, gyakran semmi közük nincs egymáshoz, csak annyi, hogy direkt módon, a hagyományos utakon kívül próbálnak alkotni (igazából arról is lehet vitatkozni, hogy ez mennyire jó definíció és hogy kell-e általánosítani). Ez az ő évük volt: megjelentek a helyi médiában, érdemleges dolgokat vittek végbe, rádöbbentették a társadalom egy részét arra, hogy a demokrácia nem annyit jelent, hogy jogainkat és azok képviseletét másokra ruházzuk át.
Ha ez a fajta felfogás jobban elterjed a társadalomban, akkor már megérte. Ha kiderül, hogy a közeg adott és a helyi közösség nem reménytelen, csak fáziskésésben van a “nyugathoz” képest, akkor is. Önmagában ez a fajta öntudatra ébredés nem hasznos, közvetve viszont nagyon is. Jobban fog például működni a választott politikusok számonkérése, tisztábban hallatszanak majd az igények, könnyebben emelkedhetnek ki a helyi megmondóemberek, helyi szintű megoldások születhetnek azokra a problémákra, melyeket korábban országos szinten képzeltünk el és hasztalanul vártunk rájuk. Lehet, hogy ez nem tűnik soknak, de a magyar közösség megmaradásához egy elengedhetetlen lépés.
Rengeteg a munka és a Szótlan Szemtanú még véletlenül sem szeretné azt a látszatot kelteni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Most, egy nappal az óév vége előtt azonban ezek az emberek megérdemlik, hogy miközben szusszanunk egyet, azt mondjuk visszanézve, remek évet zártak.
Köszönöm. Szép munka volt.
A nevesítést elkerülve (mert az csak arra jó, hogy megsértődjön az, aki az író figyelmetlenségéből kimaradt) köszönet illeti a kétnyelvűsítésért küzdő aktivistákat, legyenek nyugatról, a középső, vagy a keleti országrészből. Köszönet illeti a fiatalokat, akik a szabadidejüket nem kímélve segítettek abban, amiben tudtak, legyen szó bármelyik szervezetről és bármilyen akcióról, sok esetben úgy, hogy felül sikerült emelkedni a korábbi sérelmeken.
De ugyanúgy köszönet illeti azokat is, akik nem tettek semmi mást, csak azt, amit az előző években: legyen szó konferenciák, helyi rendezvények szervezéséről. Köszönet illeti azokat, akik tudatosan, vagy akár öntudatlanul is besegítettek, legyen szó a támogatás bármiféle formájáról a részvételtől kezdve a vélemény kinyilvánításán keresztül az egyszerű facebookos lájkig. Sok tényező járul hozzá ahhoz, hogy kialakuljon és megerősödjön a közösség: tanárok, lelkészek, kultúrszervezők, aktivisták, írók és újságírók, akadémikusok, közszereplők és igen, akár a politikusok is. A Szótlan Szemtanú szerint a közösség erősebb, mint 2011-ben volt. Nem ugrásszerű a fejlődés, súlyos hiba lenne elégedetten hátradőlni, de a változás ott van néhány fejben, a sajtóban, a blogokon, a szerveződésekben. 2012-ben az év embere az a helyi magyar, aki tett valami érdemlegeset a legapróbb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig. Másoknak mutatnak vele jó példát. Ezért szilveszterkor, ami egyébként a Szemtanú számára elég csendes lesz, a pezsgő az év embereiért durran.
Bónusz tartalom a kedves blogolvasóknak, személyes legek listája:
Az év embere: lásd fent
Az év lemeze: Public Enemy: The Evil Empire of Everything (kései befutó: Teddybears: Soft Machine, 2006)
Az év könyve: The Walking Dead képregény
Az év filmje: jobb híján a Skyfall
Az év sorozata: Boss
Az év politikusa: nincs jó felhozatal, legyen Magyarországon Áder János, Szlovákiában meg Daniel Lipšic
Az év sikere: spontán pozitív nyelvhasználati cikk a Pravdában
Az év bukása: ritka szótlan szemtanús frissítés
Sokkal gyakrabban nézett weboldalak: kezdo5.hu, origo.hu
Sokkal ritkábban nézett weboldalak: nst.blog.nepsport.hu, 9gag.com
Az év legjobb eseménye: tetszőleges beszélgetés egy aktivistával
Az év legrosszabb eseménye: Fico választást nyert
Az év legrosszabb zárómondata: ez.