(avagy a szlovákiai magyar felsőoktatás néhány aktuális kérdéséről)
Manapság nagyon sokat bírálják a szlovákiai felsőoktatás színvonalát, amit nagyon gyakran az egyetemista hallgatók „színvonalából“ vezetnek le. Tagadhatatlan tény, hogy manapság a felsőoktatási intézményekbe nemcsak a legjobb képességű tanulók kerülnek be. Viszont az is tény, hogy az egyetemeken az adott korcsoport lényegesen nagyobb aránya tanul, mint akár csak húsz évvel ezelőtt. Ebből egyértelműen következik, hogy gyengébb képességű hallgatók is bekerülnek. De érdemes feltenni a kérdést: miért van ez így? A 89-es forradalom, de még inkább az EU-csatlakozásunk után egyre inkább társadalmi, EU-s, illetve a munkaerőpiacon megmutatkozó elvárás lett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányának növelése (néhány területen ez teljes abszurditásokhoz vezetett). Az utóbbi években viszont egyre gyakrabban hallhatjuk: „Túl sok egyetemistánk van! Minek nekünk ennyi egyetemista?“
Ezek után teszem fel a kérdést: Megszületett valamiféle társadalmi konszenzus a szlovákiai felsőoktatás feladatáról? Mit akarunk az egyetemektől, főiskoláktól? Elitképzést vagy még mindig a nagy tömegek művelését, esetleg azt akarjuk, hogy az egyetemeken, főiskolákon a hallgatók elsajátítsanak, magukévá tegyenek olyan képesség- és készséghalmazt, és persze bizonyos tárgyi tudást, amivel alkalmazkodni tudnak majd a gyorsan változó feltételekhez?
A felsőoktatási rendszer nem egy gyorsan változó és váloztatható rendszer (elég az akkreditáció folyamatára gondolnunk).
A közelmúltban szakmai látogatást tettünk az egyetemünkről két skóciai (Glasgow, Dunham) és Anglia 3. legjobb egyetemén, a Durham Universityn. A látogatás célja az volt, hogy megnézzük, hogyan működik a minőségbiztosítás ezeken az egyetemeken. Egy nagyon fontos szemléletbeli különbség, hogy ott a hangsúlyt arra helyezik, mire kellene a diáknak képesnek lenni (készségek, képességek, attitűd), mit várunk el tőle, ha befejezi a tanulmányait, szemben a nálunk uralkodó szemlélettel, vagyis hogy mit akarunk a diáknak megtanítani – tehát az oktatás tartalma van a középpontban. A Nagy-Britanniában működő minőségbiztosítási rendszer ezen az alapelven nyugszik. Ezen tanulmányút másik fontos tanulsága számomra az volt, hogy egy jól működő rendszer kiépítéséhez a felsőoktatásban időre van szükség, és meg kell arra érnie a társadalomnak is. Ott például a minőségbiztosítási rendszert – ami az egyetemi oktatás megfelelő szintjének a záloga – már húsz éve építik. Ez az intézmények jól felfogott érdeke is – az egyetemválasztás egyik fontos befolyásoló tényezője. A felülvizsgálati szerv (QAA) pedig egy valóban független szervezet, melynek működését részben az egyetemek, részben pedig – közvetett módon – a minisztérium finanszírozza.
Nálunk az egyik legnagyobb probléma, hogy mindent azonnal, máris, rögtön akarunk, tényszerű politikai és társadalmi vita és konszenzus nélkül. Ebből kifolyólag aztán 10 év alatt 26-szor (sic!) módosítjuk a felsőoktatási törvényt, a vonatkozó jogszabályokat, fontos előírásokat hasonló gyakorisággal, játékszabályokat menet közben alakítunk ki vagy módosítunk. Ékes példa erre az előző és a jelenlegi komplex akkreditáció, ahol a 2002 és 2007 közötti időszak értékelésének kritériumrendszerét 2006-ban írta alá az akkori oktatási miniszter. Most a 2008 és 2013 közötti időszak értékelésének kritériumai még mindig nem ismertek.
Így jellemezhetjük azt a tágabb keretet, melynek a szlovákiai magyar felsőoktatás szerves része – még ha erről gyakran meg is feledkezünk.
Ezen belül mit várunk el a szlovákiai magyar felsőoktatástól?
Itt az egyetlen kimondott elvárás, hogy a szlovákai magyarok számaránya a felsőoktatásban elérje a szlovákiai korcsoportos átlagot. Persze a képzés megfelelő színvonalú kell legyen.
További nagyon fontos küldetése, hogy lehetőséget adjon fiatal tehetségeinknek az önmegvalósításra, a továbbfejlődésre, legyen hol kiteljesedniük, esetleg legyen hová visszatérniük a külföldi tanulmányok elvégzése után.
Mindemellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy itt most már egy egységes európai felsőoktatási térségről beszélünk. A rendszerünk egy teljesen nyílt rendszer, melynek működését nemcsak a hazai erőviszonyok alakulása, de a külföldi intézmények stratégiája is befolyásolja. Nekünk ebben a komplex rendszerben kell meghatároznunk magunkat, mit és hogyan akarunk elérni. Szem előtt kell tartanunk azt a tényt, hogy természetéből adódóan a szlovákiai magyar felsőoktatás része az összmagyar egyetemi – tudományos életnek, de az összszlovákiai egyetemi-tudományos vérkeringésnek is. Ezért fontos, hogy kapcsolatokat építsünk ki a magyar egyetemeken kívül más szlovákiai és további külföldi egyetemekkel is.
Ezen kívül nagyobb társadalmi szerepet kell/kellene vállalni a szlovákiai magyar felsőktatás szereplőinek. Szorosabb kapcsolatot kellene kialakítani a középiskoláinkkal, a régiókkal, a gazdasági, kulturális élet szereplőivel. Természetesen ehhez szükség van a partneri viszonyok kialakítására.
Másik sarkalatos kérdés a felsőoktatás és a kutatás finanszírozása. Az jól látható, hogy a költségvetésből jelentős plusztámogatásokra nem számíhatunk. Hiszen a kormányzat előirányzata a kutatás-fejlesztés támogatására az EU-s előirányzat egyharmadánál jár csak. Nincs igazából megoldva az egyetemek és a magánszféra valós együttműködése sem. Az európai uniós források tekintetében pedig siralmas a helyzet. Minimális az EU-s kutatói pályázatokból hozott pénzmennyiség és a nyertes projektek száma is. Márpedig ezen források nélkül nehezen képzelhető el a szlovákiai tudományosság (ugrásszerű) javulása. Itt kell kihasználnunk a helyzeti előnyünket, nevezetesen a magyarországi egyetemekkel való nagyon jó kapcsolatot.
Látható, hogy a feladat nem egyszerű, a feltételek messzemenően nem ideálisak. Mit lehet tenni? Úgy gondolom mindenképpen meg kell egyértelműen fogalmazni az elvárásokat, reális elvárásokat a felsőoktatási rendszerrel szemben. Ez ideális esetben egy szélesebb társadalmi konszenuson alapuló elvárás lenne. Ennek megvalósításához meg kell alkotni egy stabil jogi hátteret és viszonylag stabil (már amennyire most lehet) költségvetési politikát. Ezekhez pedig már csak egy jó adag kreativitás, következetesség és kitartás kell!
Komzsík Attila
A nyitrai KFE Közép-európai Tanulmányok Karának dékánja
Fotó: UKF, Lubo Balko
| Az Iskolapélda a Közbeszéd új cikksorozata (nem csak) a szlovákiai magyar oktatásügyről. Az esélyegyenlőség elvét magáénak valló társadalmakban léteznek azok a „létrák”, melyeken az egyén, saját erőfeszítései hozzáadásával, magasabbra kapaszkodhat. Ebben iskolarendszernek – óvodától egyetemig – kulcsszerepe van. A szlovákiai magyar világban ehhez a szerephez szorosan kapcsolódik az iskolák közösségmegtartó és községfejlesztő feladata is. Az elkövetkező hónapokban saját- és vendégszerzőink fejtik ki a témával kapcsolatos véleményüket és javaslataikat. |
