Sosem értettem, honnan erednek azok az összeesküvés-elméletek, amelyek szerint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala egy új párt akarna lenni, amely az eddigi kettőt leváltani, vagy egyesíteni akarja, vagy csak simán átveszi majd a „hatalmat”. A Kerekasztal képviselői mindig világosan elmondták, hogy nem akarnak párttá alakulni, sőt, a jelenlegi struktúrát is minél inkább politikus-mentessé szeretnék tenni, de a vádaskodás csak nem akart megszűnni.
Az, hogy a Híd ajánlatot tett a Kerekasztalnak a megyei választásokon való indulásra, világosan mutatja, hogy nem tudtak mit kezdeni a Kerekasztal apolitikusságáról szóló üzenettel. Hallották ők, csak nem értették, nem hitték el, taktikai manővernek tartották. Pedig a Kerekasztal tényleg nem kíván választásokon indulni, úgyhogy ha eddig az volt a baj, hogy biztos akarnak, csak nem mondják, most már azért lehet őket szidni, hogy mégsem. Tudjuk, van rajtuk sapka, nincs rajtuk sapka.
A fentiek után mindjárt adta magát a következő kérdés, és nem csak a pártszékházakban: ha nem akarnak választásokon indulni, akkor mégis mit akarnak? Ez is elhangzott már milliószor: a Kerekasztal érdekérvényesítő munkát végez. A szlovákiai magyarságot érintő közéleti kérdésekben foglal állást, szakmai javaslatait és véleményét képviseli a politika, az államigazgatás felé (is).
Aki a fenti két dolog között ellentmondást lát, azok valószínűleg úgy gondolják, hogy a közélet a politikusok terepe, más abba ne szóljon bele, a civilek menjenek szemetet szedni és táncházat szervezni. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól. A közélet mindenkié. A szlovákiai magyar közösséget érintő kérdések, mint a nyelvhasználat, kulturális támogatások, oktatás, gazdaságfejlesztés, önkormányzat sokkal fontosabbak annál, semhogy politikusokra bízhatnánk őket.
Akit erről az elmúlt húsz év nem tudott meggyőzni, az vessen egy pillantást nyugatra. A jól és a rosszul működő társadalmak közötti számos különbség közül az egyik legfontosabb, hogy a jól kormányzottakban a közélet nem csak a politikusok terepe. A civil szférán keresztül számos érdek és komoly szakértelem tud megjelenni a közpolitikák (ang. „public policy”) alakításában. Ez egyrészt ellenőrzést gyakorol a politikusok felett, másrészt az ő munkájukat segítve jobb minőségű törvényalkotáshoz vezet, harmadrészt a társadalom sokkal nagyobb részét képes aktivizálni, mint a négyévenkénti választások.
A civil szféra tehát nem attól „független”, mert nem szól bele a dolgokba, hanem mert nem áll pártirányítás alatt. Szakmai, és nem népszerűségi szempontok alapján képvisel érdekeket, ez pedig pártlistán több okból nem megy. Ez egyben fő oka is annak, miért volt idáig minden pártunk célja a civil szféra beolvasztása, vagy legalábbis ellenőrzés alá vonása, a pénzforrások megvonásán és a személyi összefonódások garantálta kézi-vezérlésen keresztül. A független és erős civil szektor társadalmi létszükséglet, de nem feltétlenül vág egybe a rövidtávú politikai érdekekkel.
Annyira nem, hogy sokaknak máig nem sikerült megfejteniük a civil lét értelmét, és az együttműködést csak a közös választási fellépésben látják. Például a Híd szerint: „a szavak ideje lejárt, az együttműködésről nem csak beszélni kell, hanem meg is kell lépni azt”. Tényleg meg kellene, szerintem is. A Kerekasztalnak számos területen vannak szakemberei, akik a Híd (és az MKP, hogy róluk se feledkezzünk meg) törvényalkotói munkáját segíteni tudnák, számos olyan javaslata van, amelyet használni tudnának, és civil jellegéből adódóan sok, a pártpolitikától igen, de a közélettől nem idegenkedő szakembert tud bevonni a szakmai állásfoglalások előkészítésébe. Ha legközelebb nyelvhasználati vagy kultúr-finanszírozási törvényjavaslatot írnak, remélem ez eszükbe jut, és nem esünk megint ugyanabba a kátyúba, mint legutoljára. Az együttműködésnek tehát számos területe van, csak éppen a választásokon való részvétel nem tartozik közéjük.
Egy független civil szféra az, ami a Kerekasztal célja és lényege, ezt próbálja megteremteni és erősíteni. Természetesen nem kizárólagos képviselője a civil szektornak: van ott hely akárhány tömörülés és szervezet számára. Az ideális az lenne, ha minél több állampolgár venné a fáradtságot, és nyilvánítana véleményt közéleti kérdésekben, ki szóban, ki a tetteivel. Egyelőre viszont ennyink van. Lehet, nem sok, de azért az őszinte szándékot nem kellene mindig kétségbe vonni. Támogatásként kezdetnek elég lenne tényleg megpróbálni elhinni, hogy a Kerekasztal azt akarja csinálni, amit mond. Tudom, nehéz, nem így tanultuk, de talán idővel az igazságot is meg lehet szokni. Addig meg lehet figyelni a sapkát.
(Megj.: a szerző a Kerekasztal Jogi Munkacsoportjának tagja, de az elmúlt hét tárgyalásait csak távolról figyelte, azokban nem vett részt.)
