Az utóbbi hónapokban zajló hatalmi átrendeződést a szlovákiai magyar közéletben sokan sokféleképpen értelmezik. Néha félelemmel, sokkal gyakoribb azonban a reménykedés abban, hogy a közéletre jellemző konfliktusokat és belharcokat felváltja egyfajta közösségi egyetértés. Nem biztos, hogy ez így fog történni, de jó az irány.

A civil szervezetek és helyi kezdeményezések sok esetben átvették a kezdeményezést a pártoktól. Jobban és hatékonyabban “csinálták” a helyi vagy országos politikát, mint a politikai képviselet. Legyen szó iskolák védelméről, nyelvi kérdésekről és kezdeményezésekről, gazdasági önszerveződésről, kiderült, hogy bizonyos fontos ügyek megvalósításához nincs feltétlenül szükség pártokra. Ami viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy maguk a pártok feleslegessé váltak volna.

A helyi kezdeményezések megerősödése a polgári társadalmakban teljesen természetes, magától értetődő jelenség. Szlovákiában azonban újnak hat: nincs hagyománya a civilkedésnek, az államtól való félelem és a politikai képviseletbe vetett hit hagyományosan erős. Pontosabban csak erős volt, a politikusi szakma presztízse ugyanis a botrányoknak és a gazdasági válságnak köszönhetően zuhanni kezdett – talán ennek is köszönhető a szervezett civil mozgalmak, köztük a Kerekasztal sikere.

Új emberek, új kérdések

Az új szereplők feltűnése rengeteg kérdést vetett fel a külső szemlélőkben. Mit akarnak ezek az aktivisták, veszélyeztetik-e a politikai pártok hatalmi pozícióit, létezik-e összközösségi konszenzus, s ami a legfontosabb, mennyiben javul ténylegesen a magyarság helyzete a színre lépésük után? Érdemes ezeket a kérdéseket szemügyre venni.

A “civilek” motivációira nincs egységes válasz. Valaki a szűkebb, valaki a tágabb környezetét próbálja meg jobbá tenni olyan eszközökkel, melyekbe a politikának nincs, vagy alig van beleszólása. Ez a tevékenység nagyon sokrétű: a szomszédok gyerekeire való önkéntes felügyelés ugyanúgy aktivistává tesz valaki, mint egy országos tiltakozó megmozdulás megszervezése. Egyeseknek ez misszió. Másoknak egy átmeneti korszak az életükben és idővel továbblépnek. Megint másoknak puszta érdek. Egy tevékenység attól lesz civil, hogy nem a politikai csatornákon (konkrétabban: a pártokon) keresztül zajlik. Nem mintha a politika nem volna fontos: egy demokráciában a jól működő politika az érdekérvényesítés csúcsa. Csak míg a politikai képviselet korábban is létezett, a civil érdekérvényesítést úgy kellett újra kitalálni.

Jelenleg az egyik legnagyobb gondot a politikusok reakciói és félelmei okozzák. Ha valakit szembesítünk azzal, mit lehet másként és jobban megcsinálni, az illető nagy eséllyel nem hálás lesz és együttműködésre kész, hanem megsértődik, illetve természetes ellenséget lát a kezdeményezőben. A politikára ez hatványozottan igaz. A civil mozgalmak és képviselőik így régiós és országos szinten is bizalmatlansággal és gyanakvással szembesülnek, miközben a politikusokkal való kommunikáció és párbeszéd szerves eleme a tevékenységüknek.

Közös tennivalók

A másik problémát a túlzott optimizmus, az idealista elvárások jelentik az új, civil világról, melyben mindenki együttműködik mindenkivel. A helyi mozgalmak feltűnése és előretörése alig egy-két éve következett be. Ennyi idő alatt régebbi szervezetek kerültek a köztudatba, mint például a Kerekasztal, új kezdeményezések alakultak, mint a Fontos Vagy! mozgalom, aktivizálódtak a fiatalok politikai-civil vonalon mozgó szervezetei és lépéskényszerbe kerültek a pártok is, nem is beszélve arról, hogy a civil szféra hagyományos szereplői legalább annyira értékes munkát végeznek most, mint korábban – például a Csemadok, vagy a cserkészek.

Az egyes szervezetek és aktivisták azonban különböző közegből érkeznek, más világlátással és prioritásokkal. Ebből következik a sokszínűségük és az, hogy mennyire szerteágazó a tevékenységi körük. Az új generációs konfliktusokból pedig nincs kevesebb: a Via Novát érintő jobbikos kapcsolattartás problémája, a pártok és civilek viszonya, a támogatások körüli harc, a jobb-baloldali ellentét de a személyes konfliktusok is feltűnnek és terjednek helyi szinten, vagy éppen a közösségi portálokon. A világlátást nem lehet egységesíteni.

Valami mást viszont igen. Témaközpontúvá lehet tenni az együttműködést, és ennek rengeteg jele van. Két szervezet, vagy párt nem feltétlenül tud egymással megegyezni elvi kérdésekben, de közös és konkrét témákban igen. Nagyon szép példája ennek a Kétnyelvű Dél-Szlovákia vasúti levélküldő akciója, amelybe rengeteg szervezet kapcsolódott be világnézettől és ideológiától függetlenül, egy közös pont, a kétnyelvűség érdekében. Hasonló módon lehetőség nyílik a konszenzusra a magyarságot érintő összes nagyobb kezdeményezésben – oktatási, kulturális,gazdasági kérdésekben. Csak épp aprópénzre kell váltani, konkrét kezdeményezésekre kell leegyszerűsíteni a nagy témákat, hogy azok összefogják a lehető legszélesebb köröket. A Kerekasztal ezt próbálja tenni, legyen szó a Szlovákiai Magyar Alapdokumentumról vagy a kétnyelvűség jogi vonzatairól – de ez a stratégia nem csak a Kerekasztal monopóliuma. Helyi kezdeményezések, gyakran pedig nagyon óvatosan még a pártok is élnek vele. Ha dióhéjban meg kellene határozni, mi lesz a legfontosabb feladat a következőkben, ezt mondanám: a konkretizálás. És ez rövid távon biztosan, hosszabb távon pedig valószínűleg segít felülemelkedni az összes ellentéten.

A cikk szerzője a Kerekasztal szóvivője, de ettől függetlenül is sokat gondolkodik az élet és a közösség súlyos dolgain.