2007-ben az iPhone úgy indított, akár a Macintosh a 80-as években. Nem egy vadonatúj találmányt dobtak a piacra, hanem a saját kategóriájában egy innovatív terméket. Később, a kilencvenes években a PC már teljesen kiszorította a Macintoshokat, és ha az Apple a közeljövőben nem mutat fel valami igazán felhasználó központú terméket, félő, hogy az Android most ugyanezt fogja megtenni az iOS-szel.

Az iOS a kezdetektől fogva a Mac OS stílusjegyeit hordozta, kerek, háromdimenziós ikonok, visszatükröződő felület, élénk színek, míg a konkurens Android a flat (lapos) dizájnra építkezett, főleg a kontrasztos színekre építve. Ha valamiért az iPhone-t választottam a Galaxy előtt, akkor az az operációs rendszer volt.

iOS7-1

Mivel az Android sokkal nyitottabb rendszerként működik, mint az iOS, sokkal gyorsabban tudott fejlődni nála. Ezt megtapasztalták az iPhone-felhasználók is, akiknek 2011-ben még mindig olyan alapfunkciók hiányoztak a telefonjaikból mint pl. a hívásblokkolás. Steve Jobs halála után az Apple részvényei is zuhanni kezdtek, a befektetők nem tudták, bízhatnak-e az innovációkban. A fejlesztőkön és a felhasználók közt az elégedetlenség hangulata kezdett uralkodni, ekkor dobták piacra az ötös iPhone-t, ami egy időre elcsendesítette a hangokat. A Samsung Galaxy S4 kiadása után azonban minden techblog fóruma a következő mondattal volt tele: “Ha az Apple elrontja az iOS7-et, megyek, és veszek egy Galaxy S4-et magamnak”. Az idei WWDC (WorldWide Developers Conference) ezért az egyik legvártabb Apple esemény volt.

Hétfő este 10.9-es Mavericks operációs rendszer mellett végre bejelentették az iOS hetedik szériáját is. A pletykák igazak voltak, az egész dizájn átment flatbe. A termékek dizájnjáért felelős Jonathan Ive, aki sikeresen redizájnolta és külsőleg átépítette az Apple összes termékét most a szoftvergyártást vezette. Ive, aki a termékeket mindig minimalisztikus szemszögből közelítette meg, most sem tett másképp. Az Ive által eddig tervezett termékek tömegcikké váltak, reméljük (így, hogy még nem volt a kezünkben az OS) most sem tévedett.

iOS7-2

Az új OS-t teljesen letisztították. Nincs több bőrkötésű naptár, bálna alakú szövegdoboz a csetben, vagy sárga papír a jegyzettömbben. Akár azt is mondhatnánk, hogy az Apple beismerte, hogy márpedig az Androidban is vannak jó dolgok. Az első látvány mindenesetre sokkoló, hisz olyan, akár egy felturbózott és jól kinéző Android. Az új ikonokat egyszerűen nehéz megszokni, főleg, mert az asztali gépeken továbbra is maradnak a színes, gömbölyített, többdimenziós formák.

iOS7-3

Talán ez az első olyan operációs rendszer, amelyben nincs benne Steve Jobs keze, nehéz megmondani, hogy a termék sikerre van-e ítélve. Az iPhone és az Android harca továbbra is olyan lesz, akár a Mac – PC küzdelme. Az Android továbbra is az elérhetőségre fog gyúrni, míg az iPhone (ha az árcédulára nézek, akkor) inkább a luxuscikk kategóriában marad. Ha nem fordult volna ekkorát az Apple, akkor sokkal többen pártoltak volna el tőle.

Mivel a Samsung nemrég ellőtte a joker kártyáját az S4-re, az Apple-nek most nem kell tartania a konkurenciától. Ősszel, amikor hivatalosan is megjelenik az új OS, biztosan bejelentik majd az új iPhone-t, és akkor újra a hardveré lesz a főszerep. Az iOS vs. Android harcban mostantól azt lesz érdemes figyelni, hogy miképp lehet applikálni a két különböző világnézetet a (most már majdnem ugyanúgy kinéző) platformokon.


online surveys

Ankét

andy-ray

Marczell András, 25, grafikus-dizájner
Amíg nem látom élőben, addig nem panaszkodom. A flat design a Windows 8-ra emlékeztet, a csilli-villi ikonok elhagyása picit úgy hat, mintha az Apple menne most a Microsoft után.

vamos-krisztian

Vámos Krisztián, 18, tanuló
Maradok a réginel. Lehet kipóbálom majd, ha már fel lesz törve. 

toth-tibor

Tóth Tibor, 45, webfejlesztő
Hogy jó irányba halad-e az Apple? Steve Jobs halála után sokan feltették a kérdést, hogy az Apple képes lesz-e folytatni az innovatív úttörő szerepét a karizmatikus és néha diktatórikus vezéregyéniség nélkül is. Az Apple WWDC 2013 bizonyítja, hogy igen. Első iPhone-om egy 3G-s modell volt, máig használom weboldalak tesztelésére. Bevallom, a következő modell már egy androidos gép lett, és azóta is a Google táborában maradtam. Mindenesetre a iOS7 nagyon impozáns és sokkal meggyőzőbb, mint a nemrég beharangozott Facebook Home. Az iPhone-okban mindig is a letisztult (minimalisztikus, de célirányos) dizájnt csodáltam, az iOS7 méltó követője ennek a trendnek.

A ma prezentált 49%-73% (Android-iOS) arányt egy kicsit azért vitatnám, de nagy kihívást jelent a konkurencia számára az új iOS. Érdekes, hogy a Windows Phone-t valamivel magasabbra értékeli az Apple (53%). A 600 millió iOS-en futó gép lenyűgöző szám. Az első hírek ugyan beszámolnak némi hasonlóságról az Androiddal (animált háttér, animált időjárás), mindenesetre érdekes lesz figyelni az újításokra, amelyek bőségesen megtalálhatók az új operációs rendszerben.

kollar-robert

Kollár Róbert, 30, freelancer
1. Az egyszerűsített grafika és dizájn majdnem olyan, akár az infografikák – nekem tetszik.
2. Airdrop, airdrop es airdrop.
3. Ügyes a control center, samsungos Android 2.1-esben már volt ilyen, igaz, nem volt annyira komplex, mint itt.
4. Számomra érdekes és izgalmas dolgok az új OS-ből: iTunes Radio, Siri, Today Screen

Sándor Ádám, programozó
Igaz, hogy a funkciókat mind láthattuk már más platformokon, de az Appletől jó lépés volt ezeket az alapvetővé vált funkciókat lekoppintani, ahelyett hogy valami radikálisan újjal próbálkoztak volna. Innentől kezdve az iPhone tulajoknak nem kell szégyenkezniük az miatt, hogy el lenne örgedve a telefonjuk, és az stabil alapokra lehet majd helyezni a jövőbeli újdonságokat. Az új dizájntra ugyanez érvényes: nagyszerű látni, hogy végre újitottak, annak ellenére is, hogy sok elem ismerős már rendszerekből, főleg a Windows Phone 8-ból.