Rendhagyó bejegyzés következik: a Szótlan Szemtanú korábban nem foglalkozott más szerzőkkel, de az utóbbi hónapok eseményei házhoz vitték a témát. Köszönhetően annak, hogy az alapvetően bulizásról és szórakozásról szóló nyár egy sokat tárgyalt, de mélyebben most nem részletezett politikai húzás miatt átváltozott bizonyítási versennyé, a törvényszerű veszekedés oldalszelén pedig a kelleténél jóval több figyelmet kapnak a gyűlöletblogok. Annak azonosítása, hogy mikor olvasunk nem túl sok hozzáadott-értékkel bíró szöveget, nem túlságosan nehéz feladat, a diagnózisra azonban senki nem vállalkozott. Mostanáig.
Rögtön az elején szögezzük le, mit értünk gyűlölködő blogbejegyzések alatt. A trollkodásnak különböző fajtái vannak a bummos személyeskedő kommentektől kezdve a sejtető és névtelen cikkekig (az úgynevezett „körképes tempó”), de most azzal a külön műfajjal foglalkozunk, ami jellemzően a Paraméter blogrovatában terjedt el és kapott nagy nyilvánosságot (de közel sem csak ott található meg). Gyűlölködő bejegyzésnek hívjuk a továbbiakban azt a blogbejegyzést, aminek világos gondolatmenete nincs, viszont meglehetősen nagy forgalmat generál és komoly internetes visszhangot vált ki azzal, hogy sérteget.
Honnan lehet megismerni a gyűlölködő bejegyzést?
- Sok hatásvadász jelző
Olvassuk el a bejegyzést. Ha nagyon idegesek vagyunk a végére, akkor olvassuk el még egyszer és gondoljunk bele, miért. Nagy valószínűséggel a jelzők miatt, ugyanis a gyűlölködő bejegyzések tele vannak manipulatív jelzőkkel, szélsőséges esetben jóval több a jelző, mint az alany és az állítmány. Ezek a jelzők nem csak egyszerű minősítések, általában vulgárisak, személyeskedőek és az indulatok kiváltására szolgálnak.
„Közhely, hogy a magyar identitás firtatása, mint olyan, alapvetően az önkénten nemzetmentésre szakosodott fantomvadászok, zavaros fejű és fogalmatlan, vizenyős tekintetű magyarméterek, bolond kuruzslók, oktondi sajtómunkások, és pláne: témaínséggel küszködő, semmittevő, eleve korlátoltságra hajlamos, gyermeteg, átlagon fölüli feltűnési viszketegséggel megáldott, vagy éppen megvert izék, (politikusok), illetve megélhetési magyarok, némi képzavarral érve, jelképes dühöngője (gumiszoba)…”
(Barak László rekorddöntési kísérlete egy mondatban tizenhárom negatív jelzővel. Gratulálunk!)
2. Mumusok és csapongó érvelés
A gyűlölködő bejegyzéseknek folyamatos gondolatmenete nincs, bár a szerzők szeretnek kérkedni azzal, hogy van. A fő gondolatmenetet meg-megszakítják az oldalsó vágások, amelyek egy régi sérelemre utalnak, hogy azért az olvasó tudja, kikkel van dolga. A mumus kategóriájába különböző ízléstelennek vélt alakok kerülnek kezdve Orbánnyal és Gyurcsánnyal, aztán a felvidéki magyar panteon Berényivel, Bugárral bővül (ne felejtsünk jelzőzni!), a rasszizmus, antiszemitizmus, kommunista, liberális vagy náci ideológia, különösen ízléstelen esetben az érintett valamilyen személyes tulajdonsága.
„Maga annak a kulturális intézetnek a vezetője, amely területén az antiszemita ponyvairodalmat is népszerűsítő martosi szabadegyetemet (jajj!!!) tartották. Maga Igazgató úr egy szlovmagyar autonómiában is biztosan pozícióban lenne. És maga egy köszöntő alkalmával a magyar irodalom egyik óriásának nem túl bonyolult szövegéből egy rasszista, idegengyűlölő köszöntőt formáz, amely butának és bezárkózónak festi le a magyarokat. Kérdezem én, minek ide autonómia, amikor ilyen fogalmatlan sültbolondok irányítanák a szlovmagyar közösség kulturális életét?”
(Csehszlovák Kém 8/10-es próbálkozása. Figyeljük meg, milyen elegánsan úszik be az irodalmi üzenet kiforgatásának oldalágán az autonómiatéma egy puszta személyi átfedés feltételezésére alapozva.
3. A valós mondanivaló hiánya
A gyűlölködő bejegyzésekkel könnyen el lehet játszani a lecsupaszító játékot. Vegyük az írást, kezdjük belőle kihúzni azokat a mondatokat, amelyeknek nincs köze a tárgyhoz és azokat a jelzőket, amelyeknek nincs köze a mondatok tartalmához. Így megkapjuk az érdelmi tartalmat és mondanivalót, ez pedig a legtöbb esetben nagyon rövid, két-három mondatban összefoglalható. A valós mondanivaló hiánya abban csapódik le, hogy az olvasók nem reagálnak a tartalomra, hanem maguk is személyeskedni kezdenek. Általában esélyük sincs a megértésre, mert az érdemi tartalmat úgy kell kihalászni. Kedvencem megint csak Barak László egyik legutóbbi zsengéje, amellyel kapcsolatban már nemzetközi kódfejtők vizsgálódnak, hogy kitalálják, miről is szól. A gyűlölködő bejegyzések önérzetes szerzőit fel lehet bosszantani egy rövidített verzió közlésével.
„Sajnos neked sem sikerült megértened a cikket, csak személyeskedésre telik tőled :DDDD”
(Ismeretlen, meg nem értett szerző)
4. Tények torzítása
Az alternatív valóságértelmezés megjelenik a gyűlöletcikkekben is, de a jelzőkön és a csapongó érvelésen kikészülő olvasósereg általában már nem is szokott odáig eljutni, hogy a torzított és valótlanul bemutatott tényeken háborodjon fel. A Szótlan Szemtanú egyetlen tevékenysége a gyűlöletcikkek alatt egyébként pont az eltorzított tények helyrerakása szokott lenni, mivel a hármas pont, a valós mondanivaló hiánya miatt nehéz érdemi vitát folytatni a gyűlölködő bejegyzésről – a szerző, az olvasók és a cikkben szereplő áldozatok anyukájáról, nemi és politikai orientáltságáról annál inkább. Az alternatív valóságértelmezés már veszélyesebb dolog.
***
A gyűlölködő bejegyzések tehát a fenti négy kritériumnak felelnek meg túlnyomórészt, vagy teljes egészében. Céljuk a minősítés, nem a párbeszéd és az együttgondolkodás, hiszen vitaalapot nem is szolgáltatnak. Az a bejegyzés, ami nem tetszik nekünk, még nem feltétlenül gyűlöletbejegyzés, lehet, hogy a szerző egyszerűen csak mást gondol és máshogy érvel – ebben az esetben kell megvizsgálnunk, mennyi a jelző, a személyeskedés, hogy mi a valós mondanivaló és a gondolatmenet. Hogy a földhözragadtabb olvasóknak konkrét példákkal szolgáljunk egy tetszőleges Ravasz Ábel-cikk vagy Csáky Pál-bejegyzés lehet felháborító és sarkos, de kivétel nélkül van szerkezete, füle és farka, világosan látszik benne a gondolatmenet és az, hogy milyen pontokon lehet vele vitába szállni. A gyűlölködő bejegyzés nem oldal- és ideológiafüggő, egyik nagymestere például Bayer Zsolt (a felvidéki jobboldali bloggerkultúrában szerencsére még nem honosodott meg ez a metódus, de a Szótlan Szemtanú várja a tippeket, lehet, csak figyelmetlen volt).
Zárszóként mit is lehetne írni? Annak ellenére, hogy egy gyűlölködő bejegyzés alaposan vissza tudja vetni az érdemi párbeszédet, mindig lesznek olyanok, akik így írnak. A felháborodás nem segít, a hibakijavítás energiapazarló, de néha szükséges kármentés. Megoldást jelenthet még, ha kinevetjük a szerencsétlen gyűlöletkeltő trollokat, de készüljünk fel arra, hogy a frusztrációjuk a kommentelő ellen fordul.
Azok, akik nem akarnak gyűlölködni, pedig kezdjenek jól írni. Legközelebb a most tanárbácsit játszani próbáló Szótlan Szemtanú is produktívabb téma után néz, hogy érdemi dolgokról legyen szó.