Egészségtelen verseny alakult ki a civilek és a pártok között, amiért nem az MKP okolható – állítja Berényi József. Az MKP elnöke nem kívánja kommentálni Duray Miklós kijelentését, mellyel lekommunistázta a Kerekasztalt.  Berényi Józseffel interjúztunk, az első rész után itt a második.

IMG_5873

Az MKP és a civilek kapcsolata

– A kétnyelvűség az utóbbi két-három évben a civil kezdeményezéseknek köszönhetően tematizálta a közvéleményt. A pártnak a holdudvara gyakran fogalmaz úgy, hogy ezek a civilek álcivilek, illetve megélhetési civilek. Mit gondol, kik ők és miért azok?
– Nem hiszem, hogy így fogalmaztam volna.

– A párt holdudvara fogalmaz így.
– Akkor tessék a párt holdudvarát kérdezni erről. Én azt látom, hogy van egy egészségtelen verseny a civil szféra és a pártok között, ami nem nekünk köszönhető. Ha itt valaki kétnyelvű táblát állít, legyen szó bárkiről, annak örülni kell, nem pedig megkérdőjelezni, hogy ezt most miért csinálta, kire reagál stb. A pártnak több tízezer tagja van, nagyobb effektivitással tudja csinálni ezt, mint egy darab civil mozgalom. Nem akarom azt mondani, hogy egy civil mozgalom tevékenysége nem szimpatikus, csak nem kell féltékenykedni egymásra. Mindegy, hogy egy dolgot a párt kezd el és a civilek kapcsolódnak be, vagy fordítva. Nem értem, hogy a féltékenykedés minek köszönhető. Ez nem jó.

– Mi a civilek célja a – ahogy ön fogalmazott – „versennyel”?
– Ezt én sem tudom, de 2012-től elsősorban azt tapasztalom, hogy gyakran néhány civil kezdeményezés nem csak azért fogalmazódik meg, hogy segítsen a szlovákiai magyarok helyzetén, hanem az is mellé kerül, hogy „mert a pártok erre képtelenek”. Ezt fölösleges dolog így megfogalmazni, mert ez alakítja aztán ki a versenyhelyzetet. Őry Péter mindenkinél korábban kezdte például a kétnyelvű matricák gyártását. Mi ezt sosem mutattuk be úgy, hogy mások erre képtelenek.

– Nem gondolja ugyanakkor, hogy pont az MKP körül találhatóak azok a civil csoportosulások, amelyek csak a nevükben civilek?
– Konkrétan?

– A Via Nova például a párt ifjúsági szervezete. Ezt nyilvánosan is felvállalja, viszont az alapszabályzatát úgy frissítette, hogy a párttól való függetlenség látszatát keltse.
– A párt ifjúsági szervezete, de a Via Nova nem állít jelölteket a választásokon, csak az MKP állít jelölteket, amelyek között reméljük, hogy minél nagyobb számban részt fognak venni a Via Nova tagjai. Itt van átfedés, de a Via Nova ettől függetlenül nagyon szabadon működik, és a jelen pillanatban még szerződésünk sincs aláírva, mert a régi már érvénytelen, az újat pedig még nem dolgoztuk ki. Amellett viszont van egy kölcsönös szimpátia, de ugye,  ez a mi dolgunk.

– Hogy látja azokat az átfedéseket, amikor pártfunkcionáriusok függetlenként próbálnak érvényesülni a civil szférában, illetve mit gondol erről a kettősségről?
– Kb. 500 000-en vagyunk itt, az ilyen jellegű mesterséges versenyhelyzetek kialakítása nem jó. Tehát az átfedés, a kooperáció az mindenki számára hasznos. Nem tartom pl. jó dolognak azt, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala elzárkózik a politikusokkal folytatandó konzultáció intézményes formájától. Sokkal jobb lenne, ha a Kerekasztal legalább időnként, félévente egyszer tartana egy fórumot a két politikai párttal. Jó lenne, ha csak eggyel kéne, de ilyen helyzetben tudomásul kell vennem, hogy kettő van, amelyik megszólítja a magyarokat (nevetés). Jó dolog lenne, ha ez a nyitás megtörténne, én eléggé felesleges tartózkodást látok a politikai képviselettel szemben a civilek részéről. Ráadásul olyan diszkriminatív megoldások is napvilágot láttak, hogy a Csemadok elnöke azért, mert az MKP országos elnökségének a tagja, nem vehet részt a Kerekasztal Koordinációs Bizottságának az ülésén, valaki mást kell odaküldenie. Szerintem ez felháborító! Ha egyszer a Csemadok tagsága döntött, hogy az elnöke Bárdos Gyula legyen, akkor őt  nem szabad kizárni a koordinálásból.

– Egyik beszédében úgy fogalmazott, hogy a civil kezdeményezések szét akarják verni az MKP-t, de eddig nem sikerült nekik. Melyik kezdeményezések ezek?
– Úgy fogalmaztam, hogy vannak olyan civil kezdeményezések… Nem szeretnék általánosítani, de  amikor meghívnak bennünket, a két pártelnököt Gombaszögre vitázni, idén, akár tavaly, utána pedig a hivatalos értékelésük az, hogy egyik pártelnök sem mondott semmit, ami azt igazolná, hogy rá kell szavazni, akkor minek hívnak meg bennünket? Ha ennyire unalmasak és semmitmondóak vagyunk, akkor miért olyan fontos, hogy ott legyünk? Tavaly és tavalyelőtt is ez így jelent meg. Ezt mindenképp egy olyan megközelítésnek gondolom, ami nem segít abban, hogy a szlovákiai magyar érdekérvényesítés erősebb legyen. Mert ha ez így van, akkor nyilván valaki úgy gondolja, hogy kell egy harmadik szubjektum, amely majd meg tudja szólítani az itt élő embereket. Ennyire elutasítani a két pártot, bár most csak az MKP  nevében beszélhetek, tehát ennyire elutasítani az MKP-t nem tartom igazán hasznosnak,  ismétlem, ha ennyire semmitmondók vagyunk, akkor miért hívnak meg minket folyamatosan?

– Tehát Gombaszögre gondolt ebben az esetben?
– Konkréten a gombaszögi pártelnöki vita értékelőjére gondoltam, mind tavaly, mind idén.

– Egyéb eset?
– Korábban utaltam rá. Az, hogy valaki mondjuk, egy kétnyelvűségi mozgalmat visz, az egy nagyon szép dolog, és csinálja, és segíteni is fogom. Csak ne rakja mellé azt, hogy ezt a párt nem tudja csinálni, vagy nem akarja csinálni, mert a párt tudja csinálni és akarja is csinálni. Elismerem, hogy néha hamarabb lép a civil élt, de kevesebb emberrel egyszerűbb is a gyors reakció, mint az intézményesített párttal. Adott pillanatban, ha valakinek egy jó ötlet az eszébe jut, akkor annak örülni kell és jó lenne, ha a szerzője nem tenné mellé, hogy lám-lám, de a párt ezt nem tudja csinálni. Ezt kéne lefaragni, és akkor sok spekuláció nem látna napvilágot.

– Elnökként felelőssége, hogy mit mond, illetve, hogy kit mivel vádol meg. Nevezze meg, hogy melyik mozgalom akarja szétverni az MKP-t. Nagyon általánosan válaszol, beszéljünk konkrétabban.
– Előbb mondtam egy konkrétumot. Fejből nem tudom megmondani már, hogy a múltban melyek voltak azok a kezdeményezések, amelyek a hivatalos kommunikációjukhoz hozzátették, hogy lám, az MKP ezt nem tudja elvégezni. Tényleg nem emlékszem rá pontosan, hogy ki volt és mikor mondott ilyet, de nemegyszer szembesültünk vele.

IMG_5844

– Nem gondolja, hogy az az idő elmúlt, amikor a párt együttműködésének feltételéül szabhatta azt, hogy ne kritizálják őt. A civil szféra azért más helyzetben van, mint egy párt, nem kell szavazatokért küzdenie, nem indul a választásokon.
– Engem egyáltalán nem zavar, ha kritizálnak bennünket. Sőt, időnként ráirányítja a figyelmet arra, hogy hol hibázunk. Előbb említettem pl., hogy Tokár Géza azon elemzésével, hogy a decentralizáltság a párt működésének a kárára megy, abszolút egyet tudok érteni. Az zavar, ha szembeállítás zajlik, hogy a civil szférának azért kell dolgoznia, mert a párt képtelen valamire. Erre így nincs szükség, és ez nincs is így.

– Hogy viszonyul a párt egyik alapító vezéralakjának azon kijelentéséhez, miszerint „a kommunista hagyományokat továbbvivő Kerekasztal egy megalkuvást, és egységünk szétforgácsolását szorgalmazó, civil kezdeményezésnek álcázott csoport”?
– Ezt ki mondta?

– Duray Miklós.
– Duray Miklósnak jelen pillanatban nincs semmilyen párttisztsége, csak párttag. Ilyen szempontból az ő véleménynyilvánítási szabadsága jóval nagyobb, mint bármelyik tisztségviselőé. Nem az én tisztem véleményezni az ő mondatait, de ugyanakkor azt én is elmondtam, hogy nem tartom jó dolognak, hogy ennyire elzárkózik a párttal való együttműködéstől a Kerekasztal.

– Tehát elhatárolódik ettől a kijelentéstől vagy megerősíti?
– Ezt a kijelentést nem fogom véleményezni. Egy olyan személyről van szó, akinek komoly érdemei vannak a múltban, de szinte kivonult a politikából.

– A választóknak joguk van megismerni az ön véleményét.
– MKP-tag tudtommal még Orosz Örs is, tehát az ő véleményét is szembesíteni lehetne az enyémmel és még további 10 000 tagunk van. Ilyen szempontból megadom a véleménynyilvánítás szabadságát Duray Miklósnak – ahogy másnak is -, ez maradjon meg az ő véleménye, nem fogok hozzá állást foglalni.

IMG_5839

– Az MKP kommunikációjában gyakran előjön a nem megosztás elve. Mivel a blogportálunk egyik társszervezője volt a Gombaszögi Nyári Tábornak (a pártelnöki vita is többek közt a mi sátrunkban zajlott), ezért ki szeretnék térni a táborháborúra is. Az MKP és a fiataljai azt kommunikálták, hogy a két tábor nem megosztás, hanem a választás szabadsága. Ilyen szempontból a Híd sem osztotta meg a magyarságot, csak választási lehetőséget adott neki.
– Ez nem így van. A fajsúlyát tekintve azért más, ha egy politikai képviseletet osztunk meg, amely fontos döntéseket hoz a parlamentben, és ezek után nem megfelelő súllyal képviselteti magát a magyarság, vagy pedig egy értelmiségi fiatalok számára szervezett táborról van szó, amely azért ekkora bajt nem okoz.

– A nyárnak a másik slágertémája az úgynevezett „szlovmagy vírusozás” volt. Nem gondolja, hogy az ilyen kijelentésekkel inkább elijeszt bizonyos választókat az MKP-tól? Azért maradt pontosan parlamenten kívül a párt, mert nem tudott új embereket megszólítani. Nem öngól ez a retorika?
– Számomra a tapasztalat az, hogy időnként a pártelnöki gondolatok önálló életre kelnek és a közvélemény tovább görgeti őket, úgy, ahogy a szerző azt meg sem fogalmazta. Én szlovmagy jelenségről szerettem volna beszélni. Azt senki nem tagadhatja, hogy van szlovmagy vírus köztünk. Ezzel nem embereket akarok értékelni, hanem jelenségeket kívánok megnevezni. A túlságos alkalmazkodási kényszer egy szlovmagy vírus. Van ilyen kényszer. Ezt még a civilek is időnként megfogalmazták. Ha azt látjuk, hogy magyar vállalkozók nem hirdetnek magyarul is, tehát két nyelven, hogy félve beszélnek vegyes területen időnként a magyarok a hivatalokban, mert úgy gondolják, hogy akkor nem intézik el a dolgaikat, ha úgy gondolják, hogy a magyarsághoz tartozásunk nem vonzó, nem trendi, hanem találjunk ki valamilyen új szlovákiai magyar identitást – ezek azok a jelenségek, amiket vírusnak tartok. Ezzel nem embereket akarok megbélyegezni, hanem jelenségeket nevezek meg. Ebben az országban nemzetállam-építés folyik, és azt sugallják minden oldalról, hogy akkor fogunk benneteket elfogadni, ha úgy viselkedtek, ahogy mi akarjuk (a nemzetállam – szerk. megj.), ha elfogadjátok az asszimiláció tényét, vagyis hogy feladjátok az identitásotokat és  szlovákok lesztek. Ezért szeretik annyira a Most-Hidat, mert azt látják benne, hogy ezt a fajta politikát segíti elő.

– Amikor viszont körbeírunk egy csoportot vagy jelenséget, az emberek általában magukra ismernek. Nem gondolja, hogy ez taszítja azokat a szavazói rétegeket, amelyekre az MKP-nak most a legnagyobb szüksége volna?
– Azokra az emberekre, akik beleegyeznek az emelt fővel való asszimilációs politikába, amit a szlovák pártok számukra diktálnak, azokra sajnos nem hiszem, hogy számíthat az MKP mint szavazókra. Azokra viszont számíthat, akik nemet mondanak erre. Erre vonatkoztak az ön kérdései is, aki így gondolkodik, az nem vírusfertőzött. Ön sem vírusfertőzött, ha szabad így fogalmaznom (nevetés), mert aki szorgalmazza a kétnyelvűséget, az természetesen nem vírusfertőzött.

– Aki nincs tisztában az alapelvekkel, pl. a kétnyelvűség alapelvével, arra nincs szüksége a pártnak?
– Aki nem tud azonosulni a kétnyelvűséggel, aki nem tud azonosulni az önkormányzatiság gondolatával, az sajnos nem lesz MKP-szavazó. Az MKP-nak intenzíven meg kell győznie az embereket, hogy ezek a témák nem államellenes cselekedetek, támogassák ezt a gondolatot, így akarjuk a választókat megszerezni. Ezt nevezik értékeken alapuló politikának.

– A szlovákok számára továbbra is sátáni téma az autonómia. Szeretnének az ő körükből is aláírásokat gyűjteni az autonómiatervezetükhöz? A szlovák közvélemény bizalmatlan az MKP-val szemben, hogyan akarják őket meggyőzni?
– Nem lehet őket az autonómia ügyében meggyőzni.  A 90-es évek elején még voltak ilyen illúzióim. Ma már nincsenek. Ahhoz, hogy sikereket tudjunk elérni a kisebbségpolitika terén, ahhoz erő kell. Ha van erő, akkor van egyezkedési szándék, amennyiben nincs erő, semmilyen egyezkedési szándék nincs. Ezt mi sem mutatja jobban, mint a Radičová-kormány hozzáállása a magyar ügyekhez. Felemás, vagy semmilyen eredmények nem születtek, pedig a szlovák elképzeléseknek megfelelő párt is a kormányban volt, ennek ellenére megmaradtak a büntetések a nyelvtörvényben, azt látjuk, hogy a nyelvtörvény értelmében újra zaklatják az embereket. Akkor tudunk eredményt felmutatni, ha erős a magyar képviselet, és megkerülhetetlen bizonyos döntéshozatali mechanizmusoknál. A túlzott alkalmazkodás alacsony szintre emeli a követeléseinket, amiből a szlovákok még lefaragnak, és ezért születnek az eredménytelen, vagy a nem hatékony törvények. Ami nem azt jelenti, hogy a szlovákokat provokálni kell, vagy szlovákellenes retorikával kell élni.

– Samu István, az MKP Országos Tanácsának tagja egy fórumon úgy fogalmazott, hogy Gútán nem kell a szlovákokat magyar nyelvű önkormányzati értesítőkkel provokálni. Ön szerint hol kezdődik a provokáció?
– Minden ilyen konkrét ügyre nem tudok feltétlenül válaszolni, mert nem ismerem a kijelentést. Egyébként Samu István nemzeti elkötelezettségéhez, gondolom, nem fér kétség.

– Nem az ügyre gondoltam, hanem hogy hol van a határ? Mi számít provokációnak?
– Nem annyira kardinális számomra ez a kérdés, mert ha ebben merülünk el, akkor a követeléseinket megint csak szlovák gondolkodás szerint fogalmazzuk meg. Természetesen el kell fogadni Szlovákia területi integritását. Viszont Szlovákián belül nincs olyan kisebbségi magyar politikai igény, amit provokációnak kell tekinteni. Legyen szó önkormányzatiságról, kettős állampolgárságról, akár nyelvhasználati ügyekről. A szlovák társadalom nagy része ezt provokációnak fogja tartani. Ha a szlovákiai magyar társadalom azokat az embereket, akik felvállalják a megmaradásunkhoz szükséges célokat, nem fogja szélsőségesnek nyilvánítani, akkor elérjük, hogy mások sem teszik ezt meg.

– A nyár folyamán nagyon sok adok-kapok hangzott el Bugár Béla és ön között a régi MKP-s időkről. Ön hogyan értékeli most az MKP szakpolitikai teljesítményét Bugár Béla elnökösködése alatt?
– Ez egy külön interjú témája lehetne (nevetés).

– Most a párt nagyon próbálkozik nem kommunikálni a Bugár által vezetett MKP-s időszakot. Például az MKP 15 éves videójának egyharmada szól az 1998-2007 közti időszakról, míg a többi csak az „új” vezetést dicséri.
– Nem foglalkozhatunk örökké a múlttal. Ez egy külön interjú kellene, hogy legyen. Nem tudom röviden megfogalmazni azt az időszakot, mert voltak benne pozitív elemek és negatívak is. Bármelyiknek a túlságos hangsúlyozása nem lenne objektív értékelés részemről. Az első Dzurinda-kormányzat alatt nem voltak a lehetőségek túl nagyok, az MKP hozta, amit hozni lehetett. A területi felosztás viszont 2001-ben egy nagy kudarc volt, amikor minden bizonnyal ki kellett volna lépnünk a kormányból. Szociológusok is azt mondják, hogy a felvidéki magyar emberek fejében ott állt be a törés. Nagyon rossz hatással volt az emberekre, hogy az MKP is fontosabbnak tartotta a kormányon maradásból származó parciális érdekeket a nagy stratégiai kérdéseknél. A második Dzurinda-kormánybeli tagságunkkal szemben már kritikusabb vagyok, ott már szabadabban lehetett volna az asztalra tenni a követeléseket. A nyelvhasználati kérdésekben lehetett volna intenzívebben keresni a lehetőségeket. Nagyon összetett és bonyolult időszak volt a kormányban töltött 8 év. Bugár leváltásának egyik oka az volt, hogy a pártdemokrácia nem működött. Az óriási népszerűségi előny, amivel Bugár Béla rendelkezett más párttisztségviselőkkel szemben, rányomta a bélyegét a párton belüli demokráciára. Egyszemélyes döntéshozatali mechanizmus volt. Nagyon ritkán sikerült kibillenteni a pártelnököt az akaratából, azt hiszem a Most-Hídban ez most is így van. Ilyen szempontból az MKP pedig most átesett a ló másik oldalára, hogy az országos elnök majdhogynem egy koordinatív szerepet tölt be, a rozsnyói eset pedig megmutatta, hogy ezen változtatnunk kell.
A beszélgetést október 25-én készítettük. A kérdéseket a Közbeszéd szerkesztősége állította össze. A múlt héten Bugár Bélát kérdeztük, olvasd el itt és itt.