Marian Kotleba megyefőnökké választása Besztercebányán az ország szégyene még akkor is, ha a húsz százalék körüli részvételi arány erősen megkérdőjelezi egy demokratikusnak kikiáltott választás legitimitását. Ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket minden magára valamit is adó közéleti személyiség, újságíró és entellektüel megfogalmaz manapság, ami helyes és szükséges. Fontos, hogy a városi kávéházakban elegendő ilyen ember üljön: akik felháborodnak és kiborulnak a szélsőjobb előretörése láttán. Ugyanilyen fontos lenne viszont, hogy beinduljon az okok keresése, és hogy arról is beszéljünk, mi húzódik a szélsőjobb térhódításának hátterében. Egy civilizált országban ilyen helyzetben társadalmi vitának illene indulnia a romák helyzetéről, illetve a romák és nemromák viszonyáról.
Egy társadalmi vitának persze csak akkor van értelme, ha őszintén kezdünk beszélni. Na, nem a szélsőségesek őszinteségére gondolok – ők tényleg őszinték – hanem nekünk kéne először körülnéznünk. Akár egy hátizsákos “Tour de Slovakia a romatelepeken” keretén belül, vagy csak a közvetlen környezetünkben – ki-ki lehetőségéhez mérten.
És ha nyitott szemmel járnánk, akkor látnánk, hogy ma Szlovákiában egy kasztrendszert működtetünk. A romatelepek és a fehér emberek világa között gyakorlatilag nincs átjárás, két párhuzamos világot alkotunk, amelyek nem érintkeznek egymással. Gondolom, hasonló lehetett a helyzet a Martin Luther King Amerikájában. Persze nálunk a roma leülhet a buszon, és mi egy külsőre nagyon szép és demokratikus rendszerben élünk. (hát igen, papíron nálunk minden kiváló, a közép-európai egy olyan fura állatfaj, amely szereti, ha papíron rendben vannak a dolgok, de a valóság már kevésbé szúrja a szemét). Viszont nem akarjuk meglátni azt, hogy a romatelepeken úgy élnek az emberek ebben a civilizáltnak mondott országban, mint a tévében Fekete Afrika nyomornegyedeiben. Illegális házakat építenek rendezetlen telkeken, a telepeken hiányzik az ivóvíz, egy kút, sok gyerek, munkanélküli segély… Oktatás nem létezik, a gyerekek csak papíron járnak iskolába, vagy úgy se. A felnőttek nem dolgoznak, munkanélküliek, tanulatlanul, cigányként esélyük sincs munkát találniuk egy gazdaságilag eleve nehéz helyzetű régióban. A romatelepről induló fiatalnak pedig esélye sem lesz a társadalom hasznos tagjává válni, ezért eleve meg sem próbálkozik vele. Visszahúzódik a saját szegregált világába.
Bármennyire is nem tetszik sokaknak, ebben a helyzetben nekünk, a többségi nagy fehér embernek kell lépnie. Ellenkező esetben a szélsőjobb fogja uralni a témát, melynek immár demokratikusan megválasztott megyefőnöke van. A mindkét oldalon jelen lévő erős előítéleteket nem lehet egy csapásra megszüntetni, de minimum egy cselekvési tervet megfogalmazni itt lenne a legfőbb ideje. Laikus szempontjaim szerint ilyesmikkel illene kezdeni:
- Rendezni a rendezetlen telkeken álló illegális építkezések helyzetét. Ez törvényhozói akarat kérdése. Egy olyan országban, ahol az állam bírósági jóváhagyás nélkül földterületet sajátíthat ki(!) például autópályaépítés céljából, ott elfogadható lenne az is, hogy ha valaki tegyük fel húsz éve egy adott telken él, akkor a telek az övé, és kész.
- Ivóvizet biztosítani a telepeken élőknek: erre csak akadna pénz az állam lyukas tarsolyában is.
- Komolyan nekilátni a romatelepeken az oktatás megszervezésének. Nem megoldás, ha felháborodunk azon, hogy a kis cigánygyerekek miért nem járnak iskolába. Megáll a busz, felszállnak a gyerekek, beviszi őket a legközelebbi faluba, városba és ott majd szépen együtt tanulnak a fehér bőrszínű pajtásokkal? A helyzet sokkal komolyabb annál, hogy ez így működhessen. Az oktatást a legkisebbeknek a romatelep közepén felhúzott sátorban kéne kezdeni, akár a brazíliai favelakban. A betűvetés mellett pedig foglalkozni kéne például a fogamzásgátlással és a higiénával is, lehetőleg idejekorán. Nyilván, ide szociális munkások kellenek. Gondolom a szociális munka szakon ilyeneket tanulnak, és ők tudják, hogyan kéne ehhez hozzálátni. Egy-négyes tanító néniktől ez aligha várható el, ők nem erre a helyzetre vannak képezve.
A sor természetesen folytatható lenne, de ezt a témában jártas szakembereknek kéne megtenniük. Jelenleg az lenne a legfontosabb, hogy egy társadalmi vita kezdődjön a problémáról, lehetőleg az érintettek bevonásával és a szélsőjobb nélkül. Ebben erősen érdekeltek magyarlakta vidékek is, ezért mi sem ignorálhatjuk tovább ezt a témát. Kérdéses, hogy Kotleba előretörése elegendően hangos vészjelzésnek bizonyul-e.
Fotó: fotky.sme.sk
