Mi a közös a  szerdai pozsonyi magyar tüntetésben és Bárdos Gyula elnöki jelölésében? A Szótlan Szemtanú szerint társadalomépítő jelentősége van mind a két lépésnek. Itt a legfőbb ideje lebontani azokat a falakat, amelyeknek a létezése túlságosan régóta akadályozza és ellehetetleníti a szlovák-magyar viszonyt.

Vesztesek listája:

Kezdjük egy kicsit messzebbről. Korábban már sokszor volt róla szó, de megismételni sose árt: Szlovákiában van egy általános, nagyon rossz közhangulat. Sok a sértett fél, rengeteg társadalmi csoport gondolja úgy, hogy nem veszik figyelembe a véleményét – ez az ára annak az úgynevezett “stabilitásnak”, amit a Smer ígért a hatalomra jutása esetén. Az egypárti kormány előtt ott van a kísértés, hogy a döntéseit valódi egyeztetés nélkül hozza meg, és nem is igazán hajlandó egyezkedni. Végül érvényesül a központi akarat – mennyire más ez, mint a Radičová-kormány másfél éve idején, mikor a sok széthúzó érdekcsoport teljesen megbénította az ország irányítását. Ennek következtében viszont Robert Fico miniszterelnök számára a vaskéz erény, a megegyezés pedig a gyengeség jele és a fölösleges bosszúság forrása.

Az utasítgatások viszont hosszú távon csak sértett embereket és haragosokat eredményeznek. A kormányfő csak a megyei választások idején megsértette például a pozsonyiakat, mikor kijelentette, hogy a főváros az nem Szlovákia. Megsértette a besztercebányaiakat, mikor a Kotlebával szimpatizáló tömeget azzal sokkolta, hogy minden további érv nélkül kijelentette, egy szélsőséges nem fogja irányítani a megyét, mert csak. De a kormányfő kijelentései még csak a kisebbik bajt jelentik. Sértve érzi magát a szlovákiai civil szektor. A képviselőit a pénzügyminiszter és a belügyminiszter alázta meg több alkalommal is, legutóbb a stomfai (Stupava) éves konferencián. Elégedetlenkednek a szakszervezetek, mivel a vezetőiknek nincs annyira erős befolyása a Smer gazdaságpolitikájára, mint azt gondolták volna. Zúgolódnak a lemaradó régiók lakói, akik az életszínvonaluk mellett a biztonságukat is féltik és még náluk is nagyobbat sikerült a romákba rúgni, hiszen a belengetett reformok és a megoldási javaslatok egyszerű szankciók. A kormány hozzáállása azért nem üt vissza, mert az emberi értékekkel is alapvető problémák vannak. A kisebbségek és a hátrányos csoportok elütnek a standardtól, így megértésre sem számíthatnak. Csakhogy valaki mindig tagja valamelyik kisebbségnek.

Visszavételről van szó a címben. Kitől kéne visszavennie Szlovákiát kinek? A rendszerváltástól eltelt évek kitermelték a maguk nyerteseit, a közömbös réteget – akiknek minden mindegy és csak jól-rosszul boldogulni akarnak az adott körülmények között -, valamint azokat, akik vesztesnek érzik magukat. Az utóbbi, meglehetősen vegyes csoport listája egyre hosszabb. És mit jelent a visszavétel? Azt, hogy az ország működjön végre a saját állampolgáraiért.

Izgalmas rész:

Na de kanyarodjunk vissza a tüntetéshez és az elnökjelöléshez, mert arról volt szó, hogy ezek fontos dolgok. Mindkét esemény látszólag jelentéktelennek tűnik: Bárdos Gyula hozhat pár százalékot, de biztosan nem nyer, a pozsonyi tüntetésre pedig elment háromszáz nézelődő. Mindazonáltal hasonló és még erősebb lépésekre van szükség ahhoz, hogy a “vesztes” magyarok egyáltalán tudatosítani tudják az ország lakosságában, hogy itt vannak és léteznek.

Annak, akinek valaha is volt dolga szlovák munka- és iskolatársakkal, feltűnhetett, mennyire nagy a sötétség a fejekben a szlovákiai magyarok helyzetével, szokásaival kapcsolatban. Végzettségtől, érdeklődési körtől, ideológiától függetlenül az átlagos, azaz a magyaroktól elütő szlovák állampolgár nem érti, mit keres itt ez a szűk félmillió magyar, hogy kerültek ide, mit akarnak, mit csinálnak a szabadidejükben, hogy gondolkodnak a világról és melyek számukra a valós problémák. Amit ért, az az, hogy furcsa és értelmezhetetlen nyelven beszélnek (amiből ha lehet, hagyják ki őket), időnként pedig némelyikük elkezd ugrálni és kifejteni a még furcsább igényeit, pedig Szlovákiában megvan minden, amire szüksége van.

Valóban furcsa igényekről beszélünk, mikor például a kisiskolák struktúrájának rendezése, a kétnyelvűség gyakorlati érvényesítése, vagy a régiós, aránytalanul elosztott támogatások kerülnek napirendre? Aligha, egy demokratikus jogállam lényege pont abban rejlik, hogy részt vesz mindenki a közügyek eldöntésében és a saját, speciális igényeit kifejezi. Viszont az a mellékkörülmény, hogy az átlagos szlovákiai választó a mindennapjaiban nem találkozik a problémával, ellenállást eredményez. És mint arról fentebb szó volt, ez nem csak kifejezetten magyar probléma: a romák, az értelmi és testi fogyatékosok, a melegek, a szociálisan periférián levők szintén találkoznak vele, méghozzá nagyon is gyakran.

Váljunk láthatóvá!

Az akaratunk érvényesítésének egyik fontos feltétele, hogy a nyelvi és régiós akadályokat átlépve váljon a közösség láthatóvá. Kerüljön be a szélesebb körű köztudatba és ne csak a saját maga kis világában (esetenként Magyarországot is bevonva) próbálja megoldani a problémáit. Minderre jó volt a pozsonyi tüntetés és jó lesz Bárdos Gyula jelölése is.

Az oktatásügyi reform kapcsán összehívott megmozdulás legfontosabb célja éppen ezért nem csak és kizárólag gyakorlati, hanem szimbolikus, többszörösen is. Listázzuk csak ki: – Meg lehet találni a közös hangot a pártokon és ideológiákon átlépve is. – Pozsonyban kell megnyilvánulni, a legilletékesebb fórumok előtt. – Újra kell alakítani és formálni a szlovákiai magyar tüntetéskultúrát. – Be kell vonni a szlovák szereplőket a problémák megoldásába. – Figyelemfelkeltő akciókkal kell többletjelentést adni a tiltakozásnak.

A Szótlan Szemtanú az akció egyik szervezőjeként elfogult ugyan, de úgy gondolja, hogy ezeknek a kezdeti célkitűzéseknek a tüntetés meg tudott felelni. Legközelebb pedig módszeres szervezéssel felül lehet emelkedni a gyermekbetegségeken.

Bárdos Gyula elnöki jelölése aktivistaszemmel szintén egy nagyon fontos és szimbolikus lépésnek számít. A politikai vonzatát az MKP és a Híd számára Poli meglehetősen jól kielemezte, akit ez érdekel, kattintson ide. De a pártokon és ideológiákon felülemelkedve más jelzéssel, társadalmi vonzattal is bír egy magyar elnökjelölt. Elmondhatja élőben-egyenesben, hogy milyen problémák érintik a magyarokat. A közösség szimbolikus képviselőjévé válik, legalábbis pár hónapra, amíg tart a kampány. És ami a legfontosabb, hogy alapjaiban ingatja meg az átlagos helyi választópolgár hozzáállását a kisebbségekhez: miért kellene lemondania egy kisebbségnek arról, hogy soraiból kerüljön ki az egyik legfőbb közjogi méltóság? Miért is számít annyira elrugaszkodott gondolatnak egy magyar jelölt indulása? Szlovákia visszavétele pár szimbolikus húzással kezdődött el.