Amit senki nem vitat el egy fényevőtől vagy kereszténydemokratától, azt egy magyarnak magyaráznia kell: miért indul a szlovákiai elnökválasztáson. Aki magyarázza is, de valahogy egyelőre nem sikerül egyesítenie népét.

Negyed századdal a demokratikusnak mondott rendszerváltozás után itt tartunk: a magyar jelöltnek szinte pironkodnia kell, amiért indul az elnökválasztáson. Ami egy fényevő Mezenskától, vagy csóri vidéki alpolgármester Šimkótól elfogadható, az Bárdostól eretnekség, még a magyarok egy részének szemében is. Nagyobb baj, hogy bár próbálkozik, de egyelőre – a felmérések szerint – úgy tűnik, nem sikerült egyértelmű üzenetet megfogalmazni potenciális szavazói felé. Persze lehet, hogy az urnák előtt változik a helyzet, és Bárdos bízhat a szlovák ügynökségek torzító hatásában is.

Hálátlan szerep hárult Bárdos Gyulára, legalább három különböző fronton kellett helytállnia, egyensúlyoznia köztük, és olykor alapvető dolgokat magyaráznia. Ez a három front a következő:

  • szlovákság
  • elkötelezett felvidéki magyarok
  • el nem kötelezett magyarok (értsd: hidasok, fanyalgók)

Az első fronton viszonylag egyszerű(nek tűnik) Bárdos dolga. Elmegy különböző szlovák sajtótermékekhez, ahol élőszóban, vagy online, írásban válaszol a műsorvezetők vagy az olvasók kérdéseire. Ez Bugár Béla szerepköre volt anno, de ő sokkal bulvárosabbra vette a figurát, másrészt kerülte a kényes témákat. Bárdosnak két alapvető szabályt kellett betartania. Egyrészt kultiváltan beszélni a szlovákiai magyarok életéről és újkori problémáiról, melyeket értelemszerűen Szlovákia és az EU keretein belül szeretnénk megoldani, hangsúlyozva a lojalitást – és ez utóbbinál kerülve a bugári életérzést, a kényszeres bizonygatást. Viszont rámutatva, hogy igenis vannak specifikus, nemzeti identitásunkkal összefüggő, megoldatlan problémáink. Másrészt birkatürelemmel, és higgadtan válaszolgatni az idióták és provokátorok arra vonatkozó kérdéseire, hogy miért nem kacsázunk már vissza görbe lábainkon és randa lovainkon Mongóliába. Bárdos ezen a fronton kiválóan teljesített, pedig szembesülnie kellett Bugár hagyatékával, aki csak a lojalitás szajkózását tartotta fontosnak. Ezen a ponton válik nehézzé a szlovák front: kényes az egyensúlyi állapot a lojális és jogkövetelő kisebbség képe között. Kérdés, hosszú távon milyen hatása lesz Bárdos fellépésének a többségi nemzet kollektív emlékezetében, az viszont biztos, hogy a pozitív változáshoz hosszú évtizedek munkájára lesz szükség. Visszatekintve az elmúlt 25 évre az ugyanis biztosnak tűnik, hogy pusztán kormányzati szerepvállalással, az ország sikereihez való hozzájárulással nem lehet megváltoztatni a negatív attitűdöt: elvi kiállás is kell hozzá. Az elmút 20 év hanyag munkáját tekintve, e téren biztosan igaza van Bárdosnak: ez a kezdet. Már ha lesz folytatás.

Az elkötelezett magyarok táborával sincs különösebb gondja Bárdosnak, hiszen ők talán egy zsák nemzeti színű krumplit is megszavaznának. Náluk problémát jelenthetett, ha belepillantva a szlovák sajtóba azzal szembesültek, amint Bárdos éppen a szlovák állam iránti lojalitást bizonygatja, felidézve a bugári reflexet. Gondot okozhat annak elmagyarázása is, hogy miért kell szavazni egy olyan választáson, amelyen effektív, látható eredménye nem lesz annak, ha valaki Bárdosra szavaz, hiszen úgysincs esélye bejutni a második körbe. Ráadásul mindezt a gyűlölt szlovák állam egy viszonylag súlytalan posztja érdekében kell megtenni. Más szóval: Bárdos feladata itt a vele eleve szimpatizálók mozgósítása, hogy tényleg elmenjenek szavazni.

A harmadik front a legnehezebb, és Bárdos láthatólag ezen a téren a legkevésbé sikeres. Egyelőre úgy tűnik, semleges kommunikációjával nem nagyon tudta megszólítani azokat, akik ugyan magyarok, de nem ugranak erre a vezényszóra. Ennek többféle oka lehet: nemzetieskedéstől berzenkedők, sértett Híd-szimpatizánsok, vegyes házasságban és területen élők, akiket nem is foglalkoztat a jelölt nemzetisége. Ez a heterogén csoport többnyire nem is érti, miért kell nemzetiségi jelöltet indítani – a másik csoport sem biztos, hogy érti, de azért szavazni elmegy, ez a különbség. Bárdos ezt helyenként igyekezett magyarázgatni, legutolsó kampányvideójában már egészen hangsúlyosan foglalkozott a problémával, ám mindez kevés lehet. Eképzelhető, hogy elszalasztott egy nagy lehetőséget a kettészakadt felvidéki magyarság egyesítésére: MKP-s jelöltként nem állt ki egyértelműen, békejobbot nyújtva a másik tábor felé. A viszonylag semleges kommunikáció pedig kevés lehet ahhoz, hogy meggyőzzön annyi Híd-szimpatizánst, amennyi már elégséges lehet egy határozott, MKP-táboron túlmutató szavazóbázissal alátámasztott mandátum megszerzéséhez. Ugyanis, ahogy Bárdos is mondja – csak éppen a többségi nemzettel kapcsolatban – a sérelmeket ki kell beszélni. Az MKP-Híd szakítással kapcsolatban ezt Bárdos sem nagyon tette meg.

Nagy kérdés az is, mihez kezd majd Bárdos egy esetleges ilyen mértékű politikai tőkével, azon túl, hogy támogatását felajánlja a második körben Fico ellenfelének (mást úgysem tehet majd). A legvérmesebb MKP-sok sem reménykedhetnek abban, hogy Bárdos szélesebb támogatottsága automatikusan MKP-szavazatokká konvertálódik. Hacsak az első államfőjelölt nem használja fel ezt párton belül, egy béketábor erősítésére. Szombaton, illetve azt követően minden kiderül.