nyár

Nem szeretném bő lére ereszteni a gombaszögi élménybeszámolót, ilyen hamar a Tábor vége után nem is lenne szerencsés értékelni a történteket. Az ember fejében cikáznak a gondolatok, még emészti az élményeket. Fáradt, de máris hiányzik neki az évenként szűk egy héten keresztül megélhető életérzés, a nyüzsgés, a közösségi eufória. Egyetlen rövid történetet szeretnék bemutatni.

A fullasztó melegben zajló várölelés napján, a regisztrációs pultnál ülve hozzám lépett egy hetvenes évei végén járó idős hölgy. A keze remegett, minden adatát én jegyeztem fel a regisztrációs ívre. Láthatóan nem esett jól neki a meredek emelkedő következtében szükségszerűen nehézkes mozgás. Mégis, ünneplőbe öltözve felsétált a várhoz, majd gyors egymásutánban meghatódva többször megköszönte, hogy megszerveztük a rendezvényt. Mi köszönjük, hogy részt vett a várölelésben.

Megtépázott közösségünkben még mindig ott parázslik az igény a magyarság közös megélésére, akár ilyen szimbolikus gesztusokkal is. Ha képesek leszünk túllépni közéletben uralkodó szörnyű állapotokon – a pártpolitikai árkokon – talán újra felépíthetünk egy olyan magyar intézményrendszert, amiben ugyan a szlovák állami keretek között, de részben mi magunk irányíthatjuk a sorsunkat.

A közéletileg aktív új generáció gyűjtőhelyéül is szolgáló Gombaszögi Nyári Tábor idén is szintet tudott lépni, soha nem látott tömeg látogatott a krasznahorkaváraljai kempingbe. Fiatalok tolongtak a szalmaszínház bejáratánál, hallgatták a régi táborszervezők tapasztalatait, vagy csak találkoztak a régen látott távoli ismerősökkel. Az új generáció hallatja a hangját. Ki-ki a saját vérmérséklete szerint. Csak remélni tudom, hogy ez a korosztály az elődeinél jobban sáfárkodik a történelem adta lehetőségekkel.