A napokban nagy hullámokat vetett egy könyv, pontosabban annak egy kicsiny része. Az internetezők valószínűleg már találkoztak a Facebookon, vagy más felületen Peter Oravec szlengszótárának (Slovník slangu a hovorovej slovenčiny, Maxdorf, 2014) egyik szócikkével.
Sajnos én magát a szótárat nem ismerem. Annyit azért lehet róla tudni, hogy Oravec amatőr nyelvész, és egy korábbi kiadvány, a Braňo Hochel által jegyzett Slovník slovenského slangu (A szlovák nyelv szlengszótára, HEVI, 1993) című munkára támaszkodik. Az egyesekben nem kis felháborodást keltő szócikk a magyarnak, mint népnévnek a csoportnyelvi, szleng jelentésével foglalkozik. A szócikk szabad fordításban valahogy így hangzik:
magyar = pejor. – hülye, nyomott, nehézfejű, értetlen ember; olyan ember, akivel nem lehet lehet szót érteni.
Az, hogy a kérdéses kifejezés mennyire a szleng része, vagy inkább más kategóriába tartozik-e, egy újabb kérdés lehet. Eléggé elterjedt kifejezésről van ugyanis szó, ezért nem biztos, hogy csak a szleng része. Szinte biztos vagyok benne, hogy minden anyanyelvi szlovák beszélő passzív szókincsében benne van a szókapcsolat. De most inkább a szócikk által kiváltott indulatos kommentáradatokra reagálnék.
Talán meglepő, de a szócikk önmagában teljesen rendben van. Mint olyan ugyanis a “nyelvi valóság” egy darabját ragadja meg. Vagyis azt teszi, amit egy szótárnak tennie kell, bizonyos értelemben tényeket rögzít. Az márpedig tény, hogy a szlovák nyelv bizonyos változataiban a “magyar” szó valójában azt jelenti, hogy buta, nehézfejű, stb. A tény rögzítésén felesleges felháborodni, vagy emiatt indulatosan kommentelni. Ha a világban van ilyen kifejezés, akkor azt egy szótár miért ne tartalmazhatná? Azt azonban valahogy mindenki érzi, hogy valami azért még sincs rendben. De akkor mi?
Nagyon egyszerűen, magyar emberként sértve érezzük magunkat amiatt, hogy ebben az értelemben használják a minket jelölő nevet.
De miért használják ebben az értelemben? Hogy erre a kérdésre választ találjunk végig kell gondolni, hogy miért is pejoratív egy szó jelentése. A “szar” szó, nem pejoratív, eleve negatív jelentéstartalma van. A pejoráció akkor megy végbe, ha egy szó jelentése a negatívabb jelentéstartalom felé mozdul el. Ezzel talán eljutunk oda, hogy a jelenség valódi problémájával foglalkozzunk.
A (nép)csoportok közti hatalmi, gazdasági, talán kulturális ellentéteket az előítéletek, a tulajdonságok indokolatlan általánosítása tükrözi. Már Ján Čaplovič az 1822-1827 között keletkezett útleírásában így beszél a magyarokról: “Čallóközskí Maďari, ktorí sú leniví, potrebujú takúto výpomoc…”. Az előítélet pedig a nyelv rendszerébe is beszivárog, ott pedig aztán hosszasan megmarad. A cseh nyelvben máig a lustaság szinonimája a magyar, de előfordul a “kleje jako Mad’ar” (káromkodik, mint egy magyar) szólás is.
A nyelvben a népcsoportok nevének valamilyen minősítő jelentéstartalmú szóként való használata nem ritkaság. Eszünkbe juthat az angol nyelvben a Dutch (Holland) kifejezés jelentése. A szigetország nyelvében mindent, ami irracionális, együgyű azt ezzel a szóval illetik. Így például a Dutch bookot (Holland fogadást) tesz az, aki a józan ész szabályaival ellentétes fogadásokat köt, magyarán biztosan veszíteni fog. Az egy másik tudományos kérdés, hogy olyan, hogy “józan ész szabályai” nincsenek, de ezt a jelenlegihez hasonló témával kapcsolatos diskurzsok során nem szoktuk figyelembe venni.
De maradjunk csak a saját házunk táján. A legtöbben ismerik azt a kifejezést, hogy “csehül áll”. Ez annyit jelent, hogy rosszul áll (CZ-HU: 1:1). A szlovákok hagyományos külső megnevezése a “tót ” szó különféle negatív értékítéletet hordozó szólásokban való megjelenéséről már ne is beszéljünk. De azt is mondhatnám, hogy ha zavar minket a magyar népnév pejoratív értelmű használata, akkor zavarjon minket az is, amikor a fukar, zsugori szinonimájaként használjuk a skót megnevezést.
A magyar nyelvben a pejoratív jelentésekkel terhelt egyik leggyakoribb kifejezés a cigány (cigány munka, cigány útra megy, cigányul van, stb.). A stigmatizált roma/cigány közösség nevéhez nyelvünkben talán sokkal több pejoratív kifejezés kapcsolódik mint a szlovák nyelvben a “magyar” szóhoz. Aki azt gondolja, hogy betiltással, vagy egyéb parancsszóval meg lehet szabadulni az ilyen intoleráns, stigmatizáló jelenségektől, az naivan és nagyot téved. Már Mária Terézia próbálkozott ezzel, történetesen a romák csúfneveit betiltotta, köztük a cigány szót is, de mint tapasztaljuk, nem járt sikerrel.
Akit zavar a “Čo si Maďar?” kifejezés, azt vajon zavarja-e a “cigányútra megy” kifejezés? Feltételezem, hogy nem. Pedig nagyon hasonló dologról van szó. A kölcsönös intolerancia mélyen beépült a nyelvi kultúránkba. Ez az intolerancia az ami nagyon nincs rendben, de ez már erkölcsi és nem utolsó sorban politikai kérdés, nem szociolingvisztikai. Ezzel az intoleranciával kell foglalkozni.
Persze lehetünk toleránsak, és kerülhetjük a cigány szó pejoratív használatát, beszélhetünk PC, azaz politically correct módon. Ez azonban további problémákat vet fel. Mi a PC és mi nem az?
Ha PC-k vagyunk, akkor a szlovák nem magyarozik, mi nem cigányozunk, még az etnoviccekben sem. Hiszen mindenki tudna olyan viccet mondani, ami úgy kezdődik, hogy “Megy a magyar, a szlovák, meg a cigány…”. Ha a viccekben sem cigányozunk, akkor cigányozunk-e például a szólásokban, közmondásokban, vagy a népmesékben (Nem szokta cigány a szántást/az ekeszarvát)? Vagy az irodalomban?
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
(József Attila: Kései sirató)
A PC beszédmódot nem véletlenül tekintik néha egyfajta cenzúrának, ami gyakran elfedi a problémákat ahelyett, hogy megoldaná. Azt gondolom, hogy alaptalan okoskodás lenne megállapítanom, hogy mi az, ami még a PC-be belefér és mi nem. Tapasztalataim szerint nincs ilyen kérdésekben egy átfogó konszenzus, ha tetszik nincs megoldás. Az együtt élő közösségek intoleranciája, kölcsönös stigmatizálása az a probléma, aminek a megoldásával azonban mégis meg kell próbálkozni. Ez lehet a társadalom jogos elvárása politikai és szellemi elitje felé. A stigmatizáslás leépítésének nulladik lépése, hogy tudatosítjuk a mélyen beépült előítéleteket, ehhez viszont társadalmi diskurzus kell, akár egy szlovák szlengszótár kapcsán is.
A fotó és a szócikk fordításának forrása: http://nemethzoltan.
Czímer Gábor
