1926781_1513864198840263_1378745309_n

Akik az utóbbi években csak egy kicsit is foglalkoztak a dunaszerdahelyi futballal, azok számára Poór Tibor neve nem lehet ismeretlen. Közel ötszáz cikk, több tucat csípős kommentár, rengeteg interjú és egy legendás korszakot megelevenítő könyv kötődik a nevéhez. Fordítottunk a szerepeken, Poór Tibor „Chilavert” ezúttal a mikrofon másik oldalán találta magát. Szó esett a DAC őszéről, de nem kerültük meg az utóbbi évek egyik legnagyobb médiális átrendeződését sem. Az interjú első része ITT olvasható.

Mit tartasz a jelenlegi klubvezetés legnagyobb hibájának?

Fontos megérteni, hogy a DAC nagyon erős szurkolói háttérrel rendelkezik. A nézők élnek és halnak a fociért, java részük él és hal a magyarságért is. Természetes, hogy ezt a mérkőzéseken is ki akarják nyilvánítani. Ez egy védekező mechanizmus az ellen, ami a társadalomban zajlik. Máshol ezt nem tudják és olykor nem is merik kifejezésre juttatni. A futball mindig egyfajta feszültség levezető csatornaként működött.

Úgy gondolom, jó lenne megérteni, hogy az itteni emberekből még évtizedekig nem lehet nyugati típusú fogyasztó szurkolókat faragni. Meg lehet próbálni, de akkor kiürül stadion. Az embereknek nincs pénzük. Az 5 eurós jegy nevetségesen alacsony összegnek tűnhet, ám a dunaszerdahelyi szurkolók java részének ez egy nagy összeg, egy-egy családnak akár a napi bevásárlást is jelentheti. A nyugati felfogás nehezen törhet utat magának, ha nincsenek meg a gazdasági feltételei.

Szintén fontos – és általános – dolog: úgy érzem, Közép-Európában megszokott, hogy egy problémáról nem beszélünk őszintén és a szurkolókat politikusok módjára próbáljuk megvezetni. Dunaszerdahelyen ez nem járható út, mert a DAC szurkoló hozzáértő szurkoló. Biztos, hogy hosszú távon nem fogjak tolerálni,  ha a klub nem lesz  velük 100 százalékosan őszinte.

1175392_515975191844788_412065655_n

Sportszakmai szempontból?

Már a Gombaszögi Nyári Táborban is elmondtam, a középhátvéd poszt és a cserepad szorul jelentős erősítésre, valamint ideje megoldani Roman Gergel pótlását. Kreatív játékos nélkül még a szlovák bajnokságban is öngyilkosság kiállni. Főleg, hogy a mai világban a szurkoló olyan mérkőzéseket követhet a televízióban, ahol 3 perc alatt több minden történik, mint egy átlagos Fortuna Liga mérkőzésen. Ez hatalmas konkurencia.

A klub úgy kommunikálta a változásokat, hogy apró lépésekkel halad előre, távlatokban gondolkodik. Ez rendben lenne, de úgy gondolom a fociban egy szezonon belül is lehet és kell is tervezni. Amit elhanyagolunk a felkészülés során, az valahol mindig visszaüt. Sajnos a csapat egyelőre inkább a kísérlet-hiba-kísérlet-hiba képlet szerint működött. Az őszi szezon folyamán a játék nem volt attraktív és a pontokat is csak nyögvenyelősen szereztük. Lehet, hogy hoztak ügyes fiatalokat, de az idei idényre nem lett megfelelően feltöltve a csapat. Berobbanhatunk akár az  5. helyre, de ugyanúgy lehetünk 10-ek is. Levegőben lóg egy szakmai vita, amelyben teljes mértekben Radványi Mikinek adok igazat, aki már hónapokkal ezelőtt rámutatott a hiányosságokra. Ilyen hátvédsorral és kreatív játékos nélküli középpályával csoda hogy ennyi pontot szereztünk. Ebből a csapatból nehéz többet kihozni. Hónapokat vesztegettünk el feleslegesen…

Korábban kifejtetted, hogy csalódtál az újságírói közegben. Az elmúlt hetek eseményeit figyelve adja magát a kérdés, miként vélekedsz a szlovákiai média állapotáról?

Tulajdonképpen 1981-tól követem a szlovák média alakulását. Gyerekkorom óta naponta vásároltam a Sportot, a Smenát. A nagyszüleim az Új Szó előfizetői voltak. A Smena és a SME történetét ugyanúgy figyelemmel kísértem, mint a Domino Fórumot, amely a .týždeň előfutáraként működött. Amit lehetett olvastam.

Több példaképem volt. Például Jiří Černý, akiről azt gondolom, hogy Kelet-Európa egyik legfenomenálisabb – nem csak zenei – újságírója. A zenéről összefüggésekben ír, összekapcsolva a társadalmi folyamatokkal. Olvastam a könyveit, hallgattam a rádióműsorait. Azt a nívót a mai újságírók java része soha nem fogja elérni. Vagy ilyen volt Martin M. Šimečka is.

Ha a médiáról beszélünk, nem lehet megkerülni a Penta médiapiaci terjeszkedését. Szerinted miért váltott ki ilyen óriási felháborodást?

Ezekről a dolgokról összefüggésekben kell beszélni. A vezető újságíróknak – a rovatvezetőknek, főszerkesztőknek – hatalmas felelősségük van. Fontos, hogy kritikus helyzetben milyen üzenetet közvetítenek. Egy olyan vállalatot nem lehet bevállalni, amely Alojz Lorenccel – az STB utolsó főnökével – dolgozott. Itt már meg kell állni és kimondani, hogy nincs kompromisszum. Vagy odébb állsz, vagy maradsz, de akkor vállald fel, hogy a döntésedhez  mérten  minősítenek.

Az Új Szó főszerkesztője a vélemény rovatban taglalta, hogy az újságírónak nem az a feladata, hogy hős legyen. Ilyen cikket utoljára a mečiari hatalomátvétel utáni Smenában maradt újságírók tollából olvastam. Az újságírónak – főleg a vezető beosztásban lévőnek – igenis feladata, hogy az olvasónak elveket közvetítsen. Felesleges relativizálni. 45, 49, 51 %, ez nem a számokról szól. A SME távozó szerkesztői nagyon jól megfogalmazták azt a 4 pontot, amiért a PENTA nem elfogadható.

Nem túl teátrális a SME lépése? A Penta esetében felzúdultak, miközben a magyar témákat évek óta közel sem kezelték a demokrácia és a szólásszabadság őreihez méltóan. Nem tudósítottak pártatlanul, a vybrali.sme-ről önkényesen távolítottak el a magyar vonatkozású tartalmat…

Rengetek hibát követtek el ők is. Szlovák viszonylatban viszont ez az egyetlen olvasható, szóra érdemes napilap. Több nincs. Talán a Hospodárske Noviny, de az főként a gazdasági ügyekre összpontosít.

A Penta esetében a távozó szerkesztők  elvi kiállását kell díjazni.  Lehet, hogy a háttérben gazdasági kérdések is húzódtak, ezt nem tudhatjuk.  De Lorenc olyan mérföldkő, ahol nem lehet hallgatni. Sokszor nem ez történik. Már megszoktuk, beletörődtünk. Ttalán ki is nevettük, ha ilyen helyzetekben valaki előhozta az elveket. A SME szerkesztői most rámutattak, hogy a Penta sem csinálhat bármit. Ha megvesz valamit, akkor sem foghatja be az emberek szájat.

Új Szó

Új Szó

A magyar nyelvű sajtó eltérő módon reagált. Az Új Szó  szerkesztői szerint a Penta lépésében a a napilap csupán harmadlagos szempontot képviselt. Úgy nyilatkoztak, hogy az ő felelősségük, hogy továbbra is megmaradjon az egyetlen szlovákiai magyar napilap.

Az Új Szó szerkesztőinek nézőpontját többféleképpen meg lehet közelíteni,  végső soron azonban nem lehet eltekinteni attól, amit a Penta és Lorenc képvisel. Helytelennek tartom, hogy a helyzet elfogadását az Új Szó megmaradásának szükségességével magyarázzák.

Téves az a meggyőződés, amely szerint az Új Szó megszűnésével megszűnne a magyarságot képviselő napi sajtó is. Rengeteg lehetőség van a magyarság érdekében hírt, gondolatokat eljuttatni az emberekhez. Manapság szinte minden az internetre költözik. Az emberek java része már nem vásárol 60-80 centért nyomtatott napilapot. Legfeljebb a módosabb réteg fizet elő. Valamikor én is három lapot vásároltam és olvastam, ma már csak az Új Szó keddi számát veszem a Focitipp miatt, ám Gazdag József távozásával ezzel is felhagyok. Minimális összeget szánok a nyomtatott verzióra, hiszen az interneten is megtalálható a minőség. Az Új Szó szerkesztői egyszerűen féltik a pozíciójukat vagy pedig olyan jelentőséget tulajdonítanak a lapnak, amilyen már rég nincsen.

Ma, ha távozik egy tucat újságíró és valamilyen nagy múltú napilap vagy hetilap megszűnik, a világ nem áll a feje tetejére. Aki ezt nem fogja fel, azt ledaráljak az életképesebbek, a XXI. század kihívásaira jobban felkészült fiatalok. Az Új Szó szerkesztői fásultak, hiányolom belőlük a rugalmasságot. Molnár szerint az újságírónak nem kell hősnek lennie. Talán nem kell, de lehet.  Nem szabad a végletekig leegyszerűsíteni ezt a hivatást. Aki felvállalta az újságírást, annak kötelessége kiállni az értékek mellett.

Végszó

Amikor eldöntöttem, hogy egy időre felhagyok az írással, még véletlenül sem voltak olyan gondolataim, hogy ezt valami nagy tragédiának fogja megélni a közeg, amely olvasta a cikkeimet.

Két dolog lebegett előttem. Egyik, hogy az olvasók az elmúlt hat évben talán azt kapták tőlem, amit én is elvárok más újságíróktól. Remélem, hogy ezt ők is így érezték. A másik dolog, ha a fentiek úgy írták meg a történetemet, hogy vár még rám néhány újságírói kihívás, akkor jó. Ha nem, akkor is jó, mert nagyon hálás vagyok ezért az,,intenzív,,  hat évért is.