BR3

Az adventi időszakban sokat gondolkodtam azon, hogy mi is az evangélium? Kicsoda Jézus Krisztus? Mi az egyház, s hogyan is állunk a karácsonnyal? Néhány hete Taizében jártam, s az itt megélt tapasztalatok sok mindenről megváltoztatták a véleményemet. Leginkább abban a tekintetben, hogy rossz a irány, amelyből a Karácsony felé közelítünk. Egy Betlehemet figyelve valaki azt kérdezte, hogy hol van Jézus a jászolból? „Majd karácsonykor kerül bele, akkor születik meg”- válaszolt egy másik férfi a tömegből. Távolról hallottam ezt, és az előzetes tapasztalataimat ez erősítette meg: nincs és nem létezik újra felfedezett evangélium! Azt az Istent, aki odaadta magát ennek a világnak nem lehet újra felfedezni! A tanítvánnyá tétel sem jelenti – vagy merül ki abban – hogy én tudom mi az az evangélium, én majd elmagyarázom neked.

Jézus születését nem lehet úgy megünnepelni, mintha előzetesen tudnánk, hogy “mit is kell tennünk”. Jelentsen ez barmit is, akár azt, hogy minden kegyességünkből, a legjobb szándékunkból vezérelve igyekszünk örömet okozni, hogy szebbé tegyük az ünnepet. Az az Isten aki világosságként jött a sötétségbe, az a teljes paradoxon, s az mindig új! Isten a bűnösök közé akart számláltatni, s ebben több minden bölcseletnél. Maga az Isten választotta ezt az utat, egészen az “isten nélküliség” útjáig. Isten az “isten nélküliségben”? Ez a karácsony üzenete? Aki számára nem volt hely ebben a világban, akit nem fogadott be ez a világ, az nem több, nem kevesebb és nem más, mint maga a Jézus Krisztus!

Sok prédikáció mondja, hogy szót kér az ünnepelt, ne felejtsük ki az ünnepből magát az Ünnepeltet. Az ünnepelt pedig szót kért, úgy kért szót magának, mint az Atya egyszülöttjének a dicsősége, aki azt a “mindig újat” hozta el ebbe a világba, azon az úton keresztül, ahol nem mást, mint önmagát adta oda a világnak. Szót kert magának, mint az üldözött gyermek, szót kert úgyis, mint ünnepelt tanító, akit tanítványok sokasága követett. Szót kert magának, mint akinek a feje fölött tornyosult az ellene emelt vád, s az utolsó szavaival, amikkel valóban Isten saját magát hagyta el – „En Istenem en Istenem miért hagytál el engem!”- pedig úgy kert szót, amibe most is kapaszkodhatunk. Mert ma is szót kér, a jászlakba már belekerült, az egész világ azért halkult el, hogy ezt ünnepelje. Mi a karácsony üzenete? Az, hogy azt a “mindig újat” amit a betöltött jászol jelent azt csak a valódi újdonság erejével lehet elfogadni. Ezért a a karácsony a szeretet ünnepe, mert újra és újra elfogadtatja velünk a valódi SZERETET!

S, hogy ez miért örömhír? Mert ez nem kieszközölhető, nem olyan, amiért bármit is tenni tudnánk, hiszen Isten az, aki a jászolban maga tette meg a legteljesebb, félreérthetetlen lépést az emberiség fele: emberré lett! Emberré lett, hogy aztán később a “Zsidók királya” megmutassa a reménytelenségre adott isteni választ, ami végső soron a “mi a karácsony?” kérdésére is a választ jelenti. Nem egy elvont, nehezen követhető vallásra hív, amiben az embernek tennie kell valamit, hogy belépjen az Isten jelenlétébe, hanem maga Krisztus az, aki a “mindig újjal mindent újjá akar tenni”, amit az emberi közösség vállalásával mutatott meg végérvényesen.

Balogh Róbert,

Református lelkész, a Genfi Magyar Protestáns Gyülekezet lelkipásztora, a Bossey Ecumenical Institute hallgatója.