Nem szűnik a nyilvánosság színterein zajló vita a párizsi tragédia tanulságairól. Mindeközben a francia főváros utcáin óvatos becslések szerint is másfél milliós tömeg vonult fel – a terrorizmus ellen és a szólásszabadság védelmében. Mai összeállításunkban a Közbeszéd bloggerei a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadás várható következményeiről és arról is írnak, hogy létezik-e határa a szólás szabadságának. Je suis Charlie.

 

Milyen hatásai lesznek Európában a párizsi merényletnek?

Tokár Géza: A hasonló merényletek után mindig felmerül, hogy miért kerülhetett azokra egyáltalán sor. Nem csak az elkövetők felelősségét oldják, hanem azok az intézmények is pellengérre kerülnek, amelyek dolga elvileg az, hogy megakadályozzák a merényleteket, megvédjék az állampolgárokat. Gondolok itt a rendőrségre és a terrorelhárítókra. Szóval rövid- és középtávon is tovább erősödhetnek majd azok a hatósági hatáskörök, amelyek a kényelmetlen személyek (és a kevésbé kényelmetlen, de magukat innentől kezdve nagyon kényelmetlenül érző állampolgárok) alaposabb megfigyelését teszik lehetővé. Fél év múlva pedig ezen fogunk felháborodni.

Mózes Szabolcs: Ezt most még rendkívül nehéz megmondani, függ attól is, követni fogják-e esetleg újabb terrorista támadások (reméljük, hogy nem). Egészen biztosan felmerül majd pár kérdés: hogyan kellene viszonyulnia a Nyugatnak a moszlim közösségekhez és országokhoz, mit kellene tenni a bevándorlással és a már Európában élő, szociálisan leszakadó bevándorló közösségekkel, illetve hogyan lehet hatékonyabbá tenni a belügyi és titkosszolgálati szervek munkáját? Ami a moszlim államokat illeti: a nyugati országoknak nincs elég pénzük és kedvük arra, hogy még intenzívebben jelen legyenek a térségben – értsd: sereget vessenek be pl. az Iszlám Állam ellen -, és a nyugati társadalmaknak sem fűlik ehhez a foguk, tehát ezen a téren sok változás aligha lesz. Ráadásul a féli-meddig sikertelen afganisztáni és iraki kaland is még kísért. Rövid távon várhatóan megnő az egyszerű megoldásokkal kecsegtető szélsőjobboldali pártok ereje Nyugat-Európában, hogy közép és hosszú távon ezen a téren mi várható, az nagyrészt attól függ, hogy az úgymond standard pártok milyen válaszokat adnak a bevándorlókkal kapcsolatos kérdésekre. Az, hogy a nyugati államok az elmúlt évtizedekben a multikulti című történetben valamit nagyon elrontottak, már szinte közhelynek számít, ám mindezt nagyon nehéz és költséges lesz helyrehozni. Ráadásul ezen a téren valóban nincsenenek egyszerű megoldások: nem lehet kisuppolni Franciaországból pármillió arabot, hiszen jelentős részük már Franciaországban született. És mindez persze igazságtalan is lenne, hiszen az általunk is sokszor elítélt kollektív bűnösség elvén rakatnák őket egyesek ki. A terrorakciók kapcsán várható, hogy a kormányzatok erősíteni fogják akarni a rendőrség és a titkosszolgálatok jogköreit. Ez nem jó hír az állampolgároknak, hiszen így a hatóságok még több telefonbeszélgetés tudnak majd lehallgatni, még több mailt olvashatnak majd el. Ám – cserébe a nagyobb biztonságért – ezzel az emberek jelentős része hajlandó megbarátkozni – legalábbis rövid távon, amíg elevenen él a pusztító támadások emléke.

 

Elterjedt értelmezés szerint a Charlie Hebdo karikaturistái maguknak keresték a bajt, és visszaéltek a szólásszabadsággal, amikor megsértették a vallási fanatikusok érzékenységét. Meddig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága?

Tokár Géza: Véleményem szerint a szólásszabadság abszolút. Most sokan osztják az észt a Charlie Hebdo korábbi karikatúrái kapcsán és az feszegetik, mennyire nem voltak azok szalonképesek, de nagyon halkan megjegyzem, Magyarországon is felnőtt egy egész generáció a Mórickán, aztán mégsem jutott eszébe senkinek sem lemészárolni a szerkesztőket. Ahogy vígan működnek azok a honlapok, ontják a véleményüket azok a közszereplők, akik szabadon beszélhetnek, holott saját maguk szívesen megvonnák ezt a jogot a saját politikai és közéleti ellenfeleiktől. Megvannak a jogszabályok és a törvényi intézkedések arra, hogy miként lehet fellépni a rágalmazás ellen, innentől kezdve teljesen egyértelmű, hogy a párizsi mészárlás kulcskérdése nem az, mit lehet lerajzolni, hanem az, miként lehet megfékezni a terroristákat.

Mózes Szabolcs: Nagyon nagyon messzire, és ez így van jól. Klasszikusan adottak a határai, amiket ritkán szoktak átlépni a lapok a könyvkiadók: ilyen például a szélsőséges eszmék hirdetése (persze itt mindig kérdéses, pontosan hol húzzuk meg a határt – de például ha valaki haláltáborok építését szorgalmazná, már egyértelműen ebbe a kategóriába esne), bűncselekményekre való felbujtás, vagy például személyi adatok közlése. Sokan felvetik, hogy a lemészárolt Charlie Hebdo alpári és provokatív karikatúráival átlépte a szólásszabadság határát. Azok alapján, amit én láttam (és láttam jópár rajzot az elmúlt napokban), a Charlie nem ezt, hanem a jóízlés és a normális viselkedés határait lépte át – ám utóbbi jóval szubektívebb, mint az előbbi, ráadásul demokráciában nem is ildomos büntetni. Egyvalamit ugyanakkor le kell szögezni: akármilyen határt is léptek át a charlie-sok, a gyilkosság semmillyen esetben és társadalomban sem lehet adekvát válasz. És nem lehet ok sem a szólás szabadságának korlátozására.