caricature nik kowsar

Lehangoló a diskurzus, ami az Új Szó körül zajlik, mondván a napilap “nem eléggé magyar”, mi több, nincs nála “nagyobb pusztító erő a Felvidéken.” Nehéz az ilyen kijelentésekkel mit kezdeni, ha az ember nem hisz abban, hogy a magyarságot mérni tudnánk egy képzeletbeli Richter-skálán vagy higanyszálas hőmérőn. De azt már megtanultam, hogy e szirének világában “nemzeti” úgyis csak az lehet, ami feltétel nélkül MKP-kompatibilis.

Az alábbi két dolgot tisztelettel ajánlanám a figyelmükbe.

Az egyik Benedict Anderson munkássága. Anderson szerint a nemzet olyan “elképzelt közösség”, aminek legfontosabb alapja a nyomtatott sajtótermékek által elterjesztett közös nyelv. Az anyanyelvi sajtó biztosítja a nemzet tagjai közti folyamatos információáramlást, segít tudatosítani azt, hogy mi mindannyian ugyanazt az időt éljük és ugyanannak a közösségnek a részesei vagyunk.

Lehet kárörvendeni az Új Szó eladott példányszámainak csökkenésén, de látni kell azt is, hogy a lap megszűnése után többé nem lesz olyan médium, ami betölthetné ezt a szerepet.

A napi párezres kattintást hozó “eléggé magyar” portálok legalábbis nem fogják tudni.

A másik szempont a minőségé, ami nálunk a legnagyobb tabu. Egy napilapot tetszés szerint lehet kritizálni, hiszen eltérőek az elvárások és különbözőek az ízlések. Nekem se tetszik az Új Szó egyre provinciálisabb jellege, az oknyomozó riportok hiánya és kifejezetten idegesít a gyakran leplezetlen Híd-propagandát közvetítő kommentárok egyoldalúsága. De könyörgöm, vegyük már észre, hogy a probléma ennél jóval általánosabb!

A pártkatonaként csatába vonuló sajtómunkások; a tabukhoz nyúlni nem merő skanzensajtó; az újságírók anyagi és szellemi kiszolgáltatottsága olyan jelenségek, amelyek szívósan ott kísértenek a felvidéki médiavilág egészében.

Saját magunk által lesilányított sajtónk ma jellemzően kritikátlanul áll hozzá a kisebbségi szervezetek működéséhez, tevékenységük minőségét nem firtatja, úgy tesz mintha puszta létezésük is érdem volna. Ez jóval károsabb következményekkel jár, mint a címlapról hiányzó Szent István.

Ha valami tönkretesz minket, az nem az Új Szó, hanem az igazi minőségtől való félelmünk.

U.I. 1: Ugyanakkor minden tiszteletem azoké az újságíróké és szerkesztőké, akik a dolgot magát nézik, kiegyensúlyozottságra törekszenek és a fekete-fehér látásmód visszaszorításáért küzdenek. Akadnak még néhányan, becsüljük meg őket!

U.I. 2: Jelen bejegyzést követően jelent meg a hír, miszerint Könözsi László, egykori földművelésügyi államtitkár a facebookon arról értekezett, hogy üdvözölne egy Charlie Hebdo-típusú leszámolást az Új Szó szerkesztőségében. Gondoljunk bármit a nekünk nem tetsző véleményekről, a párizsi merényletekre tett gyomorforgató utalás akkor is elfogadhatatlan marad. Különösen az keresztény európai szempontból.  Az élet szentségét, a toleranciát és a tisztelet mindennapi gyakorlatát tagadóknak nincs helye a honi közéletben.