multilingual

Nyelvében él a nemzet (ahogy a „národnostná menšina” is 🙂 ). Ez kétségkívül igaz. Tisztelnünk kell az anyanyelvünket, esetenként az sem árt, ha a máséval is ezt tesszük. Ugyanez igaz a kultúrára és még sok minden másra, ami meghatározza a nemzetet, vagy akár az identitást.

A közelmúltban olyan élményekben volt részem, amelyek elgondolkoztattak, vajon milyen szerep jut a fent említett fogalmaknak a mai globalizált világban. Vancouverben több kínai-kanadai sráccal találkoztam, akik nem értették, mit jelent az indentitás. A multikulturalizmus olyan központjaiban, mint Szingapúr, vagy az épp előbb említett Vancouver, senki sem lepődött meg azon, hogy magyar vagyok, Szlovákiából. Különös volt megélni, hogy az, amiért itthon nap mint nap küzdünk, amire büszkék vagyunk és ami kitölti a közbeszéd tekintélyes részét, a világnak ezeken a helyein különösebben nem rendít meg senkit, s igazán nem is téma, szinte sosem beszélnek róla. Nem azért, mert tabu, hanem mert senkit sem érdekel.

Egy dolog viszont mindenkit foglalkoztat, még Szingapúrban is. Az, hogy hány nyelven beszélsz, mennyire vagy tájékozott.

Na, itt jött kapóra a felvidéki származásom és a közép-európai identitásom. Mert hiába is tagadnánk, a miénk nem tisztán magyar identitás. Nekünk a tyčinky a ropi, a tepláky meg a melegítő. Félreértés ne essék, ízig-vérig magyar emberek vagyunk, csak hát rendelkezünk valami plusszal, ami nem más, mint egy másik kultúra „testközelből” való ismerete, hogy egy másik nemzet irodalmával, lelkületével is tisztában vagyunk (legalább részben).  Ez az a tudás, amely a világ ilyen rendkívül globalizált helyein is az előnyünkre válhat. Persze nem állítom, hogy a felvidéki lét egyetlen pozitívuma, hogy beszélünk szlovákul, de tény, hogy a szláv nyelvek ismerete olyan kincs, amit botorság lenne nem kihasználni.

Lássuk most Közép-Európát egy amerikai cégvezető szemével! Vajon milyen embert választana Közép-Kelet Európáért felelős regionális igazgatónak? Olyat-e, aki egynyelvű, egyszokású (kösz, Szent István!) vagy olyat, aki magától értetődően képes azonosulni mind a magyar, mind a szlovák, cseh, lengyel, stb., tehát a szláv nemzetek problémáival, szokásaival?

A szakmaiságon túl nyilván a több kultúrában is otthonosan mozgó szakemberre esik a választása.

Persze, nem mindenki pályázik a fentebb említett babérokra. Jó, akkor gondolkozzunk egy középkelet-európai illetőségű kisiparos, mondjuk egy terjeszkedni vágyó asztalos fejével! Egy magyarországi asztalos könnyen éri el a magyarlakta 13-14 milliós piacot, egy szlovák hasonlóan egy ugyanekkora fogyasztói bázist (beleértve Csehországot is). De egy felvidéki magyar asztalos vajon mekkora piaccal rendelkezik, ha elég ügyes, ambíciózus, és megfelelő szinten ismeri azt a nyelvet és kultúrát, ami ezt lehetővé teszi? Pontosan a kettő összegével, vagyis 27-28 millió potenciális fogyasztóval. Persze, a probléma ennél nyilván összetettebb.

Elsősorban némi öntudatra, a kicsinyességen való felülkerekedésre és egy csipetnyi pragmatizmusra lenne szükség. Az öntudat alatt arra gondolok, sose felejtsük el, hogy magyarok vagyunk. A szlovákok nyelve számunkra idegen nyelv, kultúrájuk egy másik kultúra, nem a miénk (persze, vannak átfedések), de megadatott számunkra a lehetőség, hogy „testközelből” megismerjük.

A kicsinyesség elhagyása azért fontos, hogy belássuk: ha dacból eldobunk egy nyelvet magunktól, egy kultúrát, többet ártunk magunknak, mint használunk. A pragmatizmus pedig arra utal, hogy a bántó, nacionalista kijelentések ellenére is (na slovensku, po slovensky, stb…) lássuk be, bizonyos fokig épp a szlovák kapcsolat az, ami a szexepilünket jelenti, ami a felvidéki magyarokat egyedivé teszi a közép-európai régióban, és ezáltal hozzásegíti ahhoz, hogy kitűnjenek a versenyben.

Abban a versenyben, amelyben az utóbbi 26 év során már nem csak „kispályán” rúgjuk a bőrt.

A mi arénánk, mint mindenki másé, az egész világ a maga globális piacával. Előbb-utóbb be kell látnunk, hogy a nemzeti kicsinyesség nem vezet sehova, viszont egy kis öntudattal fűszerezett pragmatizmus megalapozhatja a versenyelőnyünket!

Forgacs Ádám

A Budapesti Corvinus Egyetem párkányi végzős hallgatója. Mindig is érdekelték a felvidéki identitás és lét kérdései. Szabadidejében utazik, sportol, valamint borral és irodalommal foglalkozik.