John Maynard Keynes egy okos ember volt. Amikor fiatal közgazdászként tanára, Alfred Marshall magával vitte megfigyelőként az első világháborút lezáró béketárgyalásokra, Keynes megfogalmazott valamit, amiből a parlamenti választások hétvégéjén mi is kaptunk egy pofont.  J. M. Keynes – látva a Németországra kiszabott feltételeket és főleg azok gazdasági vonatkozásait – ugyanis azt mondta, hogy ha ezt megteszik Németországgal, pár éven belül sokkal nagyobb veszélyt fog jelenteni Európára, mint amekkora bajt okozott az első világháború alatt. Ez a fiatal közgazdász ugyanis ismerte az embereket, és elsősorban nagyon jól értette, hogy viselkednek az emberek gazdasági lényként. Ezért is vált később a közgazdaságtan egyik legnagyobb tudósává.

Akkor és ott viszont Németországot gazdaságilag jócskán megbüntették, amit csak tovább nehezített a világgazdasági válság. A magas munkanélküliség, az infláció, a gazdasági problémák pedig mind hozzájárultak ahhoz, hogy egy bizonyos osztrák származású populista politikus, megpendítve az emberek kétségbeesésének és a munkanélküliség, valamint az anyagi lehetetlenség húrjait – megfűszerezve némi idegengyűlölettel –, hatalomra juthatott, majd elindított valamit, amire ebben a cikkben inkább ne emlékezzünk.

2016. március 5-én, szombaton pedig valaki, aki ámbár nem osztrák származású, de megpendítve az emberek kétségbeesésének és a munkanélküliség, valamint anyagi lehetetlenség húrjait, megfűszerezve az idegengyűlölettel a parlamentbe jutott. Nem kedves olvasó, a hiba nem az ön készülékében van. Mindössze a jelenlegi pénzügyi válság idején, egy olyan országban, ahol a kevés gazdagabb régió mellett hatalmas területeket sújt a gazdasági elhanyagoltság, az ezzel járó munkanélküliség és munka utáni vándorlás, ahol a gazdasági centralizáció olyan mértékű, hogy áthidalhatatlan a szakadék a gazdag és szegényebb régiók között, ahol bizonyos népcsoportoknak a szocializmus idejében gyökerező antiszociális viselkedésére a szőnyeg-alá söprés kényelme a válasz, szóval egy országban, ahol sok régió gazdasági körülményeiben kicsit azért hasonlít a megtépázott történelmi Németországra, szerintem, teljesen „logikusan” az emberek ugyanazokat a válaszokat és eszméket tartják szimpatikusnak, mint azok a bizonyos germánok akkor egyszer anno.

Hisz bűnösök vagyunk mi, ha megengedtetik nekem a nagy költő szavával élni, mert én ki merem mondani. Nem szeretném az iskolaügyre kenni, nem szeretném a nácikra kenni, nem szeretném más bűnbakra kenni. A bakancsosok dicsőséges bevonulása a parlamentbe a mi sarunk, igen, az öné is, tisztelt olvasó. Mert 26 éve nézzük, hogy a mindenkori kormányok boldogan töltögették állami és privát koronák, valamint eurók millióit a Nyugat-Szlovákia nevű kádba, hogy aztán Dagobert-bácsi módjára úszkáljanak benne. Elsősorban Pozsony, de szélesebb nyugat (főleg a Vág völgye és pár keletibb csomópont) is a külföldi befektetések szinte egyedüli célpontja, amiben nagyban közrejátszik az államhatalom is, valamint az állami befektetések is elkerülnek bizonyos régiókat már jó néhány éve. Ha megengedik, hogy meggyónjak, egy nemzetközi vállalat Pozsonyi központjában dolgozom. Több ezer embert alkalmazunk. És pontosan annyira fontos számunkra Pozsonyban székelni, mint bálnának a búza termése. Rengeteg olyan nemzetközi vállalat összpontosul az állam ezen aprócska sarkában, amelyek ugyanilyen jól meglennének szépen szétszórva az állam megyei és járási székhelyein, vagy máshol szerte az országban. Nem is járna ez komoly problémákkal a nyugati foglalkoztatottság terén, mivel már kelet és közép is nyugaton dolgozik, így legalább mindenki ott élhetne, ahova tartozik. Azt hiszem, erre szokás mondani, hogy mindenki jól jár.

Mivel azonban itt vannak, ahol a pénz, a tőke, a likviditás is összpontosul, mondhatni itt élünk jól. És hogy élnek ott, ahol nemhogy multi, de más vállalat is alig akad? Hát nem jól. Ahol nincsenek vállalkozások, nincs munka, ahol nincs munka, nincs jövedelem, ahol nincs jövedelem, nincs fogyasztás, tehát nincs vásárlás, az ember nem tudja kielégíteni az igényeit. Van viszont sok szabad idő, amiben lehet gondolkodni a saját helyzetünkön. És amit nagyon lehet, az a bűnbakok keresése, valamint nagyon konkrét, nagyon radikális, de ami a legfontosabb, nagyon-nagyon egyszerű politikai üzenetek, úgynevezett lózungok fogyasztása. Ha mindehhez az is társul, hogy az a bizonyos antiszociális szomszéd párszor végigkerget a falun, majd a küszöbömre tisztel, a lózungok emésztése csak még könnyebbé válik. Egyszerűen mondva, ha az én zsebemben volna havonta 300 euró tiszta jövedelem, egy éhes család, valamint valami kellemetlen a küszöbömön, talán én sem arra a pártra szavaznék, amely a szabad vállalkozásokat, az európai értékeket, a keresztény szeretetet hirdeti. Sokkal inkább azt, amelyik azt mondja, hogy a küszöböm tiszta lesz, lesz munkám ott, ahol élek és senki nem kerget végig a falun. Amikor a létezésem és emberi méltóságom a tét, még az inge színe sem érdekel. Ezért sem szeretném azt gondolni, hogy az adott párt választói mind jobb kezüket lengetve masíroznak majd április 20-án. Valószínűleg a rájuk szavazóknak csak töredéke mondható igazán neonácinak, ha megbocsátanak a csúnya kifejezésért. A legfontosabb tulajdonságuk viszont egy, és az a kétségbeesés, a kilátástalanság, és ámbár én könnyen beszélhetnék, ezt teljesen logikus és érthető következményének tartom.

Mi a tanulság tehát? A legegyszerűbb megoldás a problémánkra – mert azért nem tagadhatjuk, hogy ez bizony az –, hogy az ilyen mozgalmak és ideológiák alól kihúzzuk a táptalajt. Ha végre társadalmilag kiállunk amellett, hogy olyan kormányok jöjjenek létre, amelyek diverzifikáltabb gazdaságot hoznak létre, ha az adott régiók önerőből megpróbálnak, akár nem-szokványos gazdasági eszközökkel is új értékeket teremteni, ahelyett, hogy mindig az állami alamizsnát várnák. Persze benne van az iskolaügy is, de nem az a döntő. Az élet iskolája az, ami a jobb szélre sodorja az embert, azt kell kellemesebbé tenni számára. Ahhoz pedig hozzájárulhat az is például, ha az emberek olyan pártokat, politikai erőket és eszméket próbálnak játékba hozni, amelyek pont ezt tartják szemük előtt. A bűn ugyanis a teljes szlovákiai társadalomé az elmúlt negyed évszázadért. Valóban bűnösök vagyunk. Gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással, és ezért a büntetésünk is közös, nemsokára pedig bevonul a parlamentbe.

Ha megnyertük, hadd vigyük.

Mészáros András