Bordeaux, 2016. június 14.
A magyar válogatott tagjai ünnepelnek, miután 2-0-ra legyõzték Ausztria csapatát a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja elsõ fordulójában játszott mérkõzésen a Bordeaux-i Stadionban 2016. június 14-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Ha valami hiányzik, azt alapból nem érezzük. Csak akkor döbbenünk rá szívből, mennyire fontos számunkra valami, ha hirtelen szembesülünk azzal, hogy meg is kaptuk – mint a magyar válogatott győzelme egy valóban komolyan vehető focitornán.

Magyarország-Ausztria 2:0. Nem emelt fővel vesztettünk, nem tisztességes játékkal, a maximumot adva buktunk el, hanem nyertünk. Szokni kell azt az érzést, hogy egy sikert nem kell mentegetni. Az ünnepléshez és a visszaemlékezéshez nem társul a „de”, „voltaképpen”, vagy „ha”, az ünneplés felhőtlen. Nem kell szabadkozni – a magyar csapat egyszerűen úgy nyerte meg a meccset, hogy jobban focizott. Feltétlen nélküli öröm és katarzis van.

Magyar nemzeti színekben pompázik az Eiffel-torony

Magyar nemzeti színekben pompázik az Eiffel-torony

Ez a siker igazán rólunk szól. Magyarország focinemzet, és titkon, a szívük mélyén nagyon sokan elcserélnék akár még a vízilabda-válogatott életművét is egyetlen csúnyácska magyar gólra egy világbajnoki döntőben. De még csak a tizede sem jutott ki a generációnknak. Évekig néztük a tévét, a jobbnál-jobb meccseket, de drukkolhattunk ugyan a németeknek, angoloknak, spanyoloknak, Ronaldo, Messi, Müller vagy Rooney akkor sem volt nem volt igazán a mienk soha. Pótpéldaképekké váltak egy olyan időszakban, mikor teljes generációknak fel sem tűnt a magyar foci hiánya. Most pedig felhőtlenül örülhetünk annak, hogy a focistáink – némelyiküket pár hónapja még kifütyültük – világszínvonalon teljesítenek. Mennyire bizonyul tartósnak a forma? Az teljesen mellékes, mert kedd este biztossá vált, a válogatott megérdemelten van ott az Európa-bajnokságon.

A társadalommal sem történhetett volna jobb dolog, az egyre inkább megosztott Magyarországnak bőven kijárt egy nagy össznemzeti katarzis és sikerélmény. Az utcán együtt éneklő tömegek, a csoportos eufória és a felhőtlen öröm megtapasztalása egy olyan világban, ahol minden hír az ideológiákról, politikusokról, a nemzet barátairól és elsősorban ellenségeiről szól. Az esti órákban nem számított, hogy ki mit gondol: mindössze az volt a fontos, hogy összeboruljunk és pusztán csak örüljünk annak, hogy magyarok vagyunk, a focistáink pedig az egész világnak bizonyítanak.

Bordeaux, 2016. június 14. Szalai Ádám a szurkolók között, miután gólt szerzett a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportja elsõ fordulójában játszott Ausztria - Magyarország mérkõzésen a Bordeaux-i Stadionban 2016. június 14-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

Szalai Ádámot L. admin öleli (Trollfoci, a kék pólóban), miután gólt szerzett az Európa-bajnokság F csoportja elsõ fordulójában játszott Ausztria – Magyarország mérkõzésen a Bordeaux-i Stadionban. Fotó: Illyés Tibor (MTI)

Magyarországon és a határokon túli magyar közösségekben ritka jelenség ez a vegytiszta eufória, ami elöntötte az utcákat. Nincs miért csoportosan örülni. Hasonló érzés bizonyítottan jelentkezik például Krasznahorkán a nyári táborban a himnuszt énekelve, vagy a DAC-meccsek közös éneklésein. Sokan viszont évtizedek óta nem tapasztaltak hasonlót – de a focit ők is nézték. Nekünk minél több hasonló katarzis kell, hogy büszkék legyünk a magyarságunkra. Akár tizenegy (piros-)fehér mezes ember juttatja azt eszünkbe, akár más.