Most, hogy megtudhattuk, hogy a februári választások tétje nem kevesebb, mint az ország “orbanizációjának” megakadályozása, illetve Szlovákia szuverenitásának védelme a Fidesz által pénzelt politikusokkal, óvodákkal és református műemlék-templomokkal szemben, legfőbb ideje néhány dolgot tisztáznunk.
Először: a Felvidékre/Dél-Szlovákiába érkező magyarországi támogatásokban nincs semmi abnormális. Európában szinte mindegyik állam nemzeti alapon szerveződik, és ezek döntő többsége valamilyen formában kedvezményes elbánásban részesíti a határain kívül élő nemzettársait. Az azonos nemzethez tartozó, de más államokban élők támogatásának elve az alkotmányokban is megjelenik. Ilyen, úgynevezett felelősségklauzula található a német, osztrák, olasz, román, szlovén, lengyel – és mit ad Isten, mit nem – szlovák alkotmányban is.
A legtöbb állam követ valamiféle nemzetpolitikát, ugyanakkor a célok és módszerek eltérőek. A kisebbségi intézmények anyaországi finanszírozása általánosan megfigyelhető jelenség. A kisebbséget befogadó államoknak ugyan ez nem tetszik, ám az anyaország számára fontosabb azoknak a kereteknek a megteremtése, amelyek a más országokban élő nemzettársak számára lehetővé teszik kultúrájuk újratermelését. Az orbáni befolyástól viszolygóknak ezért érdemes a köldöknézésen túllendülniük, amikor a magyarországi támogatásokban a gonosz Fidesz “hatalomátvételének” előkészítését vélik felfedezni.
Példának okáért a lengyel állam ugyancsak anyagi eszközökkel törekszik a külföldön élő, őshonos lengyel közösségek jobb szociális és kulturális helyzetbe hozására. A Litvániában élő 160 ezres lengyel közösség a szlovákiai magyarsághoz hasonló asszimilációs politikák célpontja. Aligha véletlen, hogy az ottani alulfinanszírozott, önerőből fenntarthatatlan kisebbségi oktatási rendszert Lengyelország támogatja. (Zárójeles megjegyzés: komoly probléma a lengyel tannyelvű beiskolázás, mert a gyerekek egy része a jobban felszerelt, de kizárólag litván nyelvű iskolákba kerül. Ismerős, ugye?) A határon túl élő keleti lengyelekhez jutattott összegek célja a kisebbségi szervezeti élet finanszírozása, az utóbbi években pedig a kisvállalkozások megsegítése és az önkormányzatiság megerősítése is előtérbe került. Mi több – tessék megkapaszkodni! – a Litvániai Lengyelek Választási Akciója nevű etnikai párt kormányoktól függetlenül maga mögött tudhatja Varsó támogatását, a lelkekért és elmékért vívott küzdelemben a lengyelországi sajtó pedig azt a képet erősíti, hogy a helyi lengyel érdekek egyedüli letéteményese az etnikai párt – szemben a litván pártok listáin induló lengyelekkel.
A litván államnak nyilván mindez nincs az ínyére, de hallott már valaha bárki Litvánia “morawieckiesedéséről” vagy “kaczynskiesedéséről?”
Másodszor: az állam külföldi befolyástól való védelme eleddig a nacionalista pártok diskurzusának része volt. Ez a szuverenitásvédő magyarázat azt a felfogást juttatta érvényre, miszerint az állam a többségi nemzet tulajdona és a többségi nemzet érdekeinek letétményese, a magyarok pedig ötödik hadoszlopként végső soron elszakadó politikát folytatnak. A magyarországi befolyással való dühödt riogatás nem más, mint a “magyar kártya” felmelegítése: szégyenletes módon ezúttal nem a szlovák nacionalisták, hanem magyar nemzetiségű politikusok és értelmiségiek által.
A Híd súlyosan téved, ha azt gondolja, hogy az Orbán-ellenességgel menlevelet szerezhet az elmúlt négy év gyalázatos kormányzati szerepvállalása után. A liberális értelmiségnek pedig ezegyszer érdemes Bugár Béla barackfáin túltekintenie, hogy belássa: az anyaországi támogatáspolitikák nem a belpolitikai rendszerek exportjáról, hanem a nemzetállamokban diszkriminált kisebbségi közösségek segítéséről szólnak. Amikor pedig a “fideszes befolyástól” óvnak, mindekelőtt jusson eszükbe, hogy vajon miért is alulfinanszírozottak oktatási-kulturális intézményeink!
Az egyenlőtlen Észak-Dél forráselosztáson érdemben a Híd kormányzati szerepvállalása sem változtatott, a magyarországi támogatások szerepe ennek következtében értékelődik fel. És akinek ez nem tetszik, az ne a Fidesz miatt jajongjon, ne a támogatott szervezeteket démonizálja, hanem tessék, lépjen fel a nemzetállami kirekesztés gyakorlata ellen. Erre minden lehetőség adott. Csak szándék kell hozzá.
Mindenekelőtt pedig higgyjék el: közösségünk társadalmi egyenrangúsága az összes politikai kurzusnál fontosabb.