Created with GIMP

Kezdjük az idézettel!

“Véletlen az, hogy a Szlovákia Magyarország labdarúgó mérkőzésen ki van feszítve Mátyás király képe és mögötte ülnek a fekete pólós emberek? Aki kicsit ért a történelemhez, az tudja, mi volt a fekete sereg. Engem ezek dühítenek és bántanak. Ne hagyjuk, hogy Szlovákiában ilyen irányba mozduljunk el. Míg a Híd ott volt a kormányban, képes volt visszaszorítani ezt a radikalizációt.”

Ezt nyilatkozta múlt héten Érsek Árpád, a Híd listavezetője; aki a választók kegyelméből, de legfőképp Bugár Béla akaratából a szlovákiai magyarok egyes számú vezetője lenne.

Megint kiderült: mélyéről párolog a bögre.

Alapjaiban hiányosak a múltra vonatkozó ismeretei annak, akinek Mátyás király zsoldosseregéről a radikalizáció rémképe ötlik eszébe. Értem én, hogy kampány van, és a kampány vezérszólama az állítólag Magyarországról és részben Kotleba által gerjesztett nacionalizmus elleni küzdelem lett, de a történelmi tények – sajnos – szent dolgok. 

A Miniszter Úr alighanem – a kontextusból legalábbis erre merészelek következtetni – a Mussolini-féle fasiszta párt félkatonai alakulatára gondolt. Arra a különítményre, amelynek tagjai az erőszak legkülönbözőbb formáitól sem riadtak vissza. Aki kicsit is ért a történelemhez, találkozott elnevezésükkel: ők a hírhedt feketeingesek. 

A helyzet azonban úgy áll, hogy rejlik némi különbség Mátyás és Mussolni, reneszánsz és fasizmus, feketeingesek és fekete sereg között. Utóbbi középkori zsoldosok alkották “Mátyás bús hadát”, akik bevették “Bécsnek büszke várát”, mint azt a Himnuszból ismerjük.

Tudjátok, tisztelt hidasok, abból a Himnuszból, amit – a magyar érdekvédelem legnagyobb dicsőségére – múlt tavasszal jól betiltottatok.

A beszéd sok mindent elárul a beszélőről, néha még többet is, mint amit a használó szeretne magából láttatni. Ne kerteljünk: hülyének kell lenni ahhoz, hogy Hunyadi Mátyás és a fasizmus között bármiféle párhuzamot véljünk felfedezni.

Mi következik mindebből?

Mindenekelőtt a magyar kultúra iránti közömbösség, mint kórtünet. Kultúránktól láthatóan elszakadt, az iránt érdektelen politikusaink ugyanis lehet, hogy tudnak egyet s mást az állam dolgairól, de a leglényegesebbet nem értik. Jelesül azt, hogy az előző nemzedékek örökösei vagyunk és kötelességünk van a még meg nem született nemzedékekkel szemben. Értékeink, nyelvünk, környezetünk továbbadásának kötelessége.

Emiatt a közömbösség miatt lett a politika a közjóért való munkálkodásból a biznisz folytatása más eszközökkel. 

Kultúránk és történelmünk ismerete nem melldöngető hencegés, nem kivagyi magyarkodás, hanem minden más előfeltétele. És nem, nem mentség a szlovák iskolába járás, mint ahogy nem mentség a “nép egyszerű fia” póz sem. A műveltség önmagában persze nem garancia semmire. Művelt emberek gyakran váltak tragikus vétkek elkövetőivé. De annak hiánya vezetőként: teljes zsákutca.

A szellemi sivatagban ugyanis nem terem semmi, ami egy kicsit is túlmutatna önmagán.

Sajnálom Miniszter Úr, én még ebben a felelőtlen és felkészületlen korban sem vagyok hajlandó lemondani arról a képzetről, hogy a képviseletünknek igenis kiművelt és a kultúránk iránt elkötelezett emberfőkből kell állnia.

Ebbe pedig legkiválóbb királyaink fasisztákkal való felcserelése nem fér bele.