tiittt

“Ne higgyetek a hazug és félrevezető propagandáknak, nyissátok ki a szemeiteket!” – ezzel a felütéssel indít a Dunaszerdahelyen terjesztett kotlebista szórólap, valódi igazságokat ígérve a saját képviseletük által út szélén hagyott felvidéki magyaroknak.

Nehéz másnak, mint skizofrén állapotnak nevezni, amikor a tőrőlmetszett szlovák fasiszták a magyarok közé jönnek szavazatokra vadászni. Ez elmúlt években tanúi lehettünk, ahogy ez a történelem színpadán egyszer már megbukott hazug ideológia újra nyílt háborút hirdetett mindazon vívmányok ellen, amit az európai civilizáció több évszázad alatt összerakott: a viták békés rendezése, a tolerancia mindennapi gyakorlata, valamint az Isten és törvény előtti egyenlőség gondolata ellen.

Az utóbbi időszak tükrében már csak azt nem értem, hogy mi indokolja az egyes magyarok körében tapasztalható Kotleba iránti rajongást.

A legújabb kampány sem más, mint hazugságok gyűjteménye. Ráadásul még hülyének is nézi az embert.

De vegyük sorjában!

1. Marian Kotleba bűne, hogy mint szlovák szereti a saját szlovák nemzetét és annak történelmi személyiségeit. Ez nem bűn, ki nem tenne így?

Kotleba rendre kinyilvánítja, hogy eszmei előképének a második világháborús szlovák államot tekinti. Nos, erről a hitleri képződményről legyen elég annyit megjegyezni, hogy azt olyan nácikhoz dörgölőző és idegen érdekeket feltétel nélkül kiszolgáló helytartók vezették, akiben semmiféle hazát védeni akaró érzelem nem munkálkodott. Szlovákia saját zsidó polgárait faji alapon előbb ellenséggé nyilvánította, majd önerőből, egyedüli nácik által meg nem szállt országként halálba küldte. Az országban maradt magyarokat önszerveződésükben korlátozta, kulturális-egyesületi életüket ellehetetlenítette, vezetőit pedig hatósági zaklatásnak tette ki. Egy saját polgárai ellen forduló rendszer kritikátlan csodálatának az égvilágon semmi köze sincs  a “saját nemzet szeretetéhez.”

2. Jogainkat nemzetközi törvények garantálják, amelyeket ha akarná sem vehetné el!

Igaz ugyan, hogy léteznek nemzetközileg vállalt kisebbségvédelmi megállapodások, de nincs olyan szankciós eljárás, amely ezek megsértése esetén tényleges fellépést jelentene az adott országgal szemben. Sőt, Szlovákiának már az eddigi kisebbségpolitikája sem volt összhangban a nemzetközi vállalásokkal, mégsincs jogi mechanizmus annak befolyásolására. A ĽSNS képviselői számtalanszor tudtunkra adták, hogy az ország nemzetközi kötelezettségeiben – legyen szó az EU vagy NATO tagságról – az állam szuverenitásának sérelmét látják. Egy élesen kisebbségellenes fordulat esetén a nemzetközi közösség hangja aligha késztethetné józan belátásra Kotleba kormányát

3. Ne feledjétek, a kitelepítések időszaka már a múlté!

Hátborzongató, hogy még egy magyarokra szabott kampányban is csak annak ígéretére futja, hogy nem lesznek kitelepítések. A szlovákiai magyarok az ország teljes értékű polgárai, akiket nem elég “nagyvonalúan” nem kitelepíteni, hanem egyenjogúsítani kell őket a szlovákokkal, és biztosítani kell nyelvük egyenrangúságát és identitásuk konfliktusmentes megélését. A magyarellenesség valóban kikerült az ideológiai puttonyból, de semmi jele nincs, hogy a neofasiszták – hogy is fogalmazzak – nyitottá váltak volna bármi hasonlóra.

4. Minden szlovákiai állampolgár jobb életéért harcol, és azok vagyunk MI MAGYAROK is.

A rozsnyói Kossuth-szobor meggyalázása (2005), a “Szlovákiában szlovákul!” jelszó skandálása, és Trianon éltetése igen sajátos módja a magyarok “jobb életéért” történő “harcnak”. A fasiszták az életet folytonos küzdelemként fogják fel, amihez persze legyőzendő ellenségekre van szükség. Lehet, hogy a tömeges migráció megjelenése miatt most hangsúlyeltolódás következett be, de egyetlen percre se higgyük, hogy a megítélésünk szemükben bármit is változott volna.

5. Szavazzunk bizalmat és pártjának (…) Ne feledjétek, a lojalitásért hálát várhatunk!

A lojalitás emlegetése önmagban is második világháborút követő jogfosztottság éveit idézi, amikor az állam iránti lojalitást a reszlovákizációban való részvétel jelentette. A szlovákiai magyaroknak senki irányában sem kell bizonygatni a lojalitásukat. Tisztelt kotlebisták, mi nem alávetett jobbágyok vagyuk, akik az uraknak tanúsított hűségért valamicske jutalmat reméhetnek, hanem őshonos, nálatok semmivel sem alávalóbb polgárok!

Tény, ami tény, a mérhetetlenül korrupt elitből történő kiábrándultság mára általánossá vált. Ugyanakkor nekünk magyaroknak semmi dolgunk a barbarizmus bugyraiban, így az alternatívát is máshol kell keresnünk. Legalapvetőbb érdekeink ellen cselekszik, aki így nem tesz.