mudfight

Már hagyománnyá válik, hogy Szlovákiában a parlamenti választások két-három meglepetést hoznak, de az egészen biztos, hogy az eredményeket olvasva sok fővárosi köpte rá a monitorra első döbbenetében a reggeli kézműves pumpkin lattét. Szlovákiának teljesen más kormánya lesz, mint ahogy képzeltük. Bónusz: mi lesz a magyarokkal?

Pedig a demokratikus narratíva készen állt: a Smer és Robert Fico megbukik, Danko és az SNS marginalizálódik, jönnek a progresszív erők, beköszönt a béke és harmónia kora. Valahol az ötödik Kotleba-ellenes tereptüntetés közepette aztán jött Igor Matovič, látott és győzött. Az Egyszerű Emberek hógolyóeffektusra építő győzelme pedig annyira látványosra sikeredett, hogy minden illedelmes koalíciós partnerét elmosta, akik valamiféle józan, mérséklő erőként sorakoztak volna mellette ott a kormányon. Az SaS és Kiska pártja örülhet, hogy egyáltalán ott van a törvényhozásban és nem jutottak a kereszténydemokraták sorsára, akiknek – hiába az imidzsváltás – nem sikerült visszajutniuk a parlamentbe.

A PS-Spolu pedig… nos, ha van tragikomikus vetülete a voksolásnak, az biztosan ennek a pártszövetségnek a sorsa. Mivel választási koalícióban indultak, a hét százalékos küszöböt kellett volna megugrani – és ez még a választások előtti felmérésekben is gyerekjátéknak tűnhetett, mégsem sikerült. Ezzel pedig az a népszerű narratíva, miszerint Szlovákia a legnyugatpártibb, leghaladóbb liberális mintaország, ahol a progresszió az egyik diadalt aratja a másik után, ment is a levesbe. Biztosan sokan keresik majd az okokat, hogy miért. Majd előkerül, hogy igazságtalan a választási rendszer (a magyar pártok üdvözletüket küldik!), az, hogy a képviselőknek az utolsó, soron kívüli ülés előtt nem kellett volna Matovič módjára bohóckodniuk a parlamenti szószéken, vagy egyszerűen csak az átszavazók viselkedtek kevésbé felvilágosultan. De ezen a ponton ez igazából mindegy.

Miként fog kinézni az új kormány? Erről vasárnap reggel még keveset tudni. Kis szlovákiai paradox, de Igor Matovičra a legnagyobb veszélyt a stabilitás szempontjából saját maga pártja jelenti a sok irányíthatatlan és önfejű aktivistával. Ráadásul hiába került kevés párt a parlamentbe és lett rengeteg elvesző szavazat, hiába fog kevesebb párt egyezkedni egymással a tisztségekről, az Egyszerű Emberek megbízhatatlansága miatt semmivel sem tűnik kevésbé kockázatosnak az új kormány. Ami egyébként könnyen lehet a jövőben sokkal inkább Orbán Viktor-kompatibilis, legalábbis a keresztény-konzervatív vonal felerősödésére lehet számítani.

Na és a magyarok?

Kezdjük a Híddal, mert az a könnyebbik feladat. Sokadszorra is bebizonyosodott, hogy semmilyen jövője nincs a Bugár-formációnak. Az elnökválasztás és az EP-választás után most a parlamenti választások is megmutatták, hogy a szavazók masszívan menekülnek a Hídtól. Az elhibázott kampány sem sokat segített ezen, a korábban békés intellektüel arculatra építő pártnak sikerült egy konfliktus- és veszélyérzetre ráerősítő, már-már prosztó vonalon újradefiniálnia magát és a vezetőit. Az pedig pont a szavazók mobilizálására nem jó. Másrészt a gyenge eredmény miatt kútba esik a Híd B-terve is, hiszen egy elbukott választás esetén még mindig adja magát az a lehetőség, hogy megvárják az idő előtti választásokat és megpróbálnak visszatáncolni. Így viszont nem. Még a szavazatokért járó állami kompenzációs küszöb megugrása se jött össze és a Híd erejének utolsó illúziója is szertefoszlott. A Híd ebben a pillanatban senkinek se a partnere, egy roncs.

Az MKÖ a felszínen tartotta magát és egyértelműen túlnőtte a Hídat, de ez egyrészt nem volt elég az öt százalékos határ megközelítésére sem, másrészt parlamenti mandátumban az eredményük pont annyit jelent, mint a riválisnál – nullát. Vannak olyan számok, amikbe lehet kapaszkodni – a szavazatok abszolút számának növekedése, a fiatalok előretörése, de valójában az eredmény arra mutatott rá, hogy a sok, gyakran egymásnak feszülő érdekcsoport, formáció, régiós és ideológiai szövetség közti erőviszonyok kiegyenlítettek és nincsenek leosztva. Az pedig egy óriási kérdés, hogy a jelenleg egy pártszövetségen belüli csoportok most egymásnak esnek és kölcsönös hibáztatásba fordul az elmúlt pár hónap értékelése, vagy kinő a káoszból valamiféle konstruktív megújulás. A feladat adott.

A választások másnapján egy dolog biztos csak: a szombatnak teljesen váratlan módon sokkal több vesztese van, mint nyertese. Aki biztos győzött, az Igor Matovič, esetleg a tényezővé előlépő Boris Kollár. Veszített az önmagát végképp leíró Robert Fico, a teljes káoszba forduló Smer, Danko és az SNS, illetve a fentebb említett ellenzéki pártok. De még Marian Kotleba se örülhet semminek a puszta jelenlétének megtartásán túl. Az egyszeri szemlélődő legfeljebb annak örülhet, ha olyasvalaki került rossz helyzetbe, akinek a vesztéért saját maga is drukkolt.