Kategória

Nagyvilág

Invitée, Nagyvilág

Putyin, Darth Vader és a nácik

Vlagyimir „Herkules” Putyin a múlt héten Belgrádban parádézott. A szerb főváros náci megszállás alóli, a Vörös Hadsereg és jugoszláv partizánok általi felszabadításának 70. évfordulója alkalmából tartottak egy nagyszabású katonai felvonulást, melynek első számú díszvendége volt a mindenható cárok és még…

Olvass többet
Abu Bakr al-Baghdadi
Nagyvilág

A terror országútján – ISIL: II

A terror országútján sokan haladnak céljuk felé, valakit megállítanak, van aki feladja, de mindig voltak és lesznek olyanok, akiknek semmi sem elég. Eltökéltségből, makacsságból, vagy szent meggyőződésből, lépnek át olyan határokat ami határokon túl már nincs emberiesség. A sorozat előző…

Olvass többet
Nagyvilág

A terror országútján – ISIL: I

Ahogy egy maláj kiképző tiszt két évvel ezelőtt egy külföldi forgatócsoportnak nyilatkozta: „A jövő háborúi elsősorban nem államok között zajlanak majd, hanem államokon belül, azok érdekcsoportjai közt, ezekre a kihívásokra kell első sorban felkészülnünk.” Szavai mögött nem annyira prófétai véna,…

Olvass többet
Nagyvilág

Kijevi zavargások

A demokratikus jogok megkurtítását követően Kijevben új lendületet vettek a tüntetések. Az ukrán biztonsági szervek többször is kísérletet tettek arra, hogy betörjenek a Függetlenség térre. A rendőri erőszak feltüzelte a tömegeket, a tüntetők egyik csoportja január 12-től harcol a rohamrendőrökkel….

Olvass többet
Nagyvilág

Amerikai napló II. – Washingtontól Obamáig

Pár napos pihenő után újra útnak indulunk, ezúttal északnak. Az amerikai nép mobilis, a benzin olcsó, néhány száz mérföldes autózás itt nem számít különösebb távolságnak. Megszokott dolog, ha valaki reggel másfél órát tölt az autóban míg beér munkahelyére. Mi, közép-európai…

Olvass többet
Nagyvilág

Thanks

Tegnap elhunyt a 20. századi brit és európai, valamint a jobboldali politika egyik legmeghatározóbb alakja. Margaret Thatchernek speciel mi is nagyon sokat köszönhetünk. A Reagan, II. János Pál, Thatcher trió tagjaként sokat tett azért, hogy a kommunizmus minél hamarább összedőljön…

Olvass többet
Nagyvilág

Mali, a terrorizmus fellegvára?

Maliról régebben a Dakar-rajongók hallottak sokat, amióta viszont a sivatagi autóversenyt athurcolták Dél-Amerikába, ez a hatalmas nyugat-afrikai ország nem szerepelt gyakran a címlapokon. A helyzet január 11.-én változott, amikor a világot bejárta a hír, hogy Franciaország a mali kormányerők oldalán…

Olvass többet
Nagyvilág

Egy rendhagyó konzervatív

Habemus papam – fog felhangzani március végén. Ehhez az kellett, hogy a regnáló egyházfő, rendhagyó módon, bejelentse lemondását. Mindenki más miatt kerül be a történelemkönyvekbe, XVI. Benedek mint a hosszú évszázadok óta első abdikáló pápa – habár őt aligha ez…

Olvass többet
Nagyvilág

Peternai Zsuzsanna: Visszatérnék Afganisztánba

Afganisztán az az ország, amelyről sokat hallottunk a hírekben, mégsem tudunk róla semmit. Évek óta csak háborús hírek jöttek ebből a térségből, kevesünknek jutna az eszébe idelátogatni. Kis szlovmagyar köreinkben viszont akadt valaki, akit nemcsak kíváncsisága vitt el ebbe a…

Olvass többet
Nagyvilág

Amerikai tanulságok

Az amerikaiak választottak, régi-új elnökük van. Nézzük meg, milyen tanulságok vonhatóak le az amerikai választásból, illetve a választási kampányból?     Az amerikai kampányok amellett, hogy a világ legdrágább és legszínesebb korteshadjáratainak számítanak, egyben a leginspiratívabbak is. Míg a kívülálló…

Olvass többet