Két olyan esemény is történt a közelmúltban, ami megerősített abban a hitben, hogy a teljességgel fölösleges konferenciák és fórumok szervezésére való hajlam egy magyar specialitás. Mutogatni kéne a turistáknak a csikósgulyás kombináció mellett néhány öltönyös fazont, ahogy magas fokon üzemeltetik a semmiről sem szóló bullsitgenerátort.
Itt van rögtön Hírlapíró bejegyzése az újonnan felállított Szórványtanácsba való jelölés körüli gondokról, a másik említésre méltó csacskaság a Gyurcsány Ferenc által összehívott Nemzeti csúcs. Mindkét dolog teljességgel haszontalan. Értéke zéró.
Kérdés: vajon miként lehet megoldani egy aktuális problémát? Felállítunk egy bizottságot (esetleg egy bizottságfelállító bizottságot) és mindenki szép szónoklatokban foglalja össze, mit kéne tenni? Nem láttam még erre példát. A konferenciázás egy szimbolikus, de minden érdemi hozzáadott-értéket nélkülöző valami. Rendben, az uniós konferenciákon papírokat írnak alá, de ott is a kevésbé látványos előkészítő munka a lényeges. Szlovákiában megszakadnánk a röhögéstől, ha Dzurinda és Fico közös munkacsoportot alakítana, hogy… mondjuk hogy dűlőre jussanak a második pillér kérdésében. A politikai elit dolga nem az, hogy összetartó legyen. Csináljon valamit, vigye véghez az elképzeléseit. Ne csak beszéljen róluk. A politikai elit kevésbé szerencsésebb része pedig tiltakozzon.
A kisebbségi fórumokkal pedig egészen konkrétan az a baj, hogy teljességgel működésképtelenek. A határon túli elit képviselői egyetlen dolog érdekében mennek Budapestre – panaszkodni, mint a zsidók a siratófalhoz. Élénken él az emlékeimben a 2004-es Magyar Ifjúsági Konferencia, ahol diákhálózatos delegáltként volt szerencsétlenségem részt venni. A rendezvényre a rossz emlékű népszavazás után került sor. A konferencia eredménye: a pulóveres Gyurcsány leugrik és üdvözöl mindenkit, Szili Katalin megjelenik egy délelőttre, majd kormányrészről ott marad egy teljesen inkompetens államtitkárhelyettes. Nem mintha világrengető problémákról esne szó: Erdély sír, mert a magyarok ellökték a kisebbség kinyújtott kezét. Vajdaság és Kárpátalja sír, mert nehéz helyzetben vannak, több támogatás kéne az iskolaügybe. Felvidék sír… eh, nem, a felvidéknek teljesen mindegy, mi történik körülötte.
Persze, érdemi vita is folyt. Arról, hogy ki mindenki kapjon még felvételt a MIK-be. Este még elmentünk szórakozni egy pécsi elit diszkóba és megittam életem első koktéljait a magyar adófizetők pénzén. Igazából senki sem érezte magát kényelmetlenül, mindenki mosolygott. Mindenkinek hagyták, hogy elmondja a magáét. Azért egy csoportterápiát kevesebb pénzből is ki lehetett volna hozni.
Mostanság van probléma elég. Jó lenne túljutni a megoldás átbeszélős részén, végre egyszer. Eddig még sosem sikerült.