Sokkoló! Bámulatos! Őszinte! Ivan Gašparovič államfő nem csak a szlovákiai magyar közösségtől, de a Szlovák Nemzeti Párttól is elvárja az államhoz való lojalitást. Szlovákia első embere a hétvégén meggyónt, meditált, elgondolkozott az Élet Nagy Dolgain, majd összehívta az újságírókat és nyilvános vallomást tett Tótőszödön (Slovenské Osady).

“Most, hogy belegondolok, azért a magyar kisebbség mégiscsak lojális, hiszen a legtöbbjük rendesen fizeti az adót az államkasszába. Pláne ahhoz képest, hogy mit kap ezért cserébe tőlünk. Bezúzásra váró szlovák tankönyveket meg kettős kereszteket.

Végül is egészen jól viselik, hogy az autópályák is északon épülnek, délen pedig egy vacak gyorsforgalmi utat nem voltunk képesek megépíteni tizenkilenc év alatt. Tulajdonképpen nem is kicsit felháborító, hogy csak lépésben lehet kocsival eljutni Somorjáról a fővárosba. Délkeleten, Kassa környékén fogalmam sincs mi van, a térkép szerint az ugyan Szlovákiához tartozik, de sosem jártam arrafelé.

Igazából szólva kissé elhanyagoltuk az iparfejlesztést is a magyarlakta területeken, saját magunk kényszerítettük rá a munkavállalókat, hogy menjenek már át a határ túloldalára. Szóval igazából illene már magunkba néznünk ahelyett, hogy pánikhangulatot és államellenes terroristákat meg politikusokat vizionálunk délre.” – dörgedezett az elnök, aki szokatlanul őszinte szavakkal röviden megemlítette a Szlovák Nemzeti Pártot is.

“Őszintén szólva eszembe jutott, hogy fogalmunk sincs, milyen pénzből meresztette Slota a seggét egy Dodge Viperen. Arról viszont nagyon is fogalmunk van, hogy az SNS-vezette építésügyi minisztérium kiknek a pénzéből szervezte ki a belső pályázatait a csókosoknak és a rokonoknak. Az adófizetők koronáiból.  Ez így nem mehet tovább, felszólítom az SNS-t arra, hogy legyen végre lojális a szlovák államhoz és hagyja abba az intézményesített lopást!” – jelentette ki Gašparovič, majd elvonult egy konfliktuskezelő- és toleranciatréningre.

(de-press)