Szlovákia elnököt választott – és a két héttel korábban mért eredményekhez képest “helyreállt a rend”. Ivan Gašparovič meggyőző fölénnyel utasította maga mögé Iveta Radičovát, a kétszázezer szavazatnyi különbség nem magyarázható semmilyen mellékes körülménnyel. A szlovák állampolgárok szavaztak – és mindenki tudtára adták, hogy egy öregedő, saját gondolatokkal és nézetekkel nem kimondottan rendelkező politikust látnának szívesen az elnöki székben.
Kinek az elnöke?
Két dolog biztos: a régi-új államfő nem a magyarok és nem is a pozsonyiak elnöke. Viszont az összes többi népréteg toronymagas választottja. Amennyiben a választások eredményéből levonnánk a déli régiók szavazatait meg a fővárosi eredményeket, akkor Gašparovič jó hetven százalékos eredménnyel szuverén győzelmet aratna.
Iveta Radičová mellett szólna minden észérv – intelligens, önálló gondolatai vannak, európai szintű elismertségnek örvend és szakember. Gašparovič ezzel szemben nem az értelemre, hanem az érzelmekre építette kampányát. A biztonságérzet és a szociális gondoskodás látszata, valamint a nem is annyira lappangó magyarellenesség pontosan az a pár tényező, ami képes megszólítani a szlovák átlagembert. Azt az átlagembert, akit a szlovák jobboldali ellenzék hibásan már egy ideje nem tart tényezőnek és nem is akarja semmilyen módon sem elérni.
Egy lépéssel a fejlődés előtt – egy internetes kampány és a tanulságai
Iveta Radičová minden ízében profi, haladó nyugati mintájú kampányt hozott össze az Obama-féle recept szerint. Pozitív üzenetek, az internet és a média szélsőséges kihasználása, a változás ígérete, nyugati imidzs, (főként a neten) önszerveződő rajongói csoportok – szinte minden téren a demokrata példaképhez sikerült igazítani a korteskedést, mégsem hozott győzelmet a taktika. Ennek a viszonylagos bukásnak és a csalódásnak (ami még soha nem volt ennyire az önkéntes aktivisták csalódottsága is egyben) több oka van:
1. Érthetetlen oknál fogva nem készültek közvélemény-kutatások, hiányzott a szakmai visszacsatolás. A választási stábnak fogalma sem volt róla, milyen területeken kellene változtatnia Radičová megnyilvánulásain, így egy képzeletbeli ideális forgatókönyv mentén haladtak végig.
2. A média és az internet szolgált egyedüli visszajelzésként a Radičová -stáb és az önjelölt aktivisták számára is. Egy dolog, hogy a létező összes internetes felmérésben az ellenzéki jelölt nyert magasan, valamint az újságok is komoly propagandatevékenységet fejtettek ki (még ha ez azt is jelentette sokszor, hogy “csak” rámutattak Gašparovič nyilvánvaló gyengéire). Mégis, sokaknak csak az újságokat olvasva, csak az internetet követve az lehetett az érzése, hogy egy párhuzamos univerzumban él. Egy szavazó esetében ez nem baj, egy aktivista számára már igen.
3. A szlovák társadalom nagy része nem online, az újságokból pedig szelektív információkhoz jut. A fülbe suttogó propaganda Közép-Európában még mindig nagyságrendekkel hatékonyabb, mint az online gerillamarketing.
Mi lesz most a magyarokkal?
Egy kis iróniával – semmi az égvilágon. Gašparovičnak már korábban is volt pár olyan húzása, ami előrejelezte, mire lehet tőle számítani – lelassítja, vagy ellehetetleníti a nemzetiségek védelme szempontjából fontos javaslatok elfogadását (a tankönyvtörvény visszaküldése), esetleg kéjjel és boldogan írja alá azokat az törvényeket, amelyek valamilyen szinten a kisebbségek jogait korlátozzák. Tulajdonképpen semmi új a nap alatt. A kormány javaslataira való lélektelen bólogatásnál többet a legsértődöttebb államfő sem tehet, Szlovákia nem lett hirtelen rosszabb hely, mint tegnap, vagy két hónapja volt. Igazából az történt, hogy az ország egy varázsütésre nem lett jobb hely sem.
Az ellenzék fontos döntések előtt
Az elnökválasztások legnagyobb hatása – ha áttételesen is – megint az ellenzéki körökben mutatkozik majd meg. Iveta Radičová megszólított egymillió szavazót, annak ellenére is, hogy a jobboldali pártok az égvilágon semmit sem csináltak az elmúlt három évben, a politikai stratégiájuk összefoglalására pedig egy őszödi tőmondat is elegendő lenne. A volt szociális miniszter végleg politikai tényező lett, ami újabb folyamatot indíthat el az SDKÚ-n belül – azok között, akik ha mást nem, a párton belül szeretnének változást. A korábbi legnagyobb kormánypárt az egyetlen, amely makacsul ellenáll minden változtatási szándéknak, közben pedig a legnagyobb kerékkötője lett az ellenzéki megújulásnak. Radičová egy komoly esély az SDKÚ számára ahhoz, hogy kitörjenek a régi sémákból és új stratégiával új szavazókat szólítsanak meg. A veszélyt már a régi garnitúra két vezéralakja, Eduard Kukan és Mikuláš Dzurinda is érzékelte, nem véletlen, hogy azonnal határozott nyilatkozatokban szögezték le: Radičovának semmi helye sincs a párt élén. A jövő majd eldönti.
A másik két ellenzéki pártra kimondottan jó hatással volt a választás a kudarc ellenére is. A KDH besorakozott egy életképes jelölt mögé, ismét leszögezte jobboldali érdekeltségeit és lassan, nagyon lassan talán a belső változások előtt is megnyílik az út, nem osztódik tovább. Az MKP rádöbbentette az ellenzéket, hogy egyszerűen nélkülözhetetlen. A két jobboldali párt durcáskodása csillapodóban, megszületttek az alapok egy új, közös együttműködéshez.
Az elveszített elnökválasztás végeredményben nem valami szépnek a végét, hanem egy jobb Szlovákia kezdetét jelenti.