Ismeretlen tettesek kéjgázzal árasztották el az MKP Čajakova utcai központi székházát a Bugár-féle szakadár szárny és Csáky Pál személyes találkozója közben. A politikusok sugárzó tekintettel léptek ki a maratoni hosszúságúra nyúlt tárgyalás után az épületből és bejelentették: a különcködésnek vége. “Ideje már közösen csinálni is végre valamit, három éve csak a status quóról nyomjuk a rizsát” – fogalmazta meg átszellemült arccal Csáky.

A maszkos elkövetők nem sokkal a tárgyalás kezdete után törtek be a székházba. Előbb kicselezték a bejárat előtt várakozó kocsiban feszülten a poloskákra koncentráló SIS-es különítményt, majd a zegzugos folyosókon eljutottak a főterembe és gázgránátokat hajigáltak a helyiségbe, valamint a politikusokra zárták az ajtót. Hamarosan elhalt a kezdeti dörömbölés, a kölcsönös bizalmatlansággal kezelt találka barátságos beszélgetésbe fulladt.

A támadók távoztával végre sikerült kiszabadítani az MKP vezérkarát is, akik oldott nyakkendőkben, kedélyesen válaszoltak az újságírók kérdéseire. Bugár Béla szerint a konfliktusok nagy részére sikerült pontot tenni. A politikus többször is megveregette Duray Miklós vállát és elismerte, hogy “jó vicc volt”, mikor azzal vádolta meg, hogy titkosszolgálati segítséggel került az MKDM élére. Duray ugyanakkor bevallotta, hogy ő a szíve mélyén mindig is liberális nézeteket vallott, de túl trendi lett volna csatlakozni a rendszerváltás utáni fősodorhoz.

Az MKP következő tisztújítása egyébként ősszel esedékes, az a politikus lesz az elnök, aki először rakja le az asztalra a párt gondosan megfogalmazott stratégiai irányelveit. Az elégedetlenkedő képviselők először tiltakoztak és bundát emlegettek, de mikor bevallották nekik, hogy a stratégiai albizottságok eddig egy épkézláb mondatot sem hoztak össze, elfogadták a szokatlan feltételeket.

A pártból már korábban távozó Simon Zsolt sorsa továbbra is kérdéses, a legújabb hírek szerint a volt mezőgazdasági miniszter a Slovnaft igazgatótanácsában kapott munkát és nem akar többet a politikával foglalkozni.