A helyi médiát Michael Jackson halálhírén kívül egy másik esemény is lázban tartotta – méghozzá a Magyarországot tengerbe fojtani akaró szlovák facebook-os csoport híre. Igazából szólva most sem értem, hogy vehette ennyire komolyan a dolgot szinte az összes nagyobb hírportál és közösség (rendben, nyári uborkaszezon van), ráadásul végérvényesen bebizonyosodott, hogy hiányzik belőlünk az empátia és a humorérzék kombinációja.

A Facebook egy olyan hely, ahol mindenféle vicces, vagy viccesnek vélt csoportokat szokás indítani. A “Tengert akarok Magyarország helyére” tökéletesen illeszkedik a vonulatba. A személyes kedvencem a Paviel Rochnyakot ukrán gázra cserélni szándékozó alakulat, de megfér itt a bohócruhás államfő és az őrülten brutális death grind core mániások oldala is békében, egyetértésben.

Az oldalak közös tulajdonsága, hogy közösséget hoznak létre, ami nagyot mosolyog egy-két bennfentes poénon. Szabad webes minidemokrácia, ahol csak a legnyilvánvalóbban törvénysértő csoportokat törlik (ez például nem tudom, meddig tart ki). A magyaros-tengeres csoport egyértelműen nem tartozott ebbe a kategóriába, de ezt igazából nem nagyon vette észre a felvidéki oldalról senki. Sőt. A legrosszabb “kváziliberális” political correctness jegyében követelték a megszüntetését. Kicsit még gyengébb bizonyítványt is állítottunk ki magunkról, mint Robert Fico, elvégre ő nem sírta tele a sajtót a gonosz facebookosok ármánykodásaival.

Az egyetlen, a helyzetre adható normális reakciót a pestiside.hu szerkesztői követték el, akik továbbgörgették a figyelemre méltó gondolatot. Amennyiben Magyarország a tenger, Szlovákia rendkívül jó adottságokkal rendelkezik a lángossütő-ipar fellendítéséhez, Ausztriába rakjuk a nudisták szekcióját, Romániában pedig pont elférnének a parkoló autók.

A csoportba hamarosan belépett ötvenezer tag mindenféle motivációtól vezérelve. Na és? Megtörténhetett volna, hogy soha nem jön létre a tengeres kezdeményezés, attól még nem csökkent volna a magyargyűlölet. Egyáltalán, a magyar törvényhozás alapvető problémáira szerintem is egy száz méter magas vízoszlop jelenti a megoldást az Országház felett.

Az erőltetett jópofáskodás helyett létrejött egy tabu. A nacionalisták morogva veszik tudomásul, hogy nincs többé szlovák tenger, a magyarok pedig egy fokkal kevésbé lesznek rendes arcok. Végül is nincs annál jobb, mint Slotán, Ficón, az ehetetlen brindzán, a hiányzó szlovák történelmen és a legendás kecske-pásztor viszonyon csipkelődni – de ez azzal jár, hogy el kell viselni, ha éppen valaki rajtunk köszörüli a vélt vagy valós humorérzékét.

Ellenkező esetben a magyarság egy érinthetetlen tabuvá válik Szlovákiában. Mint például a cigánykérdés,  az autonómia, vagy a holokauszt. Tapasztalatból pedig úgy rémlik, hogy az érinthetetlen dolgokat idővel egyre több és több ember utálja meg.