Érdekes cikk, valamint párhuzamos jellemrajzok Méla Béla blogjának kommentjei között, csak ajánlani tudom mindenkinek, itt viszont a téma továbbra is az ellenzék kollektív töketlensége. Egyáltalán, 2008. első féléve volt a legrosszabb időszak a KDH, az SDKÚ, és bizonyos mértékben az MKP életében is, soha nem voltak ennyire mélyponton a pártok közötti kapcsolatok. Kizárások, kilépések, viták, valamint a Lisszaboni Szerződés körüli hercehurca – a sorozat történetének leghosszabb írása az ellenzék legkínosabb félévéről.

2008. január

* A KDH az euró egy év múlva esedékes bevezetése ellen foglal állást, egyedüli parlamenti pártként, majd ismét az abortuszellenes törvény mellett száll síkra.

* Csáky Pál kijelenti, hogy a KDH a legfőbb akadálya az ellenzéki együttműködésnek. “Ez nem a helyes út Szlovákia modernizációja felé. A KDH az SDKÚ-val versenyez, ezzel pedig nagyon szűkkörű látásmódról tesz tanúbizonyságot” – véli az MKP elnöke. Grigorij Mesežnikov politológus egy későbbi nyilatkozatában szintén arra utal, a kereszténydemokraták megpróbálnak külön témákat felvetni, hogy megkülönböztessék magukat az SDKÚ-tól a választók szemében.

* Megkezdődik a vita a Lisszaboni Szerződés ratifikációja kapcsán. Az SDKÚ, a KDH, valamint az MKP is kinyilvánítja, nem szavaz a szerződés mellett, amennyiben a kormánykoalíció elfogadja a sajtótörvényt is. Az uniós dokumentum elfogadásához kétharmados többségre van szükség, a kormánypártoknak összesen nincs ennyi képviselője, Robert Fico pedig kormányzása alatt először egyezkedni kényszerül az ellenzékkel.

február

* Úgy tűnik, a kormánypártok az ellenzék közös fellépése miatt nem tudják ratifikálni a Lisszaboni Szerződést. Változásokat ígérnek a sajtótörvényben.

* Juraj Liška, az SDKÚ alelnöke kijelenti, hogy változásra van szükség a párt élén. Ez az első Dzurindaellenes megnyilvánulás a médiában a legnagyobb ellenzéki párt  egyik vezető képviselőjétől. A trencséni és a pozsonyi megyei szervezetekben is felerősödnek az elégedetlenkedő hangok Dzurinda személyével kapcsolatban. Az SDKÚ elnöke szerint a belső ellenzéket vállalkozói körök mozgatják.

* Daniel Lipšic, a KDH alelnöke elismeri, nincs jobb választás az államfői posztra Iveta Radičovnál. Úgy véli, az ellenzéki pártoknak össze kell fogni – álláspontja addigi fő szövetségese, Vladimír Palko radikálisabb kijelentéseinek tükrében meglepő.

* A Markant telefonos felmérést hoz nyilvánosságra, melynek eredménye szerint “a választók harminc százaléka hajlandó lenne támogatni egy Dzurinda nélküli SDKÚ-t”.

március

* A KDH támogatást ígér Radičovának az elnökválasztásokon – amennyiben az SDKÚ jelöltje is “támogatni fogja az emberi élet védelmét és a hagyományos családmodellt”. Később kiderül, mégsem annyira szilárd ez az álláspont, a párt néhány prominens személyisége (köztük Ján Čarnogurský) nehezményezi a közös jelölt személyét. A hónap végén az MKP is rábólint a politikusra. “Radičovának nagyobb támogatottsága van az Országos Tanácsban, mint nekem” – nyilatkozza Csáky.

* Az SDKÚ pozsonyi megyei szervezete nyílt levélben követel változást a pártvezetés élén. A tiltakozók vezérei Valentín Mikuš megyei elnök, Branislav Zahradník alelnök, Milan Cílek és Tomáš Korček alpolgármesterek, Andrej Petrek, Pozsony-Óváros polgármestere, valamint Martin Kuruc parlamenti képviselő. Az SDKÚ Központi Tanácsa kiáll Dzurinda mellett (Liška az egyedüli elégedetlenkedő), és szankciókat helyez kilátásba a belső ellenzék számára.

* Pártszakadás a KDH-ban. Vladimír Palko, František Mikloško, Pavol Minárik és Rudolf Bauer távozik a pártból, megalakítják a KDS-t (Szlovák Konzervatív Demokraták). “Azokat a szavazókat akarjuk megszólítani, akik elégedetlenek Robert Ficóval, de az ellenzék politikája sem tetszik nekik” – nyilatkozza Palko, az elemzők kevés esélyt jósolnak az új pártnak.

* Az SDKÚ elnöksége feloszlatja a párt 32 helyi szervezetét, melyeket “működésképtelennek és szabálytalannak” bélyegez. Az elnökség a Smerhez, illetve a Szabad Fórumhoz közeli kezdeményezésnek nyilvánítja a pozsonyi eseményeket, az alapoktól építi újjá a megszüntetett szervezeteket.

április

* Véget ér az elnökválasztások előtti ellenzéki szappanopera – a KDH rábólint Radičovára. Igaz,  mindezt “annak ellenére, hogy néhány kulturális-etikai kérdésben nem értenek egyet vele.”

* Az MKP támogatásával a kormánykoalíció megszavazza a Lisszaboni Szerződést. Az MKP korábban a KDH és az SDKÚ mellett állt, elutasította a tervezet támogatását, egy, az utolsó pillanatban, kétséges körülmények között létrejött egyezség hatására viszont meggondolta magát. A másik két ellenzéki párt felháborodik. “Az MKP a mai naptól a kormánypártok csendestársa lett. Nem tudom elképzelni, ezek után miként folytatódhat az együttműködés” – vélekedik Hrušovský. Bárdos Gyula szerint a küszöbön állt egy SDKÚ-Smer különegyezség is a szavazás előtt. “Egy hónap múlva átmegy rajtuk” – nyilatkozza Csáky.

* Bugár Béla a Markíza televízióban megszellőzteti, hogy Csáky a Lisszaboni Szerződésről szóló megállapodásért cserébe többek között saját könyvének támogatását is kérte. Saját bevallása szerint továbbra is távozni készül a politikából, nem személyes érdekből hozta ezt nyilvánosságra. Simon Zsolt mindenesetre kijelenti, Csákynak le kellene mondania. Mede Vencel pozsonyi megyei elnök és Andruska Csilla, a lévai járási szervezet elnöke is nyilatkozik az ügyben, Simon pártját fogva. Az MKP elnöksége hat órán át tanácskozik, a pártelnököt végül semmilyen szankció nem éri.

* A parlament elfogadja a sajtótörvényt.

* Az SDKÚ új alapszabályzatot fogad el, nyilvánossá válik, hogy a pozsonyi alapszervezetben ténykedő legnagyobb kritikusokat – tizennégy személyt – kizárták a pártból.

május

* Az MKP OT Simon Zsolt kizárásáról tanácskozik, a képviselő (aki Csáky egyik legnagyobb kritikusa) védelmére a lévai alapszervezet kel, valamint maga Bugár Béla. Simon nem tagadja, ha kizárják, elgondolkodik egy új párt alapításán. Az OT a rimaszombati járási alapszervezet hatáskörébe “utalja” Simon megbüntetését – ahol a volt mezőgazdasági miniszter maga is párttag. Egy hónappal később kiderül, az Országos Tanács csak ősszel szándékozik megvitatni a képviselő ügyét.

* A KDH találkozik az SDKÚ-val, és kétpárti együttműködést kezdeményez, az MKP kizárásával.

* Az MKP az Alkotmánybíróságon akarja megtámadni a sajtótörvényt, de csak Palko KDS-e csatlakozik a kezdeményezéshez – így nem jön össze a szükséges harminc képviselői aláírás.

június

* Az MVK felmérése szerint a Smer-kormány félidejében az ellenzék 14 parlamenti képviselői mandátummal kevesebbet szerezne, mint a 2006-os választások idején. “Nem voltunk hatékonyak, az MKP-n belül zajló belső párbeszéd miatt. Ezt lehet tolerálni a választási ciklus első felében, szeptembertől azonban magasabb fokozatra kapcsolunk” – nyilatkozza Csáky Pál a Sme napilapnak. Pavol Hrušovský szerint az elmúlt két év az “ellenzéki politika módjainak, tartalmának és formájának a kereséséről szólt.”

* Juraj Liška kilép az SDKÚ-ból, a párt volt alelnöke, egykori védelmi minisztere szerint a pártban megerősödött a központi irányítás a régiók kárára.

* Az MKP tízéves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen a KDH és az SDKÚ sem vesz részt, bevallottan a párt utóbbi időben vallott politikája felett érzett csalódottság miatt. Simon és Bugár szintén hiányzik a rendezvényről, eljön viszont Iveta Radičová (valamint Orbán Viktor).