Előrebocsátom, nem szeretem Dzurindát, ez a korábbi bejegyzések tükrében eléggé nyilvánvaló. Az viszont egészen biztos, hogy az ellenzék Mikulášának visszavonulása nem elsősorban hőstett, a gonosz Fico ármánykodásainak következménye, hanem négy év katasztrofális politizálásának végeredménye. Az épeszű szlovák jobboldal szegénységi bizonyítványa, hogy Dzurinda egyáltalán idáig húzta.

S, mint süllyesztő

Az SDKÚ elnöke ajándékozta oda Ficónak ezt a négy évet, de ezt még el lehet neki nézni. A reformok után  mindig kifullad a lendület, egy demagóg álszocialistának igenis akadnak követői. Az már sokkal nagyobb baj, hogy Dzurindának a Smer kormányzása alatt gyakorlatilag egyetlen normális húzása nem volt. Érdemi dolgok nem kötődnek a nevéhez, végig a saját politikai túléléséért küzdött. Rejtély, hogy miért. Szlovákia egyik (ha nem a) legnépszerűtlenebb politikusaként esélye nem volt arra, hogy hiteles alternatívát állítson fel a baloldallal szemben, a feje fölött  pedig szépen lassan összecsaptak a hullámok.

D, mint depresszió

Külső figyelőként megdöbbentő volt látni, ahogy az SDKÚ Dzurindával az ellenzékben gyakorlatilag semmi értelmeset nem képes összehozni – mintha a párt maga se tudta volna, hogy mit akar. A reformok utólagos dicsőítésén kívül többször is beharangoztak alternatív programokat, de tegye fel a kezét az, akinek akár egyetlen épkézláb alternatív ötlet is az eszébe jut, amit az SDKÚ eredményesen kommunikált a nyilvánosság felé. Az ellenzékiség fő képviselői az utóbbi pár évben? Talán Shooty, Dostál, Hlina (úristen), a Sme… ennél erősebb kritika aligha érheti az állítólag vezető ellenzéki pártot.

K, mint kizárás

Mikuláš négy évig nem tett semmit, csak a túlélésre játszott, aki veszélyt jelentett rá, az ment is a levesbe. Először kiradírozta a pozsonyi alapszervezeteket, miután a helyi pénzemberek meglebegtették, hogy nem feltétlenül úgy alakul az SDKÚ politikája, ahogy azt ők képzelik. Másodjára pedig Iveta Radičová tűnt el a süllyesztőben – konkrétan pár hét alatt mosták ki az agyát Szlovákia második legnépszerűbb politikusának, mikor megpedzegette, hogy márpedig szívesen lenne választási listavezető a nemzet biciklistája helyett.

U, mint utolsó húzás

Mikor Fico előhúzta az SDKÚ szponzorainak a kérdését, már látszott, hogy nyert ügye van, Dzurinda egyszerűen nem hazudhatott akkorát, hogy elhiggyék neki, tényleg nem tudott pártja piszkos ügyeiről. Az SDKÚ pontosan ugyanott tart, mint az elveszített választások után – markáns, új arcok nélkül, a múltban élő pártként él az egyszeri választó képzeletében. Dzurinda vezetése alatt a párt új választókat képtelen megszólítani, eladható alternatív programot nem rakott össze, az ellenzéki pártokat egy nyamvadt kis decemberi találkozón kívül nem sikerült megszólítania.

Mikulášnak már négy éve mennie kellett volna, önszántából. Nem tette meg. Most  meg távoznia sem sikerült stílusosan. Pánikszerűen lelépett, ezzel elérte, hogy az ellenzéknek nemcsak programja, de önjelölt vezetője sincs már. Személyét a kutya se siratja meg, amit maga után hagyott a jobboldalon, azt annál inkább. Helló Miki, kösz a nyolc évért, szép volt, talán igaz se volt.