Éljen május elseje. éljen a legerősebb kampányhónap! Végre kész az MKP programja, Slota ezúttal a tévében beszélt részegen, mindenki tetszés szerint lehidalhatott a Komáromi napokon. Májusban végleg megindul a kampányúthenger, primitív és dühös MKP-ellenes képregénnyel kedveskedik olvasóinak az Elszámoltató Szerda.

A hét meghiúsult politikai gerillaakciója:

Ugyan nincs rá bizonyíték, csak egy szájhagyomány útján terjedő történet kering szájról szájra, de azt kár lenne nem megosztani a politika iránt érdeklődő közvéleménnyel. A Komáromi napokon Bugár Béla beszéde lépett fel a Karthágó, a szakavatottak szerint pedig az Áruló taktusaira indult volna koncert. Aztán mégsem, de azért eljátszották a számot a koncert első felében.

A hét megvalósult politikai gerillaakciója:

Kizárólag magyar nyelvű plakátokkal kampányol az MKP. Alapjában véve egy ügyes húzás a magyar párttól, párbeszédet vált ki egy értelmetlen törvényről és publicitást generál, mindezt a választások előtt egy hónappal. Az egyetlen bökkenő abban rejlik, hogy a szakadék tovább mélyülhet a többi párt és az MKP között, márpedig a jövőbeni kormányalakító tárgyalások idején ez a fajta kitaszítottság visszaüthet.

A hét magyarázkodása:

“Maga is bocsát ki bizonyos gázokat, annak a gáznak a tonnája, egy centet sem ér. Ahogy magára nézek, lehet, hogy egy tonnánál is többet produkált életében.” A nyilatkozó természetesen Ján Slota, a téma az SNS által elcsalt eurómilliók a kvótaügyletekben. A Magyarország kedvenc szlovák politikusa részegen ment a tévébe nyilatkozni, majd luxuskocsiján távozott.

A hét túlértékelt híre:

A trendek határozottan kedvezően alakulnak az ellenzéki pártok számára, a szlovák média mégis érthetetlen optimizmussal kezdte fejtegetni, hogy van esély a kormányváltásra. Ha az SNS és a HZDS sem jut be a parlamentbe, továbbá, ha bekerül az MKP és a Híd, valamint a két magyar párt képes lesz együttműködni  csakúgy, mint a KDH és az SaS, feltételezve, hogy egyik párt sem kezd a saját szakállára tárgyalásokat a négyből a Smer vezetőségével, valóban ellenzéki kormány alakul. Ez összesen tíz, többé-kevésbé reális feltétel.

Az MKP hét napja:

Egy hete forrongtunk, most ismerjük el: ez a hét nap az MKP-ról szólt. Pénteken bemutatták a párt választási programját, komoly médiaszereplést hoz hosszú- és rövid távon is az egynyelvű óriásplakátok témája. Megjelent Csáky Pál könyve, a Hullámvasúton (remélhetőleg nem erre kértek támogatást a Lisszaboni szerződés megszavazásáért cserébe), az MKP elnöke Semjén Zsolttal és Németh Zsolttal pacsizott Budapesten. A párt focicsapata soraiban Bárdos Gyulával és Farkas Ivánnal Alistálon villogott olyan hatékonysággal, hogy a Barcelona is megirigyelhetné – döntőbe jutottak a focitornán. Rozsnyón a magyar családok napján a közönség Szandira táncolt, a képviselőjelöltek pedig kalácsot sütöttek.

A Híd hét napja:

Bugár Béla pártjának valószínűleg a Komáromi napokon kifüggesztett színpadi plakát hozta a legtöbb, szavazatban is mérhető hasznot. Kampány van, szokjuk meg, hogy ott lóg az a transzparens. A párt két lakossági fórumot tartott, lezajlott az utolsó klasszikus HídDal. Bugár személyesen is aktív volt, ahogy egy jó politikushoz illik, ezúttal hosszú távú stratégiai képességeiről tett tanúbizonyságot: kígyóuborkát és paprikapalántákat vett a Miletič utcai piacon a kamerák kereszttüzében. Csáky Pálhoz hasonlóan adott néhány interjút, Simon Zsolt pedig a hét közepén aktivizálta magát, többek között a csallóközi olajvezeték ügyében.

A hét csalódása az MKP választási programjában van, ehhez kapcsolódik a heti kép (klikkelésre nagyobb lesz):