Kényelmes dolog politizálni, mert az emberi emlékezet szelektív dolog – utólag nagyon sok mindenre másképpen emlékezünk, mint hittük volna. A Szótlan Szemtanú elszámoltató szerdájának utolsó részében saját magát számoltatja el, mert három fontos dologban is mellényúlt a választásokkal kapcsolatban.

1., az MKP – minden nehézség ellenére – bejut a parlamentbe

Voltak arra utaló jelek, hogy választók fordulnak el az MKP-tól Csákyék konfrontatív kampánya miatt, de a sorok szerzője meglehetősen nagy összegben mert volna fogadni arra, hogy a párt -ha kevéssel is- de bejut a parlamentbe. Míg az MKP nagy hanggal hirdetett nyolc-kilenc százaléka egyértelműen azt mutatta, hogy a Čajaková körül mozgó dílerek nagyon jó minőségű anyagot osztogatnak, az 5-5,5 százalékos eredmény teljesen reálisnak látszott. Hogy, hogy nem, végül kiderült, nem annyian nézik jó szemmel, ha egy párt egyszerűen semmit sem hirdet a programjából, a különbség pedig annyiban merül ki a Híddal szemben, hogy a nyakukba akasztanak egy magyar sálat.

2., a Hídnak komoly nehézségei akadnak az öt-hat százalékos határ átlépésével

Bugár Béla pártjának tökéletesen sikerült időzítenie a kampányt, pont a legmegfelelőbb pillanatban áramlott hozzájuk a legtöbb választó. A SzSz 4,9 százalékot tippelt volna választási eredménynek, ehhez képest a 8,12 súlyos tévedésnek számít, még a katasztrofális exit pollok sem követtek el ekkora bakit. Az már egy másik kérdés, hogy a Híd – természetes ellenpólusa, az MKP kiesésével – nagyon komoly kihívások elé néz a következő négy évben.

3., nem alakul jobboldali kormány a választások után

Az elmúlt hónapok az ellenzék ekézésével teltek itt, ezen a blogon, ehhez képest négy jobboldali párt alakít majd kormányt, Fico pedig kvázi vereséget szenvedett. Ez az együttműködés törékeny, minden idők legkevésbé stabil formációja alakult meg, egy árvíz, több, az utolsó napokban kirobbant botrány, valamint a média egyértelmű és nagyon intenzív támogatása is kellett a sikerhez. Mégis, ez semmit sem változtat azon, hogy a SzSz állításaival szemben a Smer nem kapott újabb négy évet Dzurindáéktól.

…és mostantól kezdve a jövőbe nézünk.