Februártól kezdve apró változtatások történnek az utóbbi pár héten tetszhalottnak számító blog szerkesztésében. A Szótlan Szemtanú nem halt meg, csak kissé átalakul, illetve ezzel kapcsolatosan ötleteket gyűjt.

Először a tartalmi részt illető kérdések: várhatóan megszaporodik a kommentárok száma, hetenként legalább egyszer lehet valamilyen politikai bejegyzésre számítani. Ezek a bejegyzések valószínűleg teljes terjedelmükben megjelennek majd a bumm.sk-n is. Mi az értelme ennek a blognak ezek után? Egyrészt az aloldalon összegyűjtve is meg lehet találni az anyagokat, másrészt pedig nagyon értelmes kommentek születnek errefelé, reményeim szerint a blog továbbra is fórumként üzemelhet majd. Itt meg is ragadom az alkalmat, hogy minden olvasónak megköszönjem az észrevételeit és a kommentjeit, azokat legalább annyira öröm elolvasni, mint megírni magát a bejegyzést. Az oldal egyébként új spamszűrőt kapott, méretekkel kevesebb lett a reklámbejegyzések száma.

Mivel az anyagok megfelelő archiválása nagyon fontos, és a blog 2008-as megalakulása óta már több, mint száz bejegyzés született, változott a kategóriák rendszere. A homályos, érthetetlen jelzők kikerültek, az összes bejegyzés átcímkézése után (remélhetőleg) használhatóbb kategóriák segítik a keresést. Ez nem vonatkozik pár bejegyzésre, amiket rejtélyes módon nem tudtam szerkeszteni.

Az új kategóriák:

Szolgálati: ide kerül az összes bejelentés, ön- és közérdekű információ, a bloggertalálkozók meghirdetése, mentegetőzés az elmaradások miatt.

Kommentár: a tulajdonképpeni politikai tartalmú bejegyzések, fejcsóválás, dühöngés, magyarázás.

Félkomoly: ide jön az összes álhír és vicces(nek szánt) bejegyzés.

Hihetetlen: ez a címke tartalmazza az összes olyan bejegyzést, amit álhírnek kellett volna megírni, de közben igaz.

Webkettő: siránkozások és reménykedés a szlovákiai magyar webes jelenléttel kapcsolatban.

Hardcore politika: olyan informatív bejegyzések, amelyeknek talán még némi gyakorlati politológiai haszna is van. Azért illúzióim nincsenek.

Az oldal maga grafikailag nem változik meg, az oldaldobozok viszont mozoghatnak, cserélődhetnek, újak jelenhetnek meg, változhat a tartalmuk. Gondos mérlegelés után újraindul a Szótlan Szemtanú twitteres csatornája (hogy pontosan milyen tartalommal, az még elválik), fokozódni fog a facebookos jelenlét (itt szintén a szolgáltatott tartalom minősége jelenti a dilemmát).

Mivel a Szótlan Szemtanú célja nem csak a szerző önmegvalósítása, hanem a valós igények kielégítése, bármilyen ötletet szívesen fogadok a kommentek között.