Szűk egy hét van hátra az MKP tisztújító kongresszusáig, amelyen a következő elnök személyéről is döntés születik. Berényi József mellett a jelenlegi pártelnök elődjét, Csáky Pált is jelölték a tisztségre, a végső döntés azt is megmutatja, hogy az MKP-nak milyen céljai lehetnek a következő négy évben. A célok józan meghatározása ugyanis legalább akkora kihívást jelent, mint a személyi kérdések.
Berényi hálátlan időszakban vette át a párt vezetését, egy karizmatikus vezetőit vesztett, erkölcsi és szakmai válságba került MKP-t kellett megállítania a lejtőn. Ez gyakorlatilag sikerült is neki. A helyhatósági választásokon a párt jelöltjei már győzelmeket tudtak aratni, helyi szinten a vártnál kisebb mértékű pozícióvesztést szenvedett el az MKP, és több fontos pozíciót megszerzett. Az országos támogatottságot tekintve a párt helyzete nem romlott, de nem is javult: a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöb környékén ingadozik, ami a jelenlegi körülmények között ugyanúgy eladható sikerként, mint kudarcként.
Berényi kezéből ugyanakkor a nyilvánossággal való kommunikáció terén kicsúszott az irányítás: kevéssé van jelen a köztudatban, sokszor nem tudni, mi a véleménye fontos kérdésekben, miközben a nyáron gyakorlatilag leírt Csáky Pál „surranópályán”, az interneten és a hírportálokon vált ismét olyan személyiséggé, aki markáns, de vállalható véleményeket fogalmaz meg az aktuális politikai történésekről. Éppen ezért tekintik néhányan újra vonzó alternatívának a pártvezetés élén. Harmadik lehetőség valószínűleg hosszú évekig nem lesz, a párt eddig nem tudott kinevelni és felépíteni egy olyan fiatal politikust, aki kimondottan közkedvelt lenne a nyilvánosság körében.
Az MKP tisztújító kongresszusán a személyi kérdésekkel együtt a párt további útjáról is dönteni kell. Egyrészt fennáll a veszélye annak, hogy egy kevésbé látható pártvezetés végképp perifériára taszítja az MKP-t, nem lehet majd hallani, érezni, milyen alternatívát kínálhat a kisebbségi formáció. A túlzott, néhol már agresszióba hajló rámenősség és opportunizmus pedig már a gyakorlatban is megmutatta, hová vezet: a szavazók felének elveszítéséhez, a parlamentből való kipottyanáshoz.
Az MKP a pártszakadás előtt egyébként kimondottan sikeresen birkózott meg ugyanezekkel a dilemmákkal. Egy karizmatikus politikus irányításával sikerült összefogni a nagyobb érdekcsoportokat, mindenkinek elegendő teret és lehetőséget adva a kibontakozáshoz. Ez a kényes erőegyensúly borult fel 2007 márciusában Bugár Béla leváltásával, az MKP ideológiai sokszínűsége megbomlott, a párt pedig hosszú távon erős riválist kapott. A körülmények tehát megváltoztak, de az MKP előtt álló kihívás nem: taktikusan minél több személyt bevonni a pártvezetés munkájába, hogy senki se érezze magát megsértve, és a lehetőségek, nem pedig a valóságtól elrugaszkodott víziók függvényében politizálni.