Igor Matovič ténykedését az utóbbi hónapokban szokás sikertörténetként beállítani: van egy képviselő, mögötte mindössze négy személyből álló csoportosulással, mégis eléri azt, amit akar. Valójában az Egyszerű Emberek eddigi parlamenti ténykedése messze van attól, hogy egyértelműen sikeresnek lehessen nevezni. A partnereknek bosszúságot okoz, elérni pedig – egyelőre – nem ért el semmit.
Visszanézve, milyen indokokból került szóba az Egyszerű Emberek vezetőjének neve azt látni, hogy Matovič gyakorlatilag csak akkor szólalt meg, ha valamilyen fontosabb témát kellett elgáncsolni a parlamentben. Különösen érvényes ez a kisebbséget érintő tervezetekre, mint a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás, újabban a kisebbségi nyelvhasználati törvény, de nem kizárólag a „magyar” témák esetében alkalmazza a stratégiát: például a főiskolákról szóló törvényt is Matovičék nyomására kellett módosítani.
Ha azt vizsgáljuk meg, miféle törvényeket szorgalmaztak az Egyszerű Emberek, jóval kevesebb konkrétumot találhatunk. A választási törvény kilátásba helyezett módosítása előremutató, bár nehezen megvalósítható lépés, egyben a mozgalom fennmaradásának és megerősödésének feltétele. A tervezet nagy valószínűséggel megbukik. A másik konstruktív szellemben fogant kezdeményezés, a kettős állampolgárságról szóló törvénytervezet pedig a megszólalásig hasonlít a Smer elképzeléseire.
A korrektség kedvéért meg kell jegyezni, hogy a kormányon kívül politizálni hálátlan feladat. Matovičék nem kis részben kényszerpályán mozognak, nincs beleszólásuk a kormánykoalíció döntéseibe – így viszont félelem nélkül ellentmondanak nagyobb partnereiknek, és a kényszerűségből kovácsolnak erényt. Az Egyszerű Emberek vezetőjének másrészt azt kell megmagyaráznia saját szimpatizánsainak, miért nem az oligarchák és a korrupt politikusok ellen harcol a parlamentben Orbán Viktor vagy a kettős állampolgárság felvételével ellenségnek kikiáltott magyarok helyett.
Az Egyszerű Emberek ténykedésének nyoma ugyan érezhető a parlamentben, de nem valamiféle jobb kormányzásban, hanem az elfogadott rendelkezések és törvények hiányában, azok megkurtításában mutatkozik meg. Ez pedig azt jelenti, hogy politikájuk egyáltalán nem eredményes, nem sikertörténet – legfeljebb csak látható. Önmagában a láthatóságért még senkit sem szerettek meg a választók, a botrányhős szerepe nem garantálja sem a szavazatokat, sem pedig a szimpátiát. Előbb-utóbb Matovičnak is konkrétumokkal kell előállnia, ha komolyan gondolta egy független és életképes politikai erő megalapításának gondolatát.