Hány szlovákiai hivatalnok kell egy villanykörte kicseréléséhez? Ha hihetünk Jozef Švolík, Rudolf Chmel tanácsadója kijelentéseinek, kettő: az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik egy hónapig vizsgálja, vajon találhatók-e irredenta szimbólumok az új villanykörtén, illetve milyen felforgató alakokkal barátkozik a világítótest gyártója.

Švolík legalábbis hasonló szellemben indokolta meg a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának kérdését, mely azt firtatta, miért tartott egy hónapig közzé tenni a nemzeti kisebbségek kulturális támogatását megítélő bizottságok döntését. Elmondása szerint a kormányhivatal feladata kiszűrni azokat az igénylőket, akik – és érdemes szó szerint idézni – „Szlovákia területi egységét tagadó, és az állampolgárok békés együttélését veszélyeztető hazai és külföldi szervezetekkel működnek együtt.”

Ez az indoklás annyira mulatságos, hogy pár perc erejéig érdemes belegondolnunk, miként is nézne ki a szlovákiai magyar civil szféra, ha Švolík úr érve megállná a helyét. Képzeljük el például, ahogy a Felvidéki Tizenhat Vármegye Mozgalom külföldi partnereivel egyetemben ördögi terveket sző az állampolgárok békés együttlétének veszélyeztetésére, a kezdeményezéseiket pedig kézenfekvő módon az „ellenség” pénzéből, a kisebbségi kultúrára szánt forrásokból szeretnék finanszírozni. Mi több, annyira sikerül megtéveszteniük a bíráló bizottságot (az irredenták már a bizottságban vannak?!), hogy meg is kapják a támogatást. Persze az is lehet, hogy a gyakorlatban így nyilvánul meg a szlovákiai magyar civil szervezetek közmondásos, külső forrásoktól való függése – már valódi, független szélsőségeseink sem lehetnek, csak kormányszponzoráltak.

A törvénytisztelő magyarok szerencséjére a hivatal derék képviselői egy hónapos megfeszített munkával rávilágítottak a rejtett összefüggésekre, személyes kapcsolataik révén kiderítették például, melyik fesztivál titkos célja újabb haknira hívni a Kárpátiát. Mindenki megnyugodhat, az érintett szervezetek nem kapnak támogatást.

Sőt, a pályáztatás laikusok által előre nem látott járulékos haszna, hogy összejött egy lista az irredenta civil kezdeményezésekből. Egy városi legenda szerint az amerikai rendőrség egyszer úgy kerített kézre több körözött bűnözőt, hogy egy baseballmérkőzésre szóló ingyenjegyet postázott nekik a hivatalos címükre – a gyanútlan meghívottak eljöttek, beültek a megadott helyükre, hogy aztán bilincsben távozzanak a helyszínről. A kisebbségi kulturális támogatás ebből a szemszögből nézve a szlovák hatóságok ingyenjegye: az elszemtelenedett szervezetek az általuk lenézett állam pénztárcájában kotorásznak, de pechjükre lebuknak és kilistázzák őket. Az egyszerű kívülállók figyelmét is fel kellene hívni a veszélyre: például az egyelőre még nem közölt bizottsági listát és a támogatottak listáját összehasonlítva tisztába kerülhetne vele a nyilvánosság, mennyi, az ország egységét veszélyeztető szervezet működik nyíltan az országban. Már ha tényleg ezen dolgoztak egy egész hónapig a hivatalnokok…

A cikk az Új Szó véleményrovatába készült

1. kiegészítés: Rudolf Chmel tegnap válaszolt többek között Berényi József irredentista szervezetek létét feszegető vádjaira is. Elmondása szerint kaptak támogatást olyan pályázók, akiknek nem kellett volna: mert együttműködnek például a Hatvannégy Vármegye Mozgalommal. Továbbá Chmel állítja, több felvidéki magyar honlapról át lehet kattintani a szervezet weboldalára. Adódik a kérdés: miért nem nevezi meg ezeket a szervezeteket nyíltan a tárca, sőt, miként kaphatnak mégis támogatást, ha már állítólag egy hónapig kutattak utánuk?

2. kiegészítés: jelen cikk szép példája annak, mekkora időhátrányba kerül a nyomtatott sajtó az online sajtóval folytatott versenyben. A keddi Új Szó kommentárjai vasárnap este vagy hétfő délelőtt íródnak, ez az áthidalhatatlan időrendi hátrány jelen esetben ahhoz vezetett, hogy a Körképen időközben Geroj tollából megjelent egy nagyon hasonló hangvételű, színvonalas anyag. Aki még nem látta, nézze meg.