Facebookos történet következik: csörög a telefon egy vállalatnál, egy szlovákul tudó alkalmazott felveszi, majd miután nem tudja magát megértetni a (hallhatóan) magyar érdeklődővel, átadja a reménytelen klienst egy magyar kollégának. Aki kínosan érzi magát az illető nyelvtudása miatt. Hol ebben a történetben a hiba? Gondolatok a matricázás, a magyar feliratok, és a szlovák nyelvtudás kapcsán.
A kétnyelvűséget követelő matricákra gyakori kifogás – hallhattuk például a Markíza híreiben is -, hogy a magyar feliratok feltüntetésére egyszerűen nincs szükség. Úgyis mindenki beszél szlovákul, a szlovák “nemzetállam” lingua francáján, a közös nyelvén. Minek akkor még külön strapálni magunkat a magyar vevők kedvéért, hiszen azok egyébként is képesek alkalmazkodni? Mennyire fontos a minőség helyett-mellett a többnyelvűség mellett síkra szállni? Egyáltalán, nincsenek fontosabb problémák a vállalkozók szekálásánál?
Térjünk vissza a bevezetőben említett példára, ami fölött hosszú percekig gondolkodtam: a magyarok egyébként is szívesen ostorozzák magukat hiányos nyelvtudásuk miatt, sokszor félnek hibásan megszólalni szlovákul, ebben az adott helyzetben mégsem tűnt természetesnek az önkritika. Aztán rájöttem, miért: a levegőben nem az a ki nem mondott kérdés lógott, hogy a magyarok miért nem képesek szlovákul megtanulni. Sokkal inkább egy másik mondat: “ez a magyar miért nem képes rendesen megtanulni szlovákul – hogy végre eladhassam neki az árumat?”
Ez a gondolatmenet önmagában is hihetetlenül abszurd. Képzeljük el, mi történik, ha egy angol kliens fordul az adott céghez. Kérdezés nélkül átkapcsolják egy angolul beszélő alkalmazotthoz – ha van rá lehetőség -, és még az eladók érzik magukat kényelmetlenül azért, mert nem tudtak kommunikálni az illetővel, aki horribile dictu még okkal meg is sértődhet a vele való szakszerűtlen bánásmódon. Fájdalom, a magyar nyelvnek ilyen szempontból semmilyen rangja és elismertsége nincs a vállalkozók körében, pedig a szó szoros értelmében a szlovákiai magyar és az angol kliens is vevő. Pénzt ad cserébe a szolgáltatásért, hahó.
És itt az igazi értelme a matricás kampánynak: ahol a matricázás célt ér, ott megjelennek a kétnyelvű feliratok, öntudatosabbá válik a kiszolgálás és javulni fog a magyar nyelvű ügyfélszolgálat: a perifériára szorult, elfelejtett nyelv legitimitást nyer. Nem erős szó a perifériára szorult? Aligha, elég megnézni egy tetszőleges bankautomatát. A pénzintézetek szívesen, merő figyelmességből szolgálják ki szlovák, angol és német ügyfeleiket, a magyar ügyfelekről pedig ugyanezen méltányossági alapon “elfeledkeznek”. Míg Szlovákiában az angol felirat divatba jött és elfogadottá vált, a magyar nyelvű ügyfélszolgálat szinte ismeretlen fogalomnak számít – hiszen aki magyar, az úgyis megtanul szlovákul, akkor pedig minek még ilyen csacskaságra is pénzt kiadni? Van egy súlyosabb, népnevelő verziója is ennek a felfogásnak: azért nem kell írásban magyarul kommunikálni a klienssel, mert az érintett így legalább rendesen megtanul szlovákul. Hát no comment.
Válaszoljuk meg akkor nem hagyományos módon a nagy kérdést: miért kell megtanulnunk szlovákul? Nos, vevőként egyáltalán nem kell. Nem muszáj tudnunk semmilyen szakkifejezést, nem kell államnyelven szólnunk az eladókhoz, legfeljebb merő udvariasságból. Mi gyakoroljuk a kegyet, merthogy mi vagyunk a vevők – nálunk a pénz, pénzért kapjuk a szolgáltatást, annak pedig nincs etnikai vetülete. Magyar kézből pont ugyanolyan jól jön az euró, mint szlovák marokból.
Ez akkor azt jelenti, hogy egyáltalán nem kell megtanulnunk szlovákul? Dehogynem, hacsak nem gazdag milliomosok vagyunk – mert azok senkinek nem tartoznak elszámolással, mi, egyszerű halandók viszont legalább annyiszor próbálunk meg túladni dolgokon, mint megvenni valamit. Átvitt értelemben folyamatosan áruljuk magunkat, a szakképzettségünket, a képességeinket, áruljuk alkalmazottként a vállalatunk termékeit, vagy éppen szolgáltatásait. És míg vevőként nagyon is bocsánatos bűn nem tudni szlovákul, a (sokszor képzeletbeli) pult másik felén állva a siker kulcsa azon is múlik, miként bírjuk a nyelvet. Mert ha tetszik, ha nem, ez Szlovákia. Szlovákia jellegzetessége pedig az, hogy sok benne a szlovákul beszélő vevő.
Az öntudatos polgári lét kulcsa, hogy tudni kell a vevő és az eladó szerepét megkülönböztetni. A matricázás mit sem ér, ha nem vagyunk öntudatos vevők. Öntudatos vevőnek lenni pedig mit sem ér, ha nem vagyunk öntudatos (magunkat) eladók.
(ez a cikk nem jött volna létre, ha nem beszélgetek nagyon jót virtuálisan Sanyával és Marossal)
A címlapkép a Kétnyelvű Dél-Szlovákia facebookos csoporttól származik