…pontosabban a hagyományos, jobb-bal felosztású rendszeré, ahol mindenki tudta, hogy ki kivel van. A Szótlan Szemtanú szerint ezt hozta Szlovákiának a Radičová-kormány bukása. Hajtás után jön a vélt felelősök kötelező hibáztatása és némi elmélkedés a jövőre nézve. Egy hosszú korszak véget ért.
A tényeket mára szinte mindenki ismeri: Iveta Radičová elbukott azon a bizalmi szavazáson, amit összekapcsoltak az eurósáncról való voksolással. Elbukott, mert a Szabadság és Szolidaritás zsarolásnak és a párt ellen irányuló támadásnak tekintette a lépést, annak ellenére, hogy az eurósánc vélhetően a Smer támogatásával hamarosan elfogadásra kerül. Lehet felelősöket keresni, a parlamenti vitában mutogattak is egymásra a pártok. Érthető, senki sem akarja magára vállalni a felelősséget azért, hogy egy csodával határos módon megalakuló jobboldali kormányt tesz tönkre. A Szótlan Szemtanú szerint leginkább az SaS-t lehet hibáztatni. Viszont nem azért, ami történt, hanem azért, ami történni fog. Na de türelem.
Meg lehet nevezni felelősnek Mikuláš Dzurindát. Az SDKÚ veterán pártelnöke, kétszeres miniszterelnöke és ördögi taktikusa kezére játszott szinte minden: a bizalmi szavazással megszabadult a fejére nőtt Radičovától, új alapokra helyezheti a pártját, ráadásul úgy, hogy jobb híján rá, vagy a holdudvarába tartozó politikusokra tekintenek természetes vezetőként. A lépései, amelyek a bizalmi szavazás felé vezettek ráadásul logikusak és indokolhatóak. Egy pont a remek taktikusnak.
Meg lehet nevezni felelősnek Iveta Radičovát. A miniszterelnök ismét gyengekezűnek bizonyult, nem volt képes egy olyan kompromisszumot összehozni, amely a kormánykoalíció négy és két fél tagjának is az ínyére lett volna. Helyette hagyta magát belerángatni abba, hogy bizalmi szavazással kössék össze az aktust, ezzel pedig kapásból kiütötte a Smert a kezdeményezés azonnali támogatói közül. Csúnya lépés volt, nagyot bukott az eddig csak felfelé ívelő pályájú politikus.
Meg lehet nevezni felelősnek Robert Ficót, aki nyíltan arculcsapta európai szövetségeseit azzal, hogy nem állt be az eurósánc mögé – első körben. Meg lehet nevezni felelősnek az európai politikusokat, akik rossz helyre, Radičovára összpontosították nyomásukat, nem pedig Richard Sulíkra és a Smerre. Felelősként lehet tekinteni Igor Matovičra és az OKS-re, akik szélkakas módjára, az SaS-tól érkező hírek függvényében változtatták álláspontjaikat – igaz, sokadjára sem egyeztetett velük senki.
És végül, de egyáltalán nem utolsósorban meg lehet nevezni felelősnek Richard Sulíkot és a Szabadság és Szolidaritást, akik marginális, érdektelen és szinte lefutott ügyből, önös érdekből hoztak össze egy olyan belpolitikai vihart, ami az amúgy is ingatag kormány bukását okozta. Könnyű lenne rájuk fogni a balhét, de a Szótlan Szemtanú ellenáll a kísértésnek – és nem ezért haragszik nagyon az SaS-re. Meg Matovičra mellesleg, de reméli, hogy a nemzet Bolond Politikusa eltűnik a süllyesztőben, Sulíkék pedig nem.
Az SaS az elvjei szerint cselekedett és nem kötött kompromisszumot – erre hivatkoznak a liberálisok rajongói, mint pozitív, valamint az ellendrukkerek, mint negatív dologra. Inkább pozitívnak számít a makacs elvhűség ebben az esetben, vagy nem? A Szótlan Szemtanú véleménye szerint rövid távon akár örülni is lehet annak, hogy egy párt gerincesen felvállalt és végig képviselt egy olyan véleményt, ami Európában a legkevésbé sem “mainstream”, viszont elgondolkodtató. Csakhogy az SaS eddigi ténykedésével hosszú távon mérhetetlen károkat okozott a szlovák politikának és felrúgta a hagyományos jobb-baloldali határvonalakat.
Merthogy a Radičová-féle kormány esetében nem először fordult elő, hogy Sulíkék frakciójából valaki meggondolatlanul nyilatkozott és bolhából csinált elefántot. Elég csak visszagondolni arra, mik történtek a múltban: az SaS székházának ügye, a párt furcsa jelöltjei a Nemzetbiztonsági Hivatal élére, a kizárólag spórolásos és kisebb államos buzzwordre épülő választási program vagy akár a járulékbónusz kérdésének elsüllyesztése majd elővétele is azt jelezték, hogy a liberálisok egyszerűen képtelenek meghúzni a határt aközött, mit tartanak ideológiailag elfogadhatónak és védendőnek, és miből hajlandóak engedni. Igor Matovič egyébként ugyanezt tette még durvábban, de a Szótlan Szemtanú már kifejtette fentebb, hogy reméli, ez a bohóc egyszer és mindenkorra eltakarodik a politikából. Vissza az SaS-hoz: ilyen körülmények között lehetetlen kormányozni úgy, hogy a koalíciós partnerekre is tekintettel van a párt.
A szlovák politikai struktúra minden rémhír ellenére állandó és kiszámítható volt egészen idáig: voltak a baloldali-nacionalista színezetű pártok (HZDS, SNS, Smer), valamint voltak a jobboldali konzervatív-liberális pártok (SDKÚ, KDH, ANO majd SaS, igen, az MKP és igen, a Híd). Ez a két csoport egyszerűen nem közösködött egymással – ki lehetett számítani, hogy vagy önös érdekből, vagy a választók haragjától való félelemtől vezérelve nem keresik látványosan a másik csoport társaságát. Persze, némelyikük adódó lehetőség okán átigazolt volna a másik táborba, de amíg realitása volt annak, hogy vegytiszta bal-, vagy jobboldali liberális szövetség születhet, a természetes szövetségeseikkel tárgyaltak.
Mit tehet egy jobboldali-liberális párt akkor, ha a brancs egyik tagja – igen, az SaS – kiszámíthatatlanul viselkedik? Mit lehet tenni akkor, ha egyetlen egyezség, szabályozás, koalíciós szerződés sem számít szentírásnak? Mit tehet egy párt akkor, ha szeretné legalább részben megvalósítani programját, de úgy, hogy a választói is pontosan tudják, mire számíthat a kormányzásától? A tegnap éjszakai események után a megoldás egyszerű és szomorú. Mert az adott jobboldali-liberális párt vagy ismét szövetségre lép az Szabadság és Szolidaritással, aztán imádkozik, hogy ne kerüljön elő egy olyan szabályozatlan téma a semmiből, amit a plasztikus ideológiájú Sulíkék kulcsfontosságúként értelmeznek tekintet nélkül a következményekre, vagy pedig új szövetségesek után néz. És kizárásos alapon ezek a szovetségesek bizony a másik táborból, a baloldalról jöhetnek, mert a másik oldalnak az SaS nélkül aligha lesz többsége.
Egy mondatban összefoglalva: helló, stabil és kiszámítható Smer, üdv a jobboldal szalonképes partnerei között! És ez az SaS igazi bűne, nem a kormány bukása.
A Radičová-féle kormánykísérlet következménye, hogy a jobboldali pártok elveszítették a bizalmat egymásban. Az eurósánc az utolsó, és nem az egyetlen szög volt a jobboldal koporsójában. Egy folyamat végét jelentette, egy olyan szomorú kormányzásét, ahol állandósult a bizonytalanság, ahol nem lehetett tudni, mi számít kőbe vésett egyezségnek, és hol szúrják egymást hátba a partnerek és az érdekcsoportok. Jöhet a stabilitás: ezt pedig Smernek hívják. Jól tudjuk, mire számíthatunk Ficótól…