Szlovákia mozgalmas heteken van túl: megbukott egy kormány, némi tétovázás után összeállt ismét, márciusban pedig azt is megtudjuk, ki veszi át az ország vezetését. A fokozódó kampányláz miatt megszaporodnak a politikusokkal készített interjúk, egyetlen jelenséggel viszont sem a pártok, sem a társadalom nem tud mit kezdeni. Nem tudják hová tenni a civil kezdeményezéseket, legalábbis azokat, amelyekhez biztosan nincs semmi közük.
A tanácstalanság nagyon jól látszik Érsek Árpád legutóbbi, az Új Szóban megjelent interjújában, amelyben a politikus és a riporterek is megegyeznek abban, hogy mivel az MKP plakátjain szereplő „zöld pipa” ott virít a Kétnyelvű Dél-Szlovákia Dunaszerdahely mellett felállított tábláján, ezért könnyen elképzelhető, hogy az akciónak Berényi pártjához volt köze. A kétnyelvűséggel pedig egy politikai pártnak nem illik kampányolnia, főleg nem egy ilyen kényes időpontban, mint a kormány bukása. Ezzel szemben zöld pipa az MKP legutolsó óriásplakátjain biztosan nem fordul elő, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia pedig már akkor matricázott, mikor választásoknak még hírét sem lehetett hallani.
Nem mintha az MKP-nak tetszene a sémákon kívüliség, a másik párt taszítás helyett vonzani próbálja a kezdeményezést. Berényi a hétvégén egyenesen szabadságharcosokhoz hasonlította a táblaállítókat, a párt weboldalán pedig a kétnyelvű tábla felállításáról szóló közleményt olyan formában jelentették meg, mintha az egy belső akció lett volna. Az MKP végül külső nyomásra egyértelműsítette a szöveget.
Milyen egy tudatosan irányított civil megmozdulás a Magyar Koalíció Pártja szervezésében? Volt rá egy példa, nem is olyan régen – a kettős állampolgárság elleni (hú, melletti) komáromi tüntetés, ahol Berényi „szigorúan magánemberként” szólalt fel, a hídas képviselők nem iparkodtak eljönni, meghívás és személyes ellentétek miatt, és egyáltalán, az MKP atyaian óvó keze végig ott lebegett a rendezvény felett. Ez a politikai spektrum egyik fele által kívánatosnak tartott és támogatandó polgári aktivizmus.
A Hídnak szintén megvannak a sajátos tapasztalatai a civil szektorral. A polgári aktivizmus pártcélokra való pofátlan felhasználásának iskolapéldája a Re-Start rövid és dicstelen működése. Emlékszik még valaki azokra a névtelen aktivistákra, akik narancssárga-fekete szalagokba burkolva csomagoltak be különféle objektumokat teljesen véletlenül a tavaly nyári választások előtt? A vicces animációk is megvannak, amelyeket profi módon készítettek az aktivisták, hogy kifigurázzák a szlovák–magyar szembenállást? És az, hogy a szervezet névtelen vezetői szintén teljesen véletlenül Bugár Bélába helyezték a bizalmukat a választások előtt, majd aláírtak vele egy együttműködési szerződést? A sztori további része tipikusan közép-európai: a választások után a szervezet nyomtalanul eltűnt, a szalagokat leszaggatták, vagy elfújta a szél, változni pedig semmi sem változott. Csoda, hogy mindkét pártnak megvannak az előítéletei a független civil szervezetekkel szemben?