A Szótlan Szemtanú a kampányra és a közelgő választásokra való tekintettel fontosnak tartja megvizsgálni, milyen utat jártak be az előző választások óta az egyes parlamenti pártok. A kis értékelő első része a Híddal foglalkozik, egy hét múlva jön az MKP, aztán meg a resztli, azaz minden más politikus és közszereplő. Vajon sikerült Bugár Béláéknak megfelelni az előzetes elvárásoknak és ígéreteiknek? Ha valaki meg akarja spórolni az olvasást, a nagyon rövid válasz az, hogy nem. Mivel a Szótlan Szemtanú grafomán hajlamokkal bír, azért ezt egy fokkal részletesebben is kifejti.
Az egyik olvasat szerint a Híd meglehetősen érdekes politikai és szociológiai kísérletként indult 2009 tavaszán: a nemzetek közötti megbékélésre, együttműködésre és a kölcsönös jóakaratra alapozva. A másik olvasat értelmében pár politikus személyi, majd az erre halmozódó egyéb jellegű ellentétek miatt otthagyta az MKP-t, és éppenséggel ez az ideológia volt kéznél, úgyhogy mindent egy lapra feltéve rájátszottak a megbékélés-kártyára. Igazából ez nem is fontos, mert így vagy úgy, de a Híd ideológiájáról megmutatkozott, nincs értelme ezt így erőltetni.
A Híd mondanivalójának kulcsfontosságú és szigorúan irányított elemévé vált a pozitív kommunikáció, az együttműködés és a kompromisszumok lehetőségének hangoztatása. Politikusai felléptek a nemzetiségi alapon szított konfliktusok és az értelmetlen, vaskalapos makacskodás ellen, ezzel pedig alternatívát nyújtottak a politikai bakijai miatt perifériára szorult MKP-val szemben. Ez az álláspont viszont azt eredményezte, hogy Bugárék elásták magukat a Fidesz és a magyarországi közvélemény szemében, a szlovák és magyar szavazóik között pedig kötéltáncot kellett járniuk – egyik felet sem volt szabad magukra haragítani. A kettős kommunikáció hatására sajátos hibrid jött létre: egy olyan párt, amelyik a (szlovákiai) magyar közvélemény előtt karakteres etnikai formációnak mutatja magát, a szlovák választók felé pedig a megbékélést és az együttélést hirdeti.
Ez a hozzáállás jópár dilemmát felvetett, nem véletlenül a legfontosabb közülük az, hogy magyar párt-e a Híd. A Szótlan Szemtanú továbbra is azt mondja, hogy egyértelműen igen. A párt politikusai viszont nem véletlenül ködösítenek ebben a kérdésben, különösen a szlovák közvélemény előtt: elismerni a Híd magyar mivoltát azt jelentené, hogy az alapideológia kerül veszélybe, amely azt állítja, lehetséges egy szlovák-magyar vegyespártot létrehozni. Nézzük csak meg, milyen személyiségeket sikerült integrálni a pártba – egytől-egyig magyarok a Híd vezető politikusai, többségük még egykori MKP-s is. Van két kivétel: az egyik az idős és teljességgel jellegtelen Rudolf Chmel, aki aligha marad sokáig a pártban, a másik pedig Ivan Švejna, aki nem a túlzott munkabírásáról híresült el (azt is mondhatnánk, lusta, mint a föld). A Szótlan Szemtanú még megemlítené az ifjúsági szervezet tagjait, a pontésokat, akik már annyira szlovákok, hogy csak a múlt hónapban készült el a multikulti pártszervezet weboldalának magyar verziója.
Egyébkénta Híd kudarcot vallott a szlovák politikusok integrálásában, ami vissza fog ütni a párt választási eredményén. Ne feledjük, a listán már nem lesz ott az OKS. Zajacék jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni: igaz, hogy túlnyerték magukat másfél éve, de ők adták a szlusnoszty és a szpolupráca jelszavak esszenciájának tekinthető szlovák politikusi réteget. Egyszerűbben: elég volt rájuk nézni, és az ember elhitte, hogy a Híd jelszavaiban az együttműködésről tényleg van valami igazság. A Hídnak tehát maradnak a magyar választók, valamint a Bugár-faktor által meggyőzött szlovákok (a Szótlan Szemtanú meggyőződése, hogy ezek száma jócskán lecsökken – az OKS távozása miatt).
Ami a Híd és a koalíciós partnerei közti együttműködést jelenti, annak a megítélése nagyon felemás. Hiába a szép jelszavak, a kormány gyenge másfél éve azt bizonyítja, a párt a “magyar” témákat egyszerűen képtelennek bizonyult átültetni a gyakorlatba. A nyelvtörvény valóban megengedőbb lett, a kisebbségi nyelvhasználati törvény pedig úgy-ahogy szabályozza az állami szféra nyelvhasználatát. Csakhogy a puha nyelvtörvény nem elég puha, a Híd pedig évekre eljátszotta a további enyhítés lehetőségét, kettős állampolgárság terén pedig semmilyen előrelépés nem történt, és erre az sem mentség, hogy menet közben derült ki, a jobboldali koalíció egy része nettó nacionalistákból áll.
Ilyen előzmények után mulatságos lesz megfigyelni, miként oldja fel azt a fránya dilemmát a Híd kommunikációs részlege, miszerint az együttműködés mint olyan, kudarcot vallott. Az biztos, hogy a megformált központi üzenetek eleve ellentmondásban vannak egymással:
– a Híd bebizonyította, hogy a szlovákok és a magyarok között létezhet eredményes együttműködés
– a Híd kisebbségi vívmányok terén a lehető legtöbbet elérte
– ahol a Híd nem érte el a lehető legtöbbet, az azért van, mert partnerei még nem eléggé érettek
– :kikacsintás: és legyünk őszinték, a szlovákiai nacionalizmust nem lehet egyik napról a másikra felszámolni
A Szótlan Szemtanú arra következtet, hogy a Híd-program abban a formájában, ahogy azt a pártalapításkor meghirdették, befulladt. Etnikailag egysíkúvá a vezető politikusok nem akarták tenni a pártot, igazi szlovák-magyar tömörüléssé meg nem alakult ált a Híd. A kisebbségi jogok terén előrelépés történt, de ne hagyjuk magunkat megtéveszteni – abban Bugár Béláék sajátos vegyespárti státuszának semmilyen szerepe nem volt. A kormányprogram írásakor szokványos egyezségek születtek, ha a Híd helyett a Magyar Független Borbarátok Pártja, vagy horribile dictu az MKP kerül kormányra, szintén elér ennyit. A kisebbségi kérdések nyilvános, parlamentben való képviseletét ráadásul az az OKS vállalta magára, amely már nem is szerepel a Híd listáján. Utópiákban pedig nem érdemes hinni, a Szótlan Szemtanú szerint ebben a közegben egy etnikai dimenzióját teljes mértékben felvállaló pártra van szükség. A Hídnak előbb-utóbb meg kell lépnie ezt a lépést, vagy elmúlik szép csendben.