A Szótlan Szemtanú egy hete foglalkozott a Híd egyik legnagyobb kihívásával a jövőre nézve, ha Bugár Béláék a parlamentben szeretnék megélni a szlovákiai magyarság létszámának 400 ezer főre csökkenését. Az MKP akkor már rég eladni kényszerül a Čajaková utcai főhadiszállást és megszűnik létezni, hacsak Berényi pártjának nem sikerül végre megújulni – na nem úgy, ahogy eddig, hanem igaziból. A Szótlan Szemtanú ezúttal körüljárja az MKP legnagyobb problémáját, a megújulásnak nevezett parasztvakítást.
Minek a pártja a Magyar Koalíciós Párt? Nézzük csak meg a jelszavakat! Rendben, az alakulatban túltengés van olyan dolgokból, mint hűség, ragaszkodás a szülőföldhöz, hazafias érzelmek. A közhiedelemmel ellentétben akad még egy-két tapasztalt politikus is. Megvannak a szerkezeti alapok, a stabil szavazók, a járási és helyi alapszervezetek. Van egy erős külföldi szövetséges, működik az EP-képviselet. Probléma? Az MKP mindezek ellenére széles körben kínos párt hírében áll. Azért, mert a hűség meg a hazafiasság mellett butaságból is túlkínálat van, mindez hihetetlen szervezetlenséggel párosul: ráadásul a problémát a folyamatos megújulásvággyal védik és “kezelik”, nem érdemi munkával .
Azzal, hogy egy pártban nincsenek komoly géniuszok, még nem lenne annyira nagy baj. Elég csak ránézni például a KDH-ra, ahol nem lehet gátat rekeszteni a lángelmékkel, vagy fel kell sorakoztatni a Híd-gárdát és megnézni az arcokat. Az előbb említett pártok mégis sokkal zökkenőmentesebben és nem politikai páriaként működnek, míg az MKP már évek óta képtelen felismerni és kezelni legfőbb gyengeségét, helyette álproblémákat old. Még súlyosabb a helyzet annak függvényében, hogy az elmúlt egy év alatt javítani lehetett volna a butasággal összekapcsolódott imidzsen, sőt, a parlamenten kívüli státusz és az elnökváltás mind-mind ragyogó lehetőséget jelentettek volna arra, hogy valaki rendet rakjon a pártban. Nem tette, a Szótlan Szemtanú véleménye szerint pedig egyre nagyobb az esélye annak, hogy nem is lesz itt rend és tudatos politizálás soha. Aztán cáfoljanak csak rá az illetékesek.
Az MKP persze látszólag nagyon is tisztában van azzal, hogy rengeteg a hiba, ezért visszatérő motívum a “megújulás”. A probléma, hogy ez egy olyan varázslatos esemény, amelynek hatására a pártban hirtelen megjelennek az újdonsült grállovagok, felkapják a felvidéki magyarság tépett zászlaját a földről, végigvágtatnak vele az országon, aztán mindenki boldog lesz és örülni fog. Bullshit! Majd ha Dzsudzsié lesz az aranylabda, talán megtörténhet a csoda, hiszen hasonló kaliberű, de valójában nagyívű maszatolás megy itt, kérem.
A Szótlan Szemtanú szeretne rámutatni arra a furcsa jelenségre, hogy az MKP – de a közvélemény is – személyi változásokhoz köti ezt a fajta rejtélyes megújulást. Ráböknek a (tömegekben nem létező, de az egy másik probléma) fiatalokra, látatlanban kinevezik őket a Megújulás Letéteményeseinek, és ezzel el is van intézve a téma. Mert akkor nyilván minden jobb lesz, ha nem a lejáratott régi gárda, hanem az új politikusok kapnak ihletet, hitelesek lesznek és majd jól megszerzik a nép szavazatait. Pótcselekvések egymás hegyén-hátán. Mert – és most a Szótlan Szemtanú találomra kiemel egy nevet – Csáky Pál alternatívája nem feltétlenül a Csáky Pál takarodj még az MKP közeléből is, hanem az, hogy Csáky Pálnak sokkal kevesebb ostobaságot kellene mondania, és ha ez magától nem megy neki, akkor valakinek a fejébe kell vernie. Egy olyasvalakinek, aki jól átgondolta, pontosan milyen hatása van annak, amit Csáky Pál mond.
Az MKP politikusai viszont már évek, sőt, évtizedek óta önjáró, független, autonóm (haha) személyiségek, akik jó esetben mondanak valami okosat, rossz esetben pedig égbekiáltó hülyeségeket tesznek, vagy nem csinálnak semmit az égvilágon. A Szótlan Szemtanú és az MKP-szimpatizáns barátai a közösen folytatott beszélgetésekben pedig az égnek emelik a tekintetüket, és elmormolnak egy fohászt: édes Istenem, miért versz minket Ezekkel, akik annyira buták, hogy mindenkit lejáratnak maguk körül? Az MKP-s kampánystratégák és a pártközeli személyiségek eközben azon sírnak, hogy a gonosz szlovák meg az áruló magyar média kipécézte magának a Nemes Törekvéseket és lejáratja azokat – a szerző erre csak megjegyzi, könnyű lejáratni azt, aki folyamatosan rázza a pofonfát a húzásaival, vagy olyan emberekhez köti magát, akik erre hajlamosak.
Az MKP megújulásának tehát két módja van, de míg az egyikről mindenki beszél, a másikat, amely némi érdemi munkát igényelne, senki sem hangoztatja. Az egyik lehetőség, hogy a választások előtt hirtelen előbukkan húsz tíz öt néhány tehetséges és elsöprően népszerű politikus a semmiből, aki még nem járatta le a nevét, a másik pedig a párt professzionalizálása. Ez mit jelent? Azt, hogy végre-valahára megjelenik egy szakmai stáb a politikusok mögött, olyan emberekből, akik értik a dolgukat. Nem sci-fi-be illő jelenségről van szó, a Híd eredményesen taposta ki az utat. Lám, egy párt, amelynek egységes (vagy jól leosztott) mondanivalója és üzenete van, ráadásul kellőképpen szexi és közérthető a sajtó valamint partnerei előtt is.
Akármi is történjék a párton belül, az utóbbi egy év eseményei azt a felvetést erősítik, hogy a Szótlan Szemtanú korábban alaptalanul volt optimista az MKP jövőjét tekintve. Az efféle változások ugyanis nem zajlanak le maguktól, nem is lett volna jobb alkalom beszervezni egy hozzáértő, profi kommunikátorokból álló társaságot a párt mögé, mint a Csáky-vezetés és a régimódi, gyűlöletkeltésre és tartalom nélküli szólamokra alapuló politika bukása kapcsán. Ez nem történt meg, semmiféle szakmai hátország nem épült ki, a pártot lehet, hogy új arcok irányítják, de a régi módszerekkel. Marad a megújulásról való üres beszéd igazi tartalom nélkül, egészen addig, amíg az MKP ki nem szenved. Vagy meg nem újul. De úgy tényleg.